2023. december 6. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a búzásbesenyői templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Középkori kódexet azonosítottak a kolozsvári Szent Mihály-plébánia levéltárában

E napokban került nyilvánosságra egy fontos középkori irat. A kolozsvári Szent Mihály-templom felújításáig a plébánia irattárát, kéziratait, köztük mintegy 2000, többnyire nyomtatott kötetet a templom kórusa melletti teremben tárolták. A most azonosított kódex az egyetlen középkori kézirat, amelyet a kolozsvári Szent Mihály-plébánia levéltárában őriznek. Az 1470-ben keletkezett kézirat Nicolaus de Lyra ferences (1270-1349 körül) kommentárjait tartalmazza a négy evangéliumhoz Paulus, burgosi érsek (1351-1435 körül) kiegészítéseivel. Sajnos az első oldalak rossz állapotban maradtak fenn, valamikor nedvesség érhette a kódexet, emiatt restaurálásra szorul. A gótikus kötés azonban jó állapotban van – tette hozzá Nagy Emőke levéltáros. A tudományos közösség számára ismeretlen, elveszettnek hitt kéziratot először Adrian Papahagi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora tanulmányozta.

Önkéntes találkozók

Ma délelőtt tíz órától a sepsiszentgyörgyi stúdióban, déli tizenkét órától a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánián, míg négy órától a kolozsvári stúdióban tartunk önkéntes találkozót. Holnap délelőtt tizenegy órára a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániára, pénteken délelőtt fél tízre a szentegyházi Szent András plébániára, délután fél egyre a székelyudvarhelyi stúdióba, míg délután három órára a nagykárolyi Szent László közösségi házba várjuk hallgatóinkat és önkénteseinket egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. Szombaton délelőtt tíz órától a szatmárnémeti stúdióba, míg délután három órától Érmihályfalván tartunk önkéntes találkozót.

Operett-előadás Szászrégenben

Pénteken este hét órától a kolozsvári Operettissimo társulat Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét mutatja be a szászrégeni Eugen Nicoară művelődési házban. Helyfoglalás a művelődési házban, illetve a 0757-109-450-es telefonszámon lehetséges. Egy belépő ára 50 lej.

Adventi hangverseny

Vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmise alatt és a szentmise után, este hat órától a Gyöngy¬virág utcai református templomban tart adventi hangversenyt a Pro Musica kamarakórus.

Ifjúsági imaalkalmak Szatmárnémetiben

Vasárnap este hét órakor a Kis Szent Teréz templomban, Adventi Csendesség címmel tartanak koncertet. Az imaestén a zenei szolgálatot a Fiatalok Ifjúsági Zenekar szolgáltatja. A helyszínen meglehet vásárolni a zenekar adventi lemezét, aminek ára: 50 lej. Advent harmadik vasárnapjának előestéjén, este fél hatkor hagyományos adventi gyertyagyújtásra és ifjúsági szentmisére várnak minden imádkozni vágyó fiatalt és családot a székesegyházban.

Ünnepváró koncert

Az Európa és a világ több városának színpadán is megfordult, nemzetközileg ismert szentegyházi Gyermekfilharmónia ad koncertet vasárnap este fél nyolctól Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király templomban. A 140 tagot számláló Gyermekfilharmónia Angyalok szózata című előadásában adventi és karácsonyváró egyházi kórusművek, magyar karácsonyi, valamint más népek karácsonyi népdalfeldolgozásai hallhatók. Az ünnepváró hangversenyre jegyeket a városi kulturális szervezőirodában, valamint a helyszínen lehet vásárolni. Jegyár: 10, illetve 7 lej.

Ifjú tehetségek koncertje

December 13-án újra megszervezi a Csíki Kamarazenekar a fiatal tehetségek bemutatkozásának szentelt hangversenyét a Csíki Moziban. Ez a harmadik alkalom, hogy az együttes élén ifjú szólisták, a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai léphetnek fel, és bontogathatják szárnyaikat. A zenekar koncertmestere Veress Csaba. A teljes árú belépő 20 lejbe, a kedvezményes 10 lejbe kerül, amelyet a Csíki Mozi jegypénztárában lehet megvásárolni.

A Háromszék a háromszékiekért

Karácsony közeledtével gyakrabban gondolunk szeretteinkre, vágyunk a velük való találkozásra, a közösen eltöltött szép napokra. Gondosan kiválasztott ajándékok, feldíszített karácsonyfa, finom sütemények, bőséges ebéd, vacsora – legtöbbünk számára mindez természetes, az ünnep elmaradhatatlan tartozéka, ám nem minden családban adatik meg, hogy frissen sült bejgli vagy meleg étel köré gyűljenek össze az év legszebb ünnepén. Éppen ezért a Háromszék szerkesztőségének tagjai úgy döntöttek, adománycsomagokat készítenek a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére: arra ösztönzik olvasóikat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek gondtalanná varázsolni azok karácsonyát, akik számára másként szomorú lenne az ünnep. A felajánlásokat december 15-ig munkanapokon délelőtt tíz és délután két óra között lehet eljuttatni a szerkesztőségbe.

Időjárás

Egy mediterrán ciklon érkezik, melynek hatására nyugat felől egyre többfelé várható csapadék: keleten és a középső tájakon kezdetben eső, majd egyre inkább havas eső, hó hullhat. Mérsékelt, néhol élénk lesz az északi, északkeleti szél. Napközben +1 és +9 fok között alakul a levegő hőmérséklete.

