Legfrissebb cikkek

Ferenc pápa

Ferenc pápa januári imaszándéka

Az Egyház sokszínűségének ajándékáért Imádkozzunk, hogy a Szentlélek segítsen minket, hogy felismerjük a keresztény közösségen belül a különböző karizmák ajándékát, és felfedezzük a különböző hagyományok és rítusok gazdagságát a...

A nap szentje

Párizsi Szent Genovéva

Genovéva szülei a Párizs melletti Nanterre-ben éltek, és még római őseikről nevezték magukat: apját Severusnak, anyját pedig Gerontiának hívták. 422-ben született gyermeküket frank néven nevezték el Genovévának. Az 5. század...

A nap szentje

Nazianzi Szent Gergely

Az Egyház együtt emlegeti és együtt ünnepli barátjával, Vazullal. Ahhoz hasonlóan ő is előkelő kappadókiai családból származott: apja egy zsidó keresztény szektához tartozott, anyja, Nonna, buzgó keresztény volt. Gergely hangja...

#csakegygondolat

Újév: békében és együttérzésben!

„Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat” – mondta híveinek Márton Áron püspök 1947. január 1-én, a gyulafehérvári székesegyházban. Számomra nagyon...

Ferenc pápa

Ferenc pápa üzenete a béke világnapjára

A mesterséges intelligencia és a béke Az új év kezdetén, amely az Istentől kapott kegyelem ideje, szeretnék Isten népéhez, a nemzetekhez, az állam- és kormányfőkhöz, a különböző vallások és a civil társadalom képviselőihez...