HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a szászfenesi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.
Magyar egyházi fotókiállítás nyílt Rómában
Via Lucis, a feltámadás, az öröm és a világosság útja címmel nyílt kiállítás advent második vasárnapján Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotásairól készült felvételekből az olasz főváros Szent Franciska-bazilikájában. A magyarokkal és olaszokkal zsúfolásig megtelt templomban a kiállítás megnyitóját mise előzte meg, amelyet Varga Lajos váci segédpüspök, mint főcelebráns, Benedetto Toglia, a bazilika rektora, László Attila, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa és Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet rektora mutatott be. A kiállítást Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke nyitotta meg a bazilikában, aki az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a mostani nehéz időkben, amikor Európában és a Közel-Keleten is háború dúl, jó, ha mi, magyarok a szeretet, a béke, a hit és a remény üzenetét visszük a világba.
Kovács Gergely érsek Kolozsváron
Először mutatott be szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a kolozsvári Római Katolikus Teológia Karon december 11-én. A szentmise végén, a karon tanuló cserkészek bejelentették, hogy elhozták az adventi lángot, ami a szentmise alatt is az oltár előtt lobogott, s ajánlották, hogy aki otthonába szeretné elvinni, tegye meg. Kovács Gergely érsek ajándékot is hozott a kar kápolnájának: egy kelyhet és miseruhákat ajánlott fel, hogy az ott tartott liturgiák még szebbek lehessenek. Rövid szünet után a kar dísztermében gyülekeztek az érdeklődők, köztük kolozsvári plébánosok, hogy meghallgassák a főpásztor beszámolóját a szinódusról. Kovács Gergely érsek adatokban gazdag, képekkel is illusztrált, hangulatos és érdekes előadásban ismertette a tapasztaltakat, az információban gazdag ismertetés sokakat kérdezésre indított, így a késő estébe nyúló találkozás mindenkinek élményszerű volt, és bőséges anyagot adott a továbbgondolásra. Az érsek ugyanakkor őszintén beszélt arról is, ami számára az egyik legnagyobb tanulság, megélt élmény volt a szinóduson: a megbeszélések során ugyanis világossá vált számára, hogy ahhoz, hogy követni tudjuk mindazt, ami ma a világban történik, meg kell térni.
Triduum Csíktaplocán
Szentgyónással egybekötött három napos lelkigyakorlat kezdődött tegnap este a csíktaplocai Mindenszentek plébániatemplomban, melyet a felvidéki Nagy Emánuel pálos szerzetes tart. A tirduumra ma és holnap este is mindenkit szeretettel hívnak és várnak, mely hat órakor kezdődik.
Énekhangverseny Árkoson
Az Árkosi Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi hangversenytermében ma este hét órától rendkívüli énekhangversenyre kerül sor Neves francia klasszikusok címmel. Egy jegy ára 20 lej. Mindenkit szeretettel várnak.
Mesék, történetek felnőtteknek
Jóízű nevetésre várnak mindenkit pénteken este hét órától a csíkszeredai Zengő Térbe, ahol izgalmas történeteket, meséket hallhatnak a résztvevők. Meghívott vendégek: Benkő Éva, Benke Gráci és Tankó Fülöp. Belépő ára 15 lej.
Adventi hangversenysorozat
A Nagy István Művészeti Középiskola adventi hangversenysorozatának harmadik előadását hallhatják az érdeklődők vasárnap délben tizenkét órától a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban. A koncerten fellép az 5–8. osztályos diákok zenekara, az 5–8. osztályos diákok kórusa, valamint Szőke Boróka 11. osztályos tanuló. Felkészítő tanárok: Adorján Csaba, Fábián Attila, László Mária.
Jótékonysági sütivásár Kaplonyban
Ebben az évben is megszervezi a Kaplonyi Szivárvány Egyesület Szülői Szövetsége a jótékonysági sütivásárt. Az alkalomnak a kultúrház ad otthont vasárnap délután fél négy és este hat óra között. Az egyesület jelmondata: „Együtt sok dologra vagyunk képesek!”
Mentálhigiénés műhelymunka és előadás Székelykeresztúron
Pénteken délután négy és este hét óra között, Lelki erőforrásaink és megküzdéseink. Hogyan segíthetünk önmagunknak? címmel tartsanak előadást és műhelymunkát, segítő hivatást gyakorlók számára, a székelykeresztúri Nagy Lajos Református Gyülekezeti Házban. A foglalkozást vezetik: Telmán Enikő függőségi tanácsadó, mentálhigiénés szakember, illetve Süketes Renáta Etelka pszichológus. A részvétel ingyenes, azonban bejelentkezés szükséges a 0743072716-os telefonszámon. Felekezettől függetlenül, mindenkit szeretettel várnak.
Várom az Urat – keresztény zenefesztivál Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont szombaton délután öt órától a Várom az Urat adventi keresztény zenefesztiválnak, amelyen a Mifike Band, a Psalter és az Ében együttesek szolgálnak. Az idei fesztivál mottója: „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram. Hallgasd meg szavam!”
Időjárás
Nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, országszerte borongós, esős időre van kilátás, a nyugati, északnyugati tájakon kiadós mennyiségű csapadék várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 13 fok között várható.
