2023. december 14. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a magyarafenesi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Szabad hely a Gondviselés Háza idősek otthonában

A búzásbesenyői Gondviselés Háza 2014-ben nyitotta meg kapuit olyan személyek számára, akik valamilyen oknál fogva már nem képesek önmagukról gondoskodni, vagy akik elviselhetetlennek érzik a magányt, és odafigyelésre, gondoskodásra, szeretetre vágynak. Kedves, elhivatott emberek dolgoznak ott, akik szakszerűen és figyelmesen ápolják a ház lakóit. Ebbe a családias hangulatú, baráti környezetbe várnak most egy bentlakót, ugyanis van egy szabad hely. Érdeklődni és jelentkezni Horváth Kovács Ildikónál lehet a 0732 018 202-es telefonszámon.

Adventi elcsendesedés

Ma este hat órától az ajnádi templomban, adventi lelki imaórát tartanak, amelyre szeretettel várnak mindenkit. Lelki vezető: Tankó Szilveszter plébános. Előtte rózsafüzért végeznek, amelyet a békéért ajánlanak fel.

Adventi workshop Gyergyószentmiklóson

Hogyan legyünk jók, hogyan figyeljünk egymásra jobban a hátralevő adventi időben? Orosz Annabella képzőművész gyerekeket-családokat célzó workshopja ebben nyújt segítséget egy olyan adventi kockakalendárium/dobóka készítésével, amely a mindennapi kedvességre, jócselekedetre sarkall majd - és a megalkotása is jó szórakozást nyújt. Az alkotó kedvű érdeklődőket holnap délután három és öt óra között várják a múzeumba.

Kiállítás-megnyitó Nagykárolyban

Holnap délután fél öttől nyitják meg A fenyő – axis mundi című kiállítást a Károlyi-kastélyban. A Laura Melinda Tătăran muzeográfus-kurátor által összeállított kiállítás olyan régészeti és néprajzi tárgyakat mutat be, amelyeket a fenyő jelképével díszítettek. Például tányérokat, edényeket, menyegzői és halotti kerámiákat, vésett fenyőlevéllel dekorált faragott kanál tartókat, de híres kelengyeládákat is „a menyegző fájával”, valamint fenyő motívummal hímzett ingeket. A tárgyak különböző múzeumi gyűjteményekből származnak és a fenyő fontosságát kiemelő idézettekkel egészítettünk ki őket a román népi költészetből. A kiállítás 2024. januárjáig látogatható.

Karácsonyi utazás

A szászrégeni Eugen Nicoară művelődési ház keretében működő néptánc- és színjátszó csoportok Karácsonyi utazás című előadására kerül sor holnap este hat órai kezdettel a művelődési ház nagytermében, ahol verssel, zenével és néptánccal kalauzolják a nézőket karácsony csodálatos világába. Zenél a Pergő együttes. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Karácsonyváró kolozsvári iskolások énekkari hangversenye

Szombaton délután három órától, a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, karácsonyváró énekkari hangversenyre várnak minden kedves érdeklődőt. Köszöntőt mond: Schuller Hajnal igazgatónő, Sárközi Sándor piarista paptanár, valamint Csákány Csilla, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke. A belépés díjtalan.

Gyertyagyújtás Nagyváradon

Szombaton, este hat órakor a harmadik gyertya lángja is fellobban a székesegyház előtt felállított adventi koszorún. Böcskei László megyéspüspök vezetésével a jelenlévők ez alkalommal a pedagógusokért imádkoznak. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség ebben az évben „Legyen világosság!” (Ter 1,3) mottóval hirdette meg azt az adventi imaláncot, amelyhez az ünnepi készületben bárki csatlakozhat.

Ökumenikus koncert a székesegyházban

Vasárnap este hét órakor a keresztény felekezetek közreműködésével karácsonyi hangversenyt szervez a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a székesegyházban. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.

Mozarttal zárul az idei Kaganovskiy Zenei Esték

Mozart zenéjével zárja adventbe érkezett fényváró sorozatát a Kaganovskiy Zenei Esték Nagyváradon. A havonta egyszer jelentkező koncert ezúttal a közelgő karácsonyra való tekintettel naptárilag a szokottnál kicsit korábban lesz, december 18-án, este hét órakor a püspöki palota dísztermében.

Élő betlehem a székesegyház előtti téren

A nagyváradi székesegyházhoz december 19-én, déli tizenkét órakor ér a Greccio 800 elnevezésű élő betlehemkaraván a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében. A Sepsiszentgyörgyről indult karaván Assisi Szent Ferenc pontosan 800 évvel ezelőtt, az itáliai Greccióban megfogalmazott üzenetét hozza el Nagyváradra: Jézus Krisztus születésével az Isten hús-vér, halandó emberré lett, testet öltött, megérinthetővé vált. A székesegyház előtt lehetőség lesz felölteni Mária, József, a királyok vagy épp a pásztorok ruháját, hogy a résztvevők még jobban átélhessék Jézus születéstörténetének egy-egy jelenetét. A betlehemi játékot követően Böjte Csaba ferences szerzetes osztja meg gondolatait a betlehemi csodáról, Böcskei László pedig főpásztori áldással bocsátja útra betlehemkaravánt.

Időjárás

Országszerte marad a borongós, esős idő. Sokfelé szükség lesz az esernyőkre. A középső tájakon élénk, erős lesz az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, ma is délen, délkeleten lesz melegebb, itt 9-16 fok körüli értékekre lehet számítani.

