Szent István király

Krisztusban Szeretet Testvéreim!

Az Ószövetség nagy vezéregyénisége, Sámuel próféta mondotta, Jonatánról: „Az Úr keresett egy szíve szerinti embert, s ezt rendelte az Úr népe fölé fejedelemnek!” Az embert teremtő és nagyon szerető Isten nemcsak az Ószövetség választott népéről gondoskodott, hanem gondoskodott az Újszövetségi választott népről is, azáltal, hogy megfelelő, istenfélő embert állított egy – egy ország élére. Isten gondoskodása a magyar nép fölött azt szülte, hogy István királlyá lett: Isten rendelése tette őt a magyar nép csillagává, királyává. Az Isten szíve szerinti ember volt, elnyerte az Úr tetszését, mivel nem önmagában bízott, hanem az Úrban, és ezért lett a magyar népnek jó királya. „Hol vagy István király, Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Teelőtted sírván…”

A magyar nép lelke, szíve vágya, szeretette és aggódása szülte ezt az imát. Újra aktuális most a XXI. század elején az összekuszált, kifosztott, kihasznált magyar nép számára a fölkiáltás: HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY??????????? Évszázadok óta hasit az igazi magyar ember szívébe az Istvánra való emlékezés és az utána való vágyakozás, főleg most ebben az időben, hogy bárcsak adna Isten most a nagy magyar nemzet számára is Istvánhoz hasonló vezetőt.

A magyarságot sok mindentől megfosztották az elmúlt időkben, sok mindenről le kellett mondanunk az elmúlt idők változásai közepette, sok mindent elvettek tőlünk: elvették első királyunk nagy országát és mint Krisztus köntösét szétosztották, és sajnos az elmúlt magyar kommunista kormány vezetői elvették a magyar nép egységét, amelyet a jelenlegi magyar jobboldali keresztény vezetés helyreállit. De egy valakit nem tudtak és nem tudnak elvenni tőlünk határon túlra rekesztette magyarságtól sem. És ez a valaki Szent István, akihez az igazi magyar mindig ragaszkodik, mert az ő példája bizonyítja, hogy a kereszténység és a bátorság, a hit és a cselekedett ugyanaz kell legyen.

Testvéreim!

Minden népnek van valami jelképe, a népek, nemzetek élete tele van jelképekkel: - a muzulmánok jelképe egy égből hullott kő - más népeké a kard, vagy egy zászló, egy címer - a magyar népé egy kéz, amely valaha szigorúan és jóságosan uralkodott.

Ez a kéz a mi zászlónk, és ez a kéz a mi fegyverünk. A magyar nép jelképe nem egy holt tárgy, nem egy holt valami, hanem egy élő kéz, mely ma is él, amely ma is tele van erővel, amely számunkra ma is mutatja a helyes utat, amely ma is cselekvésre buzdít, amely ma is bátorítja szerte a világon élő magyarságot arra, hogy érdemes magyarnak megmaradni bárhova rendelt a sors. Vajon testvéreim hányszor látjuk figyelmeztetésre emelkedő mutatóujját a mindennapi élet lármájában? Vajon egyáltalán észrevesszük-e?

Drága jó testvéreim!

Hajlamosak vagyunk, hogy a magyar tragédiák láttán azt panaszoljuk: NINCS SENKINK! Higgyétek el ez az érzés alaptalan: van nekünk valakink, a miénk, a határon túl élő magyarságé is, és ez nem más, mint Szent István jobbja, ezt tőlünk nem tudják elvenni, dönthetnek, szavazhatnak arról, hogy vajon megadják-e a magyar állampolgárságot, döntsenek bárhogyan, de szent István jobbja a miénk is. Mint egy jóságos apai kéz, halála után is áldani és oltalmazni akar minket. Szent István keze a mi kezünket keresi, mert ez a kéz minden magyar emberré! Valaha ezt a kezet a magyar nép vágya hozta ki a sírból, mert mi emberek hajlamosak vagyunk még a sírból is kikaparni azt, akire nagyon nagy szükségünk van. És a magyar nép életében ez a munka nem volt hiábavaló, mert István kezének ma is csodálatos ereje van, mert ez a kéz már ezer esztendeje összekulcsolódik minden magyar kezével, mint ahogy Kosztolányi Dezső költő írja: „egy örökkévaló kézfogásra.”