HÍREK DÉLBEN
Teljes búcsút engedélyezett a Szentszék a grecciói jubileum alkalmából
Szent Ferenc grecciói karácsonyának 800. évfordulója alkalmából a Ferences Család legfőbb elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte. A kiváltság nyomán Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepétől kezdve Urunk bemutatásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak jövő évi ünnepéig, 2024. február 2-ig a ferences közösségek templomaiban azok a hívek, akik az ott felállított jászol előtt imádkoznak, a szokott feltételekkel teljes búcsút nyerhetnek. A betegek és azok, akik fizikailag nem lehetnek jelen, szintén részesülhetnek a teljes búcsúban, felajánlva szenvedéseiket az Úrnak vagy jámbor cselekedetet végezve. A teljes búcsú elnyerésének megszokott feltételei a hívő ember számára a következők: legyen a megszentelő kegyelem állapotában (súlyos bűnöktől mentes állapot); tudatosan szakítson a bocsánatos bűnökkel is; hittel imádkozzon egy Hiszekegyet és egy Miatyánkot a Szentatya szándékaira.
Jótékonysági adventi vásár
Az Advent és az ünnepi időszak jegyében, másodjára szerveznek közösségi jótékonysági eseményt, a Viselj gondot rám! Adventi Vásárt, Kolozsváron. A szervezők idén is várnak mindenkit ma délután négy órára az Arénában, hogy együtt hangolódjanak az ünnepre! Karácsonyi dalokkal, díszekkel, illetve finomságokkal készülnek a kolozsvári magyar diákok. A jótékonysági vásáron összegyűlt összeget Boros Olivér megsegítésére ajánlják fel.
Karácsonyváró ünnepségek
Ma délután öt órától kicsiket és nagyokat ünnepi délutánra várnak Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár-termébe. Karácsonyra hangolódva december jeles napjairól, téli népszokásokról beszélgetnek, karácsonyi népi énekeket tanulnak, karácsonyi díszeket készítenek kukoricacsuhéból és origamipapírból Nagy Adél hagyományőrző kézműves oktató vezetésével, valamint Bardocz Zoltán origamikészítő segítségével. Holnap este hat órától a kovásznai Művelődési Központban kerül sor az immár hagyományos Szépkorúak karácsonya elnevezésű rendezvényre. Fellépők: Thiesz Katalin és tanítványai, a Kovásznai Tanulók Klubja, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, Somodi Ágota, Demes Judit, Diana Müller és a SICTON együttes.
Mérő László előadása Székelyudvarhelyen
A Játék éve Székelyudvarhelyen programsorozat keretében Mérő László magyar matematikus, publicista, pszichológus, játékfejlesztő, az ELTE Pszichológiai Intézete és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora tart előadást Neumann János játékelmélete címmel. Az előadást holnap délelőtt tizenegy órától láthatják az érdeklődők az Udvarhelyi Fiatal Fórum Siculus termében.
Könyvbemutatók Sepsiszentgyörgyön
Holnap este hat órakor Krecht Aranka A vándordiák című posztumusz meséskönyvének bemutatóját tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A frissen megjelent kötetről Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész és a szerző lánya, Krecht Emese tanár beszélget. Krecht Aranka Sepsiszentgyörgyön élt, a Pionírház, majd a Tanulók Klubja Fantázia-műhelyét vezette. Több könyvet és lapot illusztrált. A budapesti Szent Gellért Kiadó gondozásában az idei adventre jelent meg Sepsiszéki Nagy Balázs és Nagy Erika Újjászületés villámcsapás által. Ébredés az Úz völgyében című legújabb könyve, melynek vetítéssel egybekötött bemutatójára a Krisztus Király-templomban kerül sor szombaton az esti hat órás szentmise után, hét órától. A könyvhöz Böjte Csaba ferences szerzetes írt ajánlót.
Kerekasztal beszélgetések Nagybányán
A megtestesülés és az isteni szubszidiaritás lesz a témája a Szentháromság plébánia által felnőttek számára szervezett katekézis-sorozat harmadik találkozójának, holnap este hét órakor, az Oázis Philia rendezvényteremben. Az e havi találkozót Fábián Károly gyermeksebész, valamint Lepedus István, a Szatmári Püspökség munkatársa vezetik, akik a témát az orvostudomány és a hit szempontjából közelítik meg. A részvétel ingyenes, adományokat elfogadnak.
Bródy János-koncert
Bródy János erdélyi koncertturnéja keretében Marosvásárhelyen is fellép december 18-án, este hét órától a Kultúrpalotában. Jegyek az eventim.ro oldalon foglalhatók és a Kultúrpalota jegypénztárában vásárolhatók.
Jótékonysági koncert Kolozsváron
December 19-én este nyolc órától, a Planetáriumban jótékonysági koncertet ad a Fellas Együttes, melyre mindenkit szeretettel várnak. A belépőkből befolyó összeget, mely 15 lejbe kerül, a Kozmutza Flóra Egyesületnek ajánlják fel a szervezők, ezzel is elismerve azt a hiánypótló munkát, melyet az alapítvány végez a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek érdekében.
Időjárás
Nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, országszerte borongós, esős időre van kilátás, a nyugati, északnyugati tájakon kiadós mennyiségű csapadék várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 13 fok között várható.