HÍREK DÉLBEN

Bemutatták a magyarországi pápalátogatásról szóló díszkötetet

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs és Technológiai Karán mutatták be december 4-én este a Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötetet, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Magyar Kurír adott ki. A kiadvány felelős szerkesztője Tóth Tamás, a pápalátogatás általános koordinátora volt. A díszkötetet bemutató Molnár Antal történész kiemelte: a 168 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány a pápalátogatás történetének krónikája. Pontos dokumentációja az előkészületeknek és a látogatás eseményeinek. Tóth Tamás kifejtette: ez a gazdagon illusztrált könyv, amelynek már készül az olasz nyelvű változata, egyidejűleg hálatelt emlékezés és biztatás – emlékeztet bennünket az apostoli útra, és felkínálja annak lehetőségét, hogy engedjük tovább növekedni magunkban a magyarországi pápalátogatás kegyelmét.

Nagylelkű támogatókat küldött az Úr Székelyvarságra

Megújult a székelyvarsági templom, valamint a település Sólyomkő nevű részén lévő kápolna – ezért tartottak hálaadó szentmisét kedden délután. Az eseményen jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta: azért is igyekeztek segíteni a székelyvarságiaknak, mert tudják, hogy az ő életük szép, ugyanakkor kemény is. Kiemelte, hogy az ott kifejtett kétkezi munka szempontjából is tiszteletre méltó a székelyvarságiak élete, hiszen számos szépséget alkotnak fából. Jánosi Gellért helyi plébános az eseményen hálát adott az Istennek a megvalósításért, ugyanakkor azért, hogy az Úr nagylelkű támogatókat is küldött a korszerűsítések elvégzésének finanszírozása, lebonyolítása érdekében. Kijelentette, a legszebb templom az, amely tele van élettel, illetve az Istent dicsőítő emberekkel.

Diákok lepték meg a csíksomlyói idősotthon lakóit

Zenés-verses műsorral és cipősdoboznyi ajándékkal lepték meg a Gyulafehérvári Caritas csíksomlyói védett idősotthonának lakóit a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ diákjai kedden délután. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az önkéntességre és a társadalmi érzékenységre is neveljük a gyerekeket. Fontos, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem valóban megéljék, részesei legyenek, megtapasztalják, hogy mit jelent szeretettel rászorulókon, idős embereken segíteni” – mondta el Ráduly Annamária, a Márton Áron Tehetséggondozó Központ igazgatója. Az ajándékdobozokba többek között kekszek, gyümölcsök, tisztálkodási szerek, takarók, pokrócok kerültek, ezek mellé pedig egy-egy kis üzenet társult, egyfajta képeslap, amelyet a diákok készítettek az időseknek.

Önkéntes találkozók

Ma délután négy órától a kolozsvári stúdióban, míg holnap délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián tartunk önkéntes találkozót. Pénteken délelőtt fél tízre a szentegyházi Szent András plébániára, délután fél egyre a székelyudvarhelyi stúdióba, míg délután három órára a nagykárolyi Szent László közösségi házba várjuk hallgatóinkat és önkénteseinket egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. Szombaton délelőtt tíz órától a szatmárnémeti stúdióba, míg délután három órától Érmihályfalván tartunk önkéntes találkozót.

Karácsonyi kézműves vásár Sepsiszentgyörgyön

Idén 15. alkalommal rendezik meg a „múzeumi vásár” néven közismert karácsonyi kézműves vásárt a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, pénteken és szombaton. Pénteken este hat órától zenélnek István Ildikó és a Művészeti Népiskola tanárai és népdalos növendékei, szombaton déli tizenkét órától fellép a Százlábú Néptáncegyüttes. A vásár ideje alatt kézműves-foglalkozás lesz gyerekeknek, a büfében téli finomságok vásárolhatók.

Ünnepi események Illyefalván

Az illyefalvi templomban szombaton délután négy órától Mária-köszöntőt tartanak. Vasárnap a délelőtt tözenegy órától kezdődő szentmisén bemutatkoznak a közösségnek a bérmálkozásra és elsőáldozásra készülő fiatalok, gyermekek. Ugyanakkor Sisak Imola pszichológus értekezést tart a gyermekek, fiatalok hitre való neveléséről a családban.

Filmbemutató Gyergyóalfaluban

A Bagossy Brothers Company szombaton délután öt órakor bemutatja a tíz éve úton című filmjét Gyergyóalfaluban, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A közönség tíz év történetét láthatja egy egész estés mozifilmbe sűrítve, eddig nem látott tartalmakkal, interjúkkal és a Budapesti Kézilabda Sportcsarnok adott koncert legjobb pillanataival.

Adventi forgatag Gyergyóújfaluban

December 15-én és 16-án, a Lázár István Művelődési Házban Adventi forgatagot szerveznek, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. A program pénteken egy órakor adventi vásárral, Mikulásvonattal és karácsonyi süteménymustra készítéssel indul. Két órától adventi műsort tartanak, melyen fellép a Molnár Antal Fúvószenekar, valamint a Katorzsa Néptáncegyüttes. Szombaton este hét órakor a templomban, karácsonyi dalokkal hangolódnak az ünnepre.

Időjárás

Egy mediterrán ciklon érkezik, melynek hatására nyugat felől egyre többfelé várható csapadék: keleten és a középső tájakon kezdetben eső, majd egyre inkább havas eső, hó hullhat. Mérsékelt, néhol élénk lesz az északi, északkeleti szél. Napközben +1 és +9 fok között alakul a levegő hőmérséklete.

 

About the author

Emese