Elmélkedés: E föld minden nyomorúságának, életünk minden szenvedésének oda a bűn, amely által az ember Istennek ellenségévé vált. Szent hitünk tanítja: Jézus Krisztus azért jött e földre, hogy bennünket a bűntől és annak szomorú...
Legfrissebb cikkek
Páduai Szent Antal
A 13. század, annak ellenére, hogy oly sok híres szentet adott, mint Szent Domonkos, Aquinói Szent Tamás, Assisi Szent Ferenc, Szent Bonaventura, Assisi Szent Klára és Árpádházi Szent Erzsébet, sok bajjal küszködött. Felső...
A hét plébániája: NAGYVÁRAD – OLASZI TEMPLOM
Nagyvárad Bihar megye székhelye, megyei jogú város a Partiumban, a Körös-vidéken, a Sebes Körös partján. A település a régió legnagyobb városa. A lakosság 24,5%-a magyar. A XI. századi eredetű városba I. László magyar király...
Negyedik nap – A mi hű barátunk Szíve
Elmélkedés: Jézus nyilvánosan bebizonyította, hogy az emberek barátja akar lenni és baráti szívvel viseltetik irántunk. Ő mondá apostolainak: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit mível az ő ura...
A hét plébániája: SZATMÁRNÉMETI – KÁLVÁRIA TEMPLOM
Szatmárnémeti Románia észak-nyugati szögletében, a Szamos folyó völgyében, 126 méterrel a tengerszint felett fekszik. A Szamos egyik – később kiszáradt – ága által elválasztott Szatmár/ és Németi egyesüléséből 1715...
Harmadik nap – Szerető testvérünk Szíve
ELMÉLKEDÉS Hitigazság az, hogy Jézus Krisztus a mi testvérünk. Ékünk ugyanis véle egyazon atyánk van az égben; az ő atyja a mi atyánk is, éspedig kétféle szempontból. Jézus Krisztus valóban ember, éppen úgy, mint mi. Isten pedig...
