HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdiszentkereszti templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Hálaadó Szentségimádás Kolozsváron
Ma 800 éve annak, hogy III. Honorius pápa megerősítette a ferences regulát, melynek kezdő sorai: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezen életszabályért adnak hálát ma este hat órakor a ferences templomba tartandó szentségimádáson és közös imádságon, a ferences testvérek.
Élet a lélekben találkozó
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián ma este hét és kilenc óra között tartják az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok találkozóját, melyet élőben közvetítenek, és újra is hallgatható az eletalalekben.ro honlap Élő adás menüpontjában. Pénteken este tíz órától kezdődik az éjszakai virrasztás az altemplomban, melyet rádiónk élőben közvetít.
Szülők iskolája
Ma este hat órától, a nagytusnádi tanácsteremben, Bács Béla János szociálpedagógus tart előadást, Ha értékeink változnak, életünk is változik címen, mely a Szülök Iskolája előadássorozat része. Mindenkit szeretettel várnak!
Zongoraest Csíkszeredában
Ma este hét órától, a Nagy István Művészeti Középiskola aulájában zongoraestet ad Geréb Erika zongoraművész, a Csíki Kamarazenekar Egyesület szervezésében. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.
Jótékonysági bál Köröstarján
Pénteken este hat órától, a köröstarjáni kultúrotthonba, jótékonysági batyus bált szerveznek, melynek bejövő összegét a helyi katolikus templom kerítésének felújítására ajánlják fel. Zenél a Kiss Band. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Adventi gyertyagyújtás Csíksomlyón
Advent közeledik. Az üzletek polcai roskadoznak a karácsonyi dekorációk alatt, a lámpatestek is lassan ünneplőbe öltöznek az utcán. Az ünnepi menü tervezése, a bevásárló lista kipipálása mellett fontos időt szakítani a lelki feltöltődésre is. Az elkövetkezendő négy hét alkalmat teremt arra, hogy lélekben is felkészüljünk, a hétről hétre meggyújtott gyertyák fénye átjárjon és megerősítsen. A Jakab Antal Ház étterme előtti téren szombatonként, az adventi vasárnapok előestéjén ünnepélyes gyertyagyújtásra kerül sor, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit. Az első gyertyát, szombat délután fél ötkor, Madarász Attila, csíksomlyói plébános gyújtja meg.
Adventi invokáció
Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában vasárnap este hat órától Születnie kell valakinek – az Udvartér Színház és az Evilági zenekar közös adventi invokációjára várnak minden érdeklődőt. Jegyár: 20 lej.
Ünnepi koncert Marosvásárhelyen
December 6-án, este hét órakor a kolozsvári Schola Cantorum Transsylvaniensis kórus adventi és karácsonyi kórusműveket ad elő a marosvásárhelyi Vártemplomban. O nata lux című koncertjével egy kisebb körút keretében lép fel a kórus, amelynek vezetője az erdélyi származású, Bécsben tevékenykedő Windhager-Geréd Erzsébet.
Jótékonysági adventi vásár Nagybányán
Harmadik alkalommal szervezik meg az adventi jótékonysági vásárt december 9-én, délután három és este hét óra között, a Szentháromság-templom előtti téren, a Nagybányai Esperesség plébániáinak, szerzetes közösségeinek, egyesületeinek, lelkiségi mozgalmainak közreműködésével. Házi készítésű süteményeket, tésztát, finomságokat, kézműves termékeket, karácsonyi díszeket és egyéb érdekességeket lehet a vásáron adomány ellenében megszerezni. A begyűlt összegeket jótékonysági célokra használják. A vásár nem kereskedelmi jellegű, célja a Krisztus születésének ünnepére való közös ráhangolódás. Az esemény végén meggyújtják ünnepélyesen a harmadik adventi gyertyát a szabadtéri óriáskoszorún. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Karácsonyi koncert Szatmáron
A korábbi évek hagyományát folytatva, Nagy Norbert szatmári tenor ismét ünnepi koncertre várja mindazokat, akik egy varázslatos zenei élmény által hangolódnának a közelgő ünnepekre. A december 9-én este hat órakor kezdődő eseménynek a Megmaradás Háza ad otthont. Jegyek kaphatók a szatmári Nagy Textile üzleteiben, a püspökségen, valamint a helyszínen, a koncert kezdete előtt. A koncerten közreműködnek a szatmárnémeti szimfonikusok, meghívott előadóként pedig Taisa lép majd a közönség elé. A szervezők minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak.
Időjárás
Ma kelet felől lassan tisztul az ég, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de eleinte nyugaton, északnyugaton és a középső tájakon még előfordulhat havazás, hózápor. Az északnyugati szél több helyen megélénkül. Lehűl a levegő, a csípős reggelt követően, napközben -2 és +4 fok között alakulnak a maximumok. Továbbra is nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.