HÍREK DÉLBEN

Felekezetközi kerekasztal-beszélgetés Nagyváradon

Ma este hat órakor folytatódik a nőknek szóló programsorozat az egyházmegye Ad Lucem Zarándokházába. Ezt a délutánt mindazok számára szervezik, akik vágynak a megállásra, megpihenésre, akik úgy érzik, túl sok teher nyomja a vállukat, és nehezen felelnek meg női szerepeiknek. Egy kerekasztal-beszélgetés formájában a női lét ajándék mivolta és az ebből fakadó ajándékozó élet kerül fókuszba, az alkalom második felében pedig a Szentírással imádkoznak a megjelentek. Az „asztaltársaság” tagjai – Benedek Ramóna, Szász Erzsébet és Szomor Abigél – három különböző felekezetet képviselve osztják meg gondolataikat. A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden megpihenni, töltekezni vágyó hölgyet.

Könyvbemutató a nagyváradi püspöki palotában

Pénteken este hat órakor, a püspöki palota dísztermében mutatják be Serfőző Leventének, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynökének Györgypál Albertről, a nagyváradi egyházmegye vértanú papjáról szóló könyvét. A nagybecskereki egyházmegyéből származó lelkipásztor 101 évvel ezelőtt hunyt el, és a várad-olaszi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Halála után az egyik vincés nővér azt mondta: „Szegény, olyan rongyosan ment a másvilágra, mert mindenki vágott egy darabot a ruhájából, reverendájából (ereklyének).”

Karácsonyi gálakoncert

A kolozsvári Operettissimo együttes rendkívüli karácsonyi gálakoncertre várja a zene szerelmeseit holnap este hat órától a Bágyoni Kultúrotthonban. Az eseményen a legszebb musical és operett betétdalok mellett meghitt, karácsonyi énekek is felcsendülnek majd. Az esemény díszmeghívottjai: Modra Noémi, Peti Tamás Ottó és Rétyi Zsombor, a Kolozsvári Magyar Opera énekművészei. Mindenkit szeretettel várnak.

Előadás Simon Balázs költőről Nagyváradon

Holnap este hat órakor a Léda-házban Kovács Edward tart előadást Simon Balázs költő életútjáról és költői pályájának alakulásáról. Jóllehet, a mindössze 34 évesen, egy végzetes betegség következtében 2001-ben elhunyt Simon Balázs egészen rövid, ám annál jelentősebb munkássága talán kevéssé nevezhető klasszikusnak, mégis minden kétséget kizáróan a ’90-es évek magyar irodalomtörténetének figyelemreméltó és értelmezői kihívás elé állító teljesítményei. Az irodalmi estre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők. A belépés díjtalan.

Pedagógusok lelkinapja

Szombaton „Egy istenarc van elrejtve benned…” mottóval szervez adventi lelkinapot pedagógusoknak a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja az Ad Lucem Zarándokházban. A meghívott előadó Tomka Magdolna segítő nővér Kolozsvárról. A lelkinap este hat órakor a nagyváradi székesegyház előtti téren felállított adventi koszorúnál zárul, ahol a pedagógusok fogják meggyújtani a gyertyát advent harmadik vasárnapjának előestéjén.

Verses-mesés előadás Nagykárolyban

Szombaton délelőtt tizenegy és délután öt órától is bérletszünetben játssza a Brighella Bábtagozat a Legszebb karácsonyi ajándék című bábelőadást. A tizenegy órától kezdődő előadást követően karácsonyi kézműves foglalkozás is várja a családokat. A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata idén is különleges előadással hangolódik közönségével a téli ünnepekre, Nagy Regina rendezésében kortárs szerzők műveiből álló karácsonyi mesefüzért láthatnak a gyerekek. Jegyek kaphatók az Északi Színház jegyirodájában, a Biletmaster online jegyértékesítő rendszerben, illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen.

A Boróka néptáncegyüttes év végi gálaműsora

Pénteken este hat órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében kerül sor az együttes utánpótlás-csoportjának, a Boróka néptáncegyüttesnek az ünnepi műsorára, Táncoló aranycipellők címmel. A gálaműsoron a Boróka mindenik korcsoportja színpadra lép, a legkisebb és legújabb Apró Morzsák, a picit tapasztaltabb Morzsák, a középcsoport és a nagycsoport is bemutatja néptánctudását. Népi gyerekjátékot, nyárádmenti, ördöngösfüzesi, felcsíki, magyarói, szatmári, szászcsávási cigány és kalotaszegi koreográfiákat láthatnak a nézők. Díszvendég: a szászcsávási hagyományőrző zenészek. Muzsikál a Pergő banda Marosvásárhelyről. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Rácsok mögött szabadon

Vasárnap délelőtt tíz, valamint este hat órától, a nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezetben tesz bizonyságtételt Boros Lajos, aki harminc évet ült különböző börtönökben. Sokadik büntetését töltötte le, mikor az élete váratlan fordulatot vett. Nem került ki a rácsok mögül, mégis szabad emberként élt tovább: szabadon attól, ami a bilincseknél is erősebben tartotta fogva. Bizonysága arról az útról szól, amely a kilátástalanságból egy reményteli jövő felé vezet. A ma már boldog házasságban élő édesapa története olyan mentőöv, melybe a legmélyebb örvénybe került fuldokló is belekapaszkodhat.

Karácsonyi vásár a Barátok templománál

Vasárnap délelőtt fél tizenegytől karácsonyi becsület kasszás vásárt szerveznek a nagyváradi Barátok templománál, ahol finom házi készítésű süteményeket, leves tésztát, lekvárt, különböző kézműves termékeket, ajándéktárgyakat kínálnak. A bevételt jótékony célra fordítják.

Időjárás

Országszerte marad a borongós, esős idő. Sokfelé szükség lesz az esernyőkre. A középső tájakon élénk, erős lesz az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, ma is délen, délkeleten lesz melegebb, itt 9-16 fok körüli értékekre lehet számítani.

About the author

Emese