Legfrissebb cikkek

Advent

Adventi kalendárium – December 22.

Az utolsó fenyőfa A helyi rádióban olyan emberekkel készült interjú, akiknek – munkájuk jellegéből adódóan – adventben különösen sokat kell dolgozniuk. Véletlenül éppen hallottam az egyik beszélgetést, amelyben egy fenyőárust...

Advent

Adventi kalendárium – December 21.

Wass Albert, Karácsonyi mese című írását ajánlja ma minden ide betárőnek a kalendárium.  Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék...

A nap szentje

Canisius Szent Péter

,,Úgy tetszett végtelen jóságodnak, Szent Atya és örök Főpap, hogy bensőségesen kérleljem apostolaidat, akiket a vatikáni bazilikában tisztelnek, és akik kegyelmeddel olyan nagy csodákat műveltek: adjanak a pápa apostoli...

Ünnep

Tematikus nap

E havi tematikus napunk mottója: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Lk 19,10) A mi életünk minden bajának az az oka, hogy elveszítettük Istent. De Jézus Krisztus utánunk jött, és vissza ad...

Advent

Adventi kalendárium – December 20.

Ma Túrmezei Erzsébet – Együtt mentünk című versét osztjuk meg Önökkel. Túrmezei Erzsébet – Együtt mentünk Testvérekké tett ádventi vágy, karácsonyi öröm. A csillagvonta, titkos fénykörön belül mindenki testvér. Te azt...