2023. november 28. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Angyalok a városban – karácsonyi adománygyűjtés

Az Angyalok a Városban Egyesület idén is megszervezi lassan hagyományossá váló jótékonysági akcióját, amellyel száz, gyermekotthonban nevelkedő gyermeknek szeretné szebbé tenni az ünnepet. Az adománygyűjtés kezdeményezői a rászoruló kicsiknek és nagyobb társaiknak ezúttal egy-egy pár minőségi lábbelit vásárolnának, amelyet a gyermekek maguk választhatnak ki. A gyűjtés tegnap indult, és december 24-ig tart. Készpénzzel, valamint banki utalással is lehet adakozni. További információk a 0774-089-877-es telefonszámon kaphatóak.

Rózsafüzér a Világcsaláddal

Ma délután öt órakor, rózsafüzért imádkozunk a Világcsaláddal, melyet az afrikai Kibehóból közvetítünk. A 16 éves Alphonsine Mumureke 1981. november 28-án a ruandai Kibeho falucska bentlakásos katolikus iskolájának büféjében különös hangot hallott, amely „lágyabb volt, mint a levegő és édesebb, mint a zene”. Egy, a padló felett lebegő asszonyt látott, aki „Nyina wa Jambóként” mutatkozott be, ami annyit jelent: „a Szó Anyja”. Egy erőszakos eseménysorozatról beszélt. A lány rögtön felismerte, hogy a Szűzanya látogatta meg őt. Az egyház végül 2001-ben három lány esetében ismerte el, hogy megjelent nekik Szűz Mária. A Kibehói Miasszonyunk ünnepét november 28-án, azaz ma tartják.

Előadás a lelki rugalmasságról

Az együttérzés és lelki rugalmasság művészete címmel tart előadást Simó Irma művészterapeuta és Fodor Zsuzsanna fotográfus ma este hat órától Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Ház C termében. A rendezvény 18–35 év közötti fiataloknak szól. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az esemény Facebook-oldalán lehet.

Könyvbemutató Gyergyóalfaluban

Kisné Portik Irén Tenéked ostort verecseltem című könyvét mutatják be ma este hat órától a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Házban. A szerző legújabb kötetéből megtudhatjuk, hogy a tájainkon verecselésnek nevezett ostorfonási technika négyezer éves tudást őriz. A könyvismertetőn ezt mutatja be a szerző, Tölgyesi Béla és Böjte Andrea közreműködésével. Mindenkit szeretettel várnak.

Szimfonikus hangverseny

Ma este hét órakor a Zürichi Művészeti Egyetemmel és az Erdély Tv-vel közös szervezésben szimfonikus hangversenyt tartanak a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Marc Kissoczy svájci karmester vezényli, szólisták a Zürichi Művészeti Egyetem végzős diákjai. Mindenkit szeretettel várnak.

Ökumenikus ifjúsági lelkinap a püspöki palotában

Advent I. vasárnapjának előestéjén „Egy lángot adok” címmel a püspöki palota alagsorában szervez ökumenikus lelki programot a város 14-25 év közötti, keresztény fiataljainak a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Az eseményre meghívást kaptak azok a fiatalok, akik ebben az évben részesültek a bérmálás szentségében, illetve azok is, akik előreláthatólag a jövő évben fognak bérmálkozni. A reggeltől estig tartó programon részt vesznek a gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség munkatársai is.

Gyertyagyújtás a székesegyház előtti téren

Szombaton, a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház előtt felállított adventi koszorún is fellobban az első gyertya lángja. A Böcskei László megyéspüspök által vezetett szertartáson a jelenlévők a fiatalokért fognak imádkozni, hogy minden helyzetben a hit őrzői, a reménység magvetői és Isten szeretetének a jelei legyenek ebben a megosztott, háborgó világban.

