Boldog Celestina Donati a Kalazanci Szent József Szegény Leányai Kongregációjának (magyar nyelvterületen: piarista nővérek kongregációja) alapítója. Minden évben, március 18-án rá emlékezik a piarista rend és a kongregáció...
Legfrissebb cikkek
Szent Patrik püspök
Szent Patrikra, Írország térítő apostolára és védőszentjére emlékezünk a mai nap. Patrik Britanniában született 385 körül. Tizenhat éves volt, amikor ír tengeri rablók elhurcolták rabszolgának. Birkákat kellett őriznie Írország...
„SENKI SEM SZERET JOBBAN, MINT AZ, AKI ÉLETÉT ADJA BARÁTAIÉRT.” – Tematikus nap
Ha valakit szeretünk örömet okozunk neki. Amikor Jézus parancsait megtesszük, ezzel örömet szerzünk neki. Amikor szeretünk Jézus barátaivá válunk. Ő pedig életét adta barátaiért. Ezt a barátságot mennyire mélyítem el...
A hét plébániája: NAGYVÁRAD SZENT JÓZSEF TELEPI TEMPLOM
Nagyvárad Bihar megye székhelye, Románia nyugati részén, a Sebes-Körös mindkét partján, a magyar határtól 8 km-re fekszik. Itt halad át az Erdély felé vezető legfontosabb nemzetközi út, amely összeköti Közép-Európát Délkelet...
Római Szent Franciska özvegy, rendalapító
Franciska előkelő római családban született 1384-ben. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt. Már hatévesen arra vágyott, hogy követhesse a vértanúkat...
A hét plébániája: KISDENGELEG
Kisdengeleg a Partiumban, Szatmár megyében, Mezőpetritől délre fekvő település. Kisdengeleg helyén az Árpád-korban Besenyő nevű település feküdt, mely a 17. században már csak mind puszta szerepelt az oklevelekben. Nevét 1169-ben...
