Holnap (február 24-én) délután öt órakor rózsafüzért imádkozunk a Világcsaláddal, melyet az ukrajnai Berdicsiből közvetítünk, ugyanis pontosan két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én Ukrajna rakéták és bombák robbanására ébredt:...
Legfrissebb cikkek
Szent Polikárp
Polikárpnak, a szmirnai püspöknek erőteljes, ugyanakkor szeretetreméltó egyénisége megérezteti velünk, hogy micsoda szellemi ösztönzések indulnak ki egy, az életet a maga realitásaiban maradéktalanul megélő személyiségből...
Imádkozzunk az idős emberekért
„Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr.” (Lev 19,32) Bonaparte Napóleon első konzul Boulogne-ban tartózkodott, amikor egy angol katonát vezettek elébe, aki néhány deszkából...
Szent Péter apostol székfoglalása
Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli Egyházunk. A 354-ben készült Depositio Martyrum, az egyik legrégibb egyházi naptár mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, az apostolra alapított Egyház...
Tematikus nap
E havi tematikus napunk mottója: „Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” (Kol 3,14) Isten megbocsátó szeretetét megtapasztalva, én is meg kell bocsássak. Mert a szeretet nem érzelem...
Damjáni Szent Péter
Damjáni Péter sokgyermekes család utolsó gyermekeként született Ravennában. Szülei szegény napszámosok voltak, állandóan a nyomor ellen küzdöttek, s korán meg is haltak. A rendkívüli tehetségű Péter iskolai tanulmányait egyik...