Rendhagyó énekóra

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Rendhagyó énekóra címmel indít programsorozatot a fiatal gyimesiek kérésére. Az énekórákon a résztvevők Gábor Annamária, Gábor Julianna és Tankó Eszter vezetésével tanulhatnak népdalokat, az első találkozó december 4-én, este hat órától lesz a gyimesközéploki antalokpataki elemi iskolában.

Adventesték Csíkszeredában

Csíkszeredában, a Szociális Testvérek Társasága szervezésében, Adventestékre várnak minden kedves érdeklődőt, decemberben. A Szent Kereszt Plébánia felső hittantermében hétfő esténként hét órától (december 4.,11.,18.), a Szent Ágoston Plébánia hittantermében szerda esténként háromnegyed hattól (december 6., 13., 20.), míg a Szent József - kápolna hittantermében csütörtök esténként fél hattól ( december 7.,14., 21.) lehet csatlakozni. Egy alkalom időtartama másfél, maximum két óra. Közvetlen, családias adventi beszélgetések és imádságok által személyesebben élhetjük meg az idei adventet és karácsonyt – írják a szervezők. A létszám korlátozott mindhárom helyen, ezért a programon való részvételhez szükséges bejelentkezni, amit megtehetnek az ibolyatv@gmail.com e-mail címen, illetve Farkas Ibolya testvérnél a 0745390189-es telefonszámon.

Időjárás

Ma egy mediterrán ciklon hoz országos csapadékot, sokfelé havazhat, máshol inkább havas eső lesz a jellemző. Több helyen élénk, erős lehet a légmozgás. A fagyos hajnalt követően napközben 1-7 fokot mérhetünk!

HÍREK DÉLBEN

Kiállítás a kommunista egyházüldözésről

A kolozsvári ferences rendházban egy tudományos és pedagógiai program nyitóeseményét tartották A magyarországi és erdélyi egyházüldözés a „hosszú hatvanas években” címen november 27-én. Ugyanakkor nyitották meg a Küzdelem a lelkekért. Egyházi ifjúsági közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958–1973) című kiállítást Kolozsváron. Köszöntőt mondott Urbán János Erik tartományfőnök, érseki helynök és Grezsa Csaba főkonzul. A programot bemutatta és a kiállítást megnyitotta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke és Nagy Mihály Zoltán főlevéltáros, az erdélyi programrész irányítója.A projekt célja, hogy bemutassa az 1956 után újjáépített rezsim vallásüldöző tevékenységét, az egyházi kisközösségek és ifjúsági csoportok elleni pártállami elnyomás működését a rendőrhatósági zaklatások, az oktatási-kulturális indoktrináció és a propagandamódszerek feltérképezésén keresztül, valamint a hitvallói közösségnevelés lehetőségeit a bomlasztásra és megfélemlítésre építő rezsim keretei között. A kiállítás tablóinak digitális változata elérhető a Nemzeti Emlékezet Bizottsága digitális tudástárában.

Sikeres volt a csíkszeredai jótékonysági bál

Közel 130 vendég jelent meg szombaton a Fenyő Hotel-ben, a nagy hagyománynak örvendő Jótékonysági Katalin-bálon. Az aukciós tárgyakra rekordösszegű felajánlások érkeztek. Idén a részvételi díjaiból, a támogatók anyagi hozzájárulásaiból, tombolavásárlásból, valamint a bálon szervezett jótékonysági aukción licitálók nagylelkű felajánlásainak köszönhetően 107 ezer lejt sikerült összegyűjteni – számolt be Bakcsy Tünde, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezetője. A jubileumi jótékonysági rendezvénnyel ez alkalommal három célt támogatnak: a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetét 25 ezer lejjel segítik a Dr. Bárányi László Ildikó Terápiás Foglalkoztató Központ megvalósításához szükséges filagória megépítését; a Hargita Megyei Mentőszolgálatot 21 ezer lejjel támogatják egy új, felnőtt intubációs fej, azaz gyakorlóbábu vásárlására; a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ideggyógyászati osztályát az újonnan megalakuló stroke-osztály korszerű felszerelésének beszerzését pedig 47 ezer lejjel támogatják.

