Legfrissebb cikkek

Lelkiség

Egyén a közösségben

Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára A nagy szavakkal el lehet érni a füleket, de az Úrral való mély és bensőséges kapcsolat nélkül üresek maradnak és elszállnak ezek a szavak, mert nem érik el a szíveket! Sok...

Szeretet-újság

Jézus elfogadja azt, ami tőlünk telik

A történet mélyebb rétege csak az eredeti, a görög szöveg alapján érthető meg, így bukkan elő. Ez a második jelentés pedig az, hogy itt lesz az eddig önálló Simonból Jézust középpontba állító Péter – úgy igazán. Itt lesz az...

A nap szentje

A Megtestesülésről nevezett Boldog Mária

Amikor madame Acarie 1614-ben, az amiens-i Kármelbe lépésekor felvette a Megtestesülésről nevezett Mária nevet, már egy hosszú élet volt a háta mögött. Madame Acarie-ról egy kortársi tudósítás azt mondja, hogy ,,semmi...