A keresztség szentségében mindörökre Isten szeretett gyermekeivé válunk. Ezért fontos, hogy megünnepeljük megkeresztelkedésünk napját – fejtette ki Ferenc pápa Urunk megkeresztelkedésének ünnepén. Arra kérte a híveket, hogy vele...
Legfrissebb cikkek
Chozibai Szent György
Georgiosz, a chozibai Istenanya-kolostor szerzetese nem a nagy alapítók vagy tanítók közé tartozik, akiknek neve belekerült a szerzetesség történetébe. Feltehetően semmit sem tudnánk róla, ha tanítványa, Antal gyermeki...
A hét plébániája: Hargitafürdő
Hargitafürdő Csíkszereda település része, a várostól 22 km-re fekszik, Hargita megyében. Fejlődésnek 1891-ben indult, amikor új utat vágtak Tolvajostető és Hargitafürdő között. Nevét 1898-ban törzskönyvezték és közigazgatásilag...
Ferenc pápa Úrangyala imája
A Úr megjelenésének ünnepén a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmise után Ferenc pápa a Vatikáni Palota dolgozószobája ablakából köszöntötte a híveket. Az Úrangyala imádság utáni beszédében arra kérte a jelenlévőket, hogy a...
Jézus Krisztus megkeresztelkedése
Krisztusban Szeretett Testvéreim! Az elmúlt hetekben a karácsonyi ünnepkörben ünnepeltük a megtestesülés titkát. Azt, hogy az Isten látható emberként közénk jött, fölvette az emberi természetet. A karácsonyi ünnepkör mintegy...
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe
Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Megkezdi...
