Szent Márton, Gallia nemzeti szentje nagy szellemi és egyháztörténeti átalakulás idejében született. Amikor Pannóniában, Sabariában 316/17-ben meglátta a világot, éppen három éve múlt annak, hogy a ,,Milánói ediktum”-mal...
Legfrissebb cikkek
Ferenc pápa novemberi imaszándéka a pápáért
Ferenc pápa novemberi imaszándéka: Imádkozzunk a Szentatyáért, hogy küldetésének gyakorlásában a Szentlélek segítségével továbbra is a rábízott nyáj mellett tudjon állni! Október 31-én tették közzé a Szentatya ehhez kapcsolódó...
Keresztény adakozás
AZ ADAKOZÁS nem pusztán és egyszerűen áldozat; ez „vetés”, amelyet „aratás” fog követni. Azt aratod, amit vetettél (6. v.). Az ember sohasem veszít, ha nagylelkű. Az aratás eredménye arányos lesz az elvetett maggal...
Nagy Szent Leó pápa
Szent Leó, aki az Egyházban a ,,Nagy” megtisztelő jelzőt kapta, már jóval pápasága előtt jelentős hivatalokat töltött be a római klérusban. Azok a tulajdonságok, amelyek annyira kiemelkedővé teszik a pápák sorában, már I...
Kezdődik a Mariathon
Ma délelőtt 10 órától hivatalos megnyitóval kezdődik a Mariathon, az összefogás ünnepe, ima és adománygyűjtő akciónk rádiónk feljődéséért, előrehaladásáért. Hívhatják adományvonalainkat egészen vasárnapig, reggel 8 és este 8 óra...
Madeleine Delbrêl példája az igehirdetés iránti szenvedélyről
A napok óta tartó heves esőzések után ismét egy napsugaras Szent Péter téren tarthatta meg Ferenc pápa szerdán a szokásos általános kihallgatást, folytatva az evangélium hirdetése szenvedélyének tanúságtevőiről szóló katekézisét...
