HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a szentdemeteri templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Tematikus nap
E havi tematikus napunk mottója: "Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke." Isten megbocsátó szeretetét megtapasztalva, én is meg kell bocsássak. Mert a szeretet nem érzelem, hanem hit, döntés és ima kérdése. Döntsünk minden nap a szeretet mellett. Ezekről a gondolatokról hallhatnak elmélkedéseket és beszélgetéseket a mai nap folyamán! Tartsanak velünk!
Fotóalbum-bemutató Gyulafehérváron
"Transylvania Catholica. Képek a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye életéből Márton Áron püspök gondolataival" címmel megjelent fotóalbumot mutatnak be holnap délután három órától Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum kápolnájában. Az album fotóanyagának szerzője, a kötet tipográfusa és grafikai szerkesztője Ádám Gyula csíki fotográfus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A katolikus hívek ünnepeit és hétköznapjait dokumentáló művészi fotók mellé Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója válogatott a képek világához gondolatokat Márton Áron püspök gazdag hagyatékából. E kötettel a püspök szentelésének 85. évfordulójára is emlékeznek. A szerző és a szerkesztő jelenlétében az albumot bemutatja Kovács Gergely érsek. Közreműködik Bogdán Zsolt színművész.
Kiállításmegnyitó Székelykeresztúron
Holnap délután négy órakor nyitják meg a Kézművesség: a múlt tükörképe, a jövő perspektívája című kiállítást Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban. A kiállító kézművesek egy projektben vehettek részt, szövő- és fazekas tanfolyamokon, az ott elkészült alkotásokat állítják ki a múzeumban.
Interkulturális est
Egy csöppnyi Olaszország: Betekintés az olasz kultúrába címmel szervezi meg az idei év második interkulturális estjét holnap délután öt órakor a Care2Travel Egyesület és a Kájoni János Megyei Könyvtár. Ezúttal Olaszország és az olasz kultúra lesz a téma, amelyről Rebecca Suggelli olasz önkéntes tart előadást, aki tíz hónapot tölt Csíkszeredában.
Látványkoncert Kovásznán
A Kovásznai Művelődési Központban pénteken este hat órától Himnusz a magasban – Everest Dream címmel Thurzó Zoltán tart látványkoncertet. A rendhagyó előadás izgalmas zenei anyaga sötétben, gyertyafénynél, speciális megvilágosításokban, dinamikus fényjátékokkal, lézerjátékkal, különleges látványvilággal lesz hallható. Jegyár: 30 lej, mely megvásárolható a Kovásznai Művelődési Ház jegypénztárában. További információk a 0762 674 516-os telefonszámon kaphatóak.
Légy tűz szentségimádás és FIF túra
Pénteken este hét órától ifjúsági szentségimádást, azt követően közös játék estet szerveznek a brassói Szent Kereszt Felmagasztalása plébánián. Másnap, szombaton reggel kilenc órai indulással a Királykő-hegységbe túrát szerveznek. Kiváló lehetőség, hogy a fiatalok találkozzanak egymással, megtapasztalják a közös ima erejét. Mindkét eseményre várják úgy a magyar, mint a román ajkú fiatalokat. További részletek a Légy tűz Facebook eseménynél olvashatóak.
Ökumenikus imadélután Nagykárolyban
Szombaton délután öt órától a Nagykároly-kertvárosi református gyülekezet templomába szervezik az Imádkozzunk Nagykárolyért! ökumenikus imadélutánt. Az alkalom házigazdája első ízben Tolnay István esperes és a Nagykároly-kertvárosi gyülekezet lesz, a következő években pedig rotációs rendszerben minden nagykárolyi templomban sor kerül az alkalomra.
Jótékonysági sportnap
Március 2-án jótékonysági sportnapot szervez Berecki Zsolt gyógyulásáért a Székelyföld Online a Szovátai Ifjúsági Szervezettel, a szovátai Domokos Kázmér Diáktanáccsal és Tekeres Andrea fitneszedzővel közösen. Zsolt 14 éves, egy sóváradi család harmadik gyermeke, akit tavaly novemberben akut limfoid leukémiával diagnosztizáltak, azóta a marosvásárhelyi kórház onkológiai részlegén kezelik. A költségek fedezésére szervezik a sportnapot, amelynek helyszíne a Kisállomás melletti sportcsarnok. A rendezvény délelőtt fél tízkor kezdődik és délután három órakor Benkő Orsolya és Jeremiás Gellért táncelőadásával zárul, amelynek végén a támogatók és a jelenlevők által összegyűjtött adományt átadják a családnak.
Házaspárommal a Szűzanyánál Medugorjéban
Augusztus 25-30. között, Hajlák Attila István plébános házaspároknak szóló lelkigyakorlatot szervez Medjugorjéba, melyre már most lehet jelentkezni. Részvételi díj, amennyiben július 1-ig megtörténik a bejelentkezés, 560 euró házaspáronként, másképp 600 euróba kerül. Házigazdák: Orbán Csaba és Magdika. Jelentkezni a 0742698166-os telefonszámon lehet.
Időjárás
Ma északnyugaton, nyugaton és a középső tájakon fordulhat még elő kisebb eső, zápor; másutt napközben sok napsütésre számíthatunk. Sokfelé élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. Hajnalban helyenként fagypont alatti értékek voltak, napközben 5-13 fok várható.