Ez a kéz ma is él és hiszek abban, hogy nemcsak él, hanem a magyarság életében csodát is tesz. Kiesd és hiszem, hogy már ki is esdette Istennél számunkra egy olyan magyar vezetőt, amely minden magyar ember vezetője lesz és már van.

Mint ahogy Szent Pió atya megjövendölte: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.”

Krisztusban Szeretet Testvéreim!

Szent István király az Istenre mutató jel lett, „aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.” István az ő népét az Istennel jegyezte el. Ugye testvéreim nagyon sokat tudnánk beszélni arról, hogy az emberek mennyi hiábavalóssággal tőrödnek, és hiábavalósságra költik pénzüket! Nevetséges, sokszor gyerekes dolgok kötik le a figyelmünket. Elszakadunk sokszor hitünktől, Istenünktől. Pedig Szent István nem ezt mutatta számunkra, hanem az Istent mutatta és mutatja ma is jó és balsorsban egyaránt. Szent István király az ő népének nemcsak földi országot, földi hazát adott, hanem mutatta és mutatja, adta és adja az örök haza értékeit. „Köszönjük neked, hogy megmutattad nekünk a Naphoz vezető utat!” – így búcsúztatták el Jugoszlávia apostolát, Ivan Merzet. És mi is így ünnepeljük első szent királyunkat: KÖSZÖNJÜK NEKED, SZENT ISTVÁN, HOGY MEGMUTATTAD NEKÜNK AZ ISTENHEZ VEZETŐ UTAT! A magyar és székely ember szeret csillagösvényen járni, ahogyan a Székely himnuszban is énekeljük. Szent István keskeny úton járt, amely az életre vezet és ezt az utat mutatta népének is. Szent István lelkiségét, életét a 119 zsoltár szavaival jellemezhetnénk a legjobban, és ez kellene, hogy jellemeze minden magyar ember életét is: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon. Esküt tettem és megtartom s követem, amit elrendeltél.”

Hadd engedjétek meg testvéreim, hogy abból a szertartásból, amellyel Istvánt királlyá koronázták, két dolgot emeljek ki.

1. Amikor István ujjára húzták a királyi gyűrűt, az érsek ezt mondotta:

„Vedd át a királyi méltóság gyűrűjét, és ezáltal tekintsd magad az igaz hittel eljegyezve, mert amint ma fejévé és fejedelemmé rendeltetsz az országnak és népnek, úgy leszel építője és megszilárdítója a kereszténységnek és a keresztény hitnek, hogy munkában boldogan s hitben gazdagodva a királyok királyával dicsértessél…” Az egész Szentírásnak kedves gondolata az eljegyzés. A hivő ember el van jegyezve örökre, nem mással, hanem az Istennel. Szent István királyunknak nem ékszerként ragyogott ujján a gyűrű, hanem számára a gyűrű odaadást jelentett, eljegyzést Istennel. Hitét olyan komolyan vette, hogy az Istennel való jegyességére alkalmazható az a mondat, amit Krisztus a házasságról mondott: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Nézzünk magunkba testvéreim! Hova lettek az életünkből a szép eljegyzések, a szép ígéretek? Hova lettek a kereszteléskor mondott fogadalmak, az elsőáldozási, a bérmálási, házassági ígéretek? Tőlünk is megkérdezheti az Úr, mint Illés próféta a választott néptől: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni.” Sajnos lassan – lassan igaza van annak az üldözött zsidó embernek, aki a második világháború egy fájdalmas napján, így jellemezte magyar népünket: „Magyarországról úgy lepattant az ezeréves kereszténység, mint ócska fazékról a rossz máz!”

2. Amikor a koronázó érsek átnyújtotta Istvánnak az uralkodás jelvényét, a jogart, e szavakat mondotta:

„Vedd át az erény és az igazságosság vesszejét, hogy tudd simogatni a jámborokat és megfélemlíteni a gonoszakat, tudj a tévelygőknek utat mutatni, és az elesetteknek kezet nyújtani, alázd meg a gőgősöket és emeld fel a gyöngéket és nyissa meg neked az ajtó Jézus, a mi Urunk, aki magáról ezt mondotta: Aki rajtam keresztül meg be, üdvözül.” Szent István kezében a jogar nem dísztárgy volt, nem is a hatalom jelképe, hanem inkább a szolgálat jelképe. Sok bírálat érte Szent István igazságszolgáltatását. Célja az volt, hogy megjutalmazza a jókat, az erényt. A tévelygőket nem nyomta még mélyebbre, hanem fel akarta emelni. És azáltal akarta tenni és tette ezt, