2019. november 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

25 éves jubileum Az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. A Gyimesek első középiskoláját Berszán Lajos atya alapította, alapkövét Bálint Lajos érsek tette le 1993. május 28-án, a tanítás 1994-ben indult. Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődik holnap délelőtt 11 órától, amelyet az iskola tornatermében mutatnak be. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Fodor András, a debrecen-nyíregyházi egyházmegye püspöki helynöke. A liturgia után irodalmi előadásra kerül sor Szent Erzsébet életéről, majd jótékonysági vásárt tartanak, amelynek bevételét szegény sorsú gyerekek támogatására fordítják.

Szent Erzsébet napi búcsúk és ünnepségek A gyulafehérvári egyházmegyében Esztelnek filiájában, Kézdicsomortán templomában holnap, délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsú. Az ünnepi szentmise szónoka Nagy József kézdimartonosi plébános. A Marosvásárhely-meggyesfalvi Szent Erzsébet-templom búcsús szentmiséjén, holnap délután 5 órakor Opra István oroszhegyi plébános tartja a szentbeszédet. Szent Erzsébet-búcsút ünnepelnek a kőhalmi plébániához tartozó állomási templomban is. Holnap, a délután 5 órakor kezdődő szentmisén Benedek Róbert-Károly a Brassó-bolonyai plébánia segédlelkésze prédikál. Árpád-házi Szent Erzsébet napján, holnap, a székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György-plébánia templomban este 6 órától szentségimádást tartanak, melynek keretében kenyér és rózsaáldás lesz a gondoskodó szeretet jelképeként a családok, a férjek, édesapák, udvarló ifjak részére, hogy köszönthessék szeretteiket. Kolozsváron, Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapjához kapcsolódóan, két napos kulturális programot szerveznek. A rendezvény november 22-én, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik, a programoknak a Szent Kamill intézet díszterme és udvara ad otthont. Úzvölgyében november 23-án, szombaton déli 12 órakor lesz a búcsú. Az ünnepi szentbeszédet Papp Márton csíkszentkirályi plébános tartja. Kovászna leányegyházközségében, Kommandón a búcsút, november 24-én, vasárnap délután 5 órakor tartják. A szentmise szónoka Fechetă Jenő ferences atya, a brassói ferences templom igazgatója. A szatmári egyházmegyében Mezőpetriben az ünnep napján, holnap délelőtt 11 órától ünneplik a búcsút, Istvánfi Szilárd szamosdarai plébános prédikációjával. Szatmárnémetiben holnap a Szent Erzsébet szoborhoz várnak mindenkit, aki közösséget érez a rászorulókkal, szegényekkel. Délután 2 órától rövid előadás hangzik el, majd rózsákat helyeznek el a szobor talapzatán és együtt imádkoznak. A közel félórás rendezvény után az egyházmegye karitatív intézményei, lelkiségi- és segítő közösségei a város négy pontján ételosztásba kezdenek.

Fotókiállítás Resicabányán A resicabányai Páli Szent Vince egyesület Frédéric Ozanam Szociális Központjában holnap este fél 7 órai kezdettel fotókiállítás nyílik, amelynek témája Árpád-házi Szent Erzsébet. A rendezvény keretében kulturális műsorra is sor kerül.

Előadások A Kneipp-terápiáról A vízben rejlő erő címmel a székelyudvarhelyi Péter Mária Imelda ferences nővér előadást tart a víz jótékony hatásairól, a Kneipp-terápiáról. November 21-én, csütörtökön este 6 órától a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum dísztermében. November 22-én, pénteken este 7 órától pedig a Szászfenesi római katolikus plébánián,

Gyógyító lelkigyakorlat „A mennyország is megmozdul értem!” címmel gyógyító lelkigyakorlat lesz november 22-24 között gyászolóknak, gyógyíthatatlan betegeknek, lelki szárazságban lévőknek és mindazoknak, akik szeretnének közelebb kerülni a jó Istenhez, Hajlák Attila-István imecsfalvi plébános vezetésével, a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. Előzetes bejelentkezés szükséges november 19-ig a 0266-210537-es vagy a 0755-489743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail- címen.

Világméretű szentségimádás A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a NEK titkársága szentségimádást hirdet Krisztus Király ünnepének előestéjére, vagyis november 23-án román idő szerint délután 5 órára, amelyhez szerte a világon csatlakozhatnak plébániák, intézmények és magánszemélyek. Aki ezután szeretne csatlakozni, a corpusdomini.iec2020.hu honlapon teheti meg.

Időjárás: Ma inkább az ország középső és északi tájain készülhetünk felhős, borongós időre, több helyen előfordulhat változó intenzitású eső, egy-egy zápor, máshol viszont hosszabb napos időszakokra lehet számítani. A szél legyengül. Délután 13-20 fokot mérhetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdimartonosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden kapott kegyelemért!

Ingyenes szűrővizsgálatok Újszentesen A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Romániai Máltai Szeretetszolgálat közös európai uniós projektje révén szakorvosok, valamint a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei több romániai helyszínen végeznek egészségügyi szűrővizsgálatokat. November 19–22. között az ingyenes egészségügyi program Újszentesen, a helyi sportcsarnokban zajlik. Ennek kapcsán ma este 6 órakor a helyi római katolikus templomban szentmisét mutatnak be.

Női estek „újragondolva” Kolozsváron A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség szervezésében Női estet tartanak ma este 8 órától a Szentegyház utca, 4 szám alatt. Nőnek lenni az egyik legnagyobb kihívás az életben. Jól nőnek lenni pedig még nagyobb! Nőnek teremtett a Jóisten. Nőként nevelnek bennünket. Nőnek érezzük magunkat. Nőként viselkedünk. Mindeközben pedig számos elvárásnak és szerepnek igyekszünk megfelelni, melyek egy részétől a boldogság megélését reméljük. Ám tudjuk-e vajon, pontosan mi tesz bennünket nővé? S azt, hogyan élhetjük meg jól a nőiességünket? Ezekről és sok más egyéb kérdésről lesz szó a Női estek keretén belül. A találkozások nyitottak mindenki számára!

10 szó, amely szabaddá tesz Ma este 20:30-kor folytatódik a 10 Szó, amely szabaddá tesz  katekézis-sorozata kolozsvári ferences templomban, 18-30 év közötti fiataloknak.

Kiállítás és koncert Csíkszeredában A Héttorony Fesztivál keretében a csíkszeredai Millenniumi templomban az esti szentmise után, fél 7 órától megnyitják „Az Országépítő Kós Károly Egyesület tevékenységéről” című építészeti kiállítást. Ezt követően koncertet tart a magyarországi Szent Efrém Férfikar.

Mindennapok lelkigyakorlata az adventben November 20 - december 18 között szerdánként este 7 órától a segítő nővéreknél lelkigyakorlat lesz, amelyre november 19.-ig lehet jelentkezni a bajko.julianna@segitonoverek.info e-mail címen.

Könyvbemutató Székelyudvarhelyen November 20.-án, szerdán 19 órától Székelyudvarhelyen a belvárosi unitárius egyházközség Vallásszabadság imatermében (amely a parókiaépület alagsorában található) bemutatják Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános Keresztmalac című könyvét. A kötetet ismerteti és a szerzővel beszélget Simó Márton író, újságíró.

Repülj, míg vannak szárnyaid! A kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület, a Vasárnap katolikus hetilap és a Keresztény Szó havilap kiadója, valamint a Romkat.ro katolikus hírportál működtetője könyvbemutatót tart Gyergyószentmiklóson, a Szent István plébániával együttműködésben november 20.-án, szerdán este 7 órától. A Repülj míg vannak szárnyaid! Joyce Rupp amerikai lelkiségi író negyedik könyve magyarul. A szervita szerzetes-szerző műveit a mélyen megélt lelkiség és a mindennapok gyakorlatiassága, a művészi ihlet és a sokrétű tudás, valamint a bölcs kísérő és küzdő lelki társ vonásainak egyensúlya jellemzi. Lelki utakról és útkeresésről Bereczki Silvia segítőnővérrel, a könyvek fordítójával Szőcs Csaba szászfenesi plébános, a kiadó igazgatója beszélget. A kötet egyéb kiadványaikkal megvásárolható a bemutató helyszínén, a Szent István plébánia közösségi termében.

Légy erős! Az Ő az út! és Keresztirány ifjúsági szolgálatok 2020 januárjától egy újabb tanítvány és vezetőképzést indítanak fiatalok számára. 25 fiatal jelentkezését várják, akik a képzés befejezése után az örömhírt megosztva személyes Istenkapcsolatra vezetik a fiatalokat és erővel, hatalommal szolgálnak az Egyházban és a társadalomban. Jelentkezni lehet november 25-ig az oazut.ro oldalon. További információk Kovács Imolánál a 0749046176-os vagy Bereczki Zsoltnál a 0740627593-as telefon számon.

Lelkigyakorlat házaspároknak A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezésében november 29-december 1 között lelkigyakorlatot tartanak házaspároknak intimitás-, szexualitás- és kapcsolatépítés tematikával a csíksomlyói Jakab Antal tanulmányi Házban. A hétvége célja, hogy a házastársi kapcsolat alapjait, a felek közti kommunikációt fejlesszék. A programban szentírásra alapozott előadások, egyéni és páros valamint kiscsoportos beszélgetések, személyes idő és szentségimádás is szerepel. Jelentkezni november 20.-ig lehet a csalad.ro honlapon, ahol további információk is találhatók.

Időjárás: Ma túlnyomóan felhős, de enyhe időre készülhetünk. Több helyen kell esőre, záporokra készülni. Eközben délkelet felől csökkenni kezd a felhőzet és kisüt a nap. A déli-délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban 3-8, délután 11-19 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2019. november 18.

About the author

Majoros Gabriella