A pápa üzenetet tett közzé a Gyermekek I. világnapja közelgő alkalmából, amelyet Rómában május 25-én és 26-án ünnepelnek. Kiemeli az osztozás és a megbocsátás értékeit: így növekszik a barátság „türelemmel, bátorsággal...
Legfrissebb cikkek
Szent Matild
Amikor 785-ben Widukind szász nemes megkeresztelkedett, és egyben felhagyott az ellenállással a keresztapjává lett Nagy Károllyal szemben, új fejezet kezdődött a frank, sőt a nyugati történelemben. A szász törzsek hajoltak meg...
Éljünk erényesen!
Március 13-án az általános kihallgatás keretében a Szentatya, miután befejezte a bűnös szokásokról, az ún. főbűnökről szóló katekéziseket, megkezdte az erények tárgyalását. Bevezető katekézisében a Fil 4,8–9 alapján az erény...
Egy fiatal lány tanúságtétele
Egy fiatal lány megrázó, ugyanakkor bátorító útja, ahogy egy súlyos betegség idején is képes volt Istenben bízni, töretlenül hinni, sőt másoknak is reményt adni. Nem mindennapi tanúságtétel. Istennel való kapcsolatom a...
Szent Eufrázia
Nagy Teodóziusz keletrómai császár (379–395) rokonát, Antigonoszt különleges hűsége jutalmául szenátorrá nevezte ki. Isten gazdagon megáldotta javakkal, ő maga pedig vagyonának jó kezelője volt. Ahol csak tehette, segített...
Megbocsátás
A Bocsánat… című kötetkéből idézünk. Ha rossz ember igazságtalanságától szenvedsz: bocsáss meg neki, hogy ne legyetek rosszak mind a ketten. Szent Ágoston Néha így is imádkozhatsz: Uram, ha rágalmazóim és rosszakaróim...