Rózsafüzér a Világcsaláddal

Ma délután öt órakor, rózsafüzért imádkozunk a Világcsaláddal, melyet az afrikai Kibehóból közvetítünk. A 16 éves Alphonsine Mumureke 1981. november 28-án a ruandai Kibeho falucska bentlakásos katolikus iskolájának büféjében különös hangot hallott, amely „lágyabb volt, mint a levegő és édesebb, mint a zene”. Egy, a padló felett lebegő asszonyt látott, aki „Nyina wa Jambóként” mutatkozott be, ami annyit jelent: „a Szó Anyja”. Egy erőszakos eseménysorozatról beszélt. A lány rögtön felismerte, hogy a Szűzanya látogatta meg őt. Az egyház végül 2001-ben három lány esetében ismerte el, hogy megjelent nekik Szűz Mária. A Kibehói Miasszonyunk ünnepét november 28-án, azaz ma tartják.

Adventi koncert Gyergyószentmiklóson

Első alkalommal koncertezik Székelyföldön Csézy, a népszerű magyarországi énekesnő. A várakozást megszépítő Adventi koncertje szombaton este hét órától kezdődik a Szent Miklós templomban, ahol a zeneirodalom remekművei mellett alkalomhoz illő saját dalokat is énekel. Zongorán kíséri Varga Krisztina zongoraművész, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának tanára. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Ifjúsági imaalkalmak Szatmárnémetiben

Advent első vasárnapján, este hét órakor a Szentlélek templomban tartanak ifjúsági imaórát. Erre az alkalomra egy gyalogos zarándokcsoport a székesegyháztól indul, este fél hétkor Szeretettel hívják a csatlakozni vágyó fiatalokat, családokat, érdeklődőket. December 10-én este hét. órakor a Kis Szent Teréz templomban, Adventi Csendesség címmel tartanak koncertet. Az imaestén a zenei szolgálatot a Fiatalok Ifjúsági Zenekar szolgáltatja. A helyszínen meglehet vásárolni a zenekar adventi lemezét, aminek ára: 50 lej. Advent harmadik vasárnapjának előestéjén, azaz szombaton este fél hatkor hagyományos adventi gyertyagyújtásra és ifjúsági szentmisére várnak minden imádkozni vágyó fiatalt és családot a székesegyházban.

Operett és kabaréest Csíkszeredában

Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé- és kabaréjelenetek, prózák, novellák, vallomások, zene, ének, tánc, humor várja a közönséget vasárnap este hét órától a csíkszeredai Művészetek Házában. Fellépnek a Pesti Művész Színház művészei: Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Czető-Fritz Éva, Egyházi Géza, Czető Roland, Várfi Sándor. A jegyek ára 40 lej, megvásárolhatók a jegypénztárban.

Egy közülünk!

A Csíkszentdomokoson útjára indult Egy közülünk című rendezvénysorozat e havi meghívottja György Magdolna televíziós műsorvezető, a Román Művelődési Minisztérium nemzeti kisebbségekért felelős irodájának a tanácsosa, akivel december 9-én, este hat órakor találkozhatnak a Márton Áron Zarándokközpontban. György Magdolna 1966- ban született Csíkszentdomokoson, aki a Romániai Magyar Szó szerkesztőségéből került a Művelődési Minisztériumba kabinetfőnöki státuszba, majd a Nemzeti Kisebbségek és Külkapcsolatok osztályát vezette. 1990-től a Román Televízió legendás bukaresti Magyar Adás csapatát erősíti bemondóként a TVR1, TVR2, TVR3 és TVR International csatornákon.

Időjárás

Ma egy mediterrán ciklon hoz országos csapadékot, sokfelé havazhat, máshol inkább havas eső lesz a jellemző. Több helyen élénk, erős lehet a légmozgás. A fagyos hajnalt követően napközben 1-7 fokot mérhetünk.

About the author

Emese