Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Szent Ágoston Mindannyian úgy éljük az életünket, mintha örökké tartana, s ezzel nincs is semmi baj. Ha folyamatosan az elmúlás gondolata lengene körül bennünket, bizony sok...
Legfrissebb cikkek
Miki Szent Pál és társai
Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte meg a hittérítést. Ő maga nem sok eredményt láthatott, de a következő évtizedekben seregestől tértek meg az emberek, és 1587-ben már mintegy 250.000 lelket számláló katolikus közösség élt...
Mindent elengedni, semmit fel nem róni
A megbocsátásban elengedjük az igazságtétel és a jóvátétel ügyét, és átadjuk Istennek. Lemondunk a bosszúról, még arról a látszólag jogos formájáról is, hogy rosszat mondunk arról, aki vétkezett ellenünk. A bűnről beszélhetünk...
Szent Ágota
Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik. Vincéhez és Balázshoz hasonlóan az ő élete és halála felől is csak a számos változatban ránk maradt, legendásan fölékesített szenvedéstörténet tájékoztat. A szicíliai...
A hét plébániája: Kolozsvári Piarista templom
Kolozsvár Erdély fővárosa, történelmi központja, neve közismerten még „Kincses Kolozsvár”. A Kis-Szamos és a Nádas-patak völgyében található, de egyes városnegyedei átnyúlnak a szomszédos patakok völgyébe, és így három oldalról...
A hét plébániája: Tóti
Tóti falu községközpont Bihar megyében, Nagyváradtól 56 km-re északkeletre, a Hegyközben a Bisztra folyó mellett fekszik. A falu neve a korai szláv lakosságára utal, amely azonban hamar elmagyarosodott. Első említés a falunak...
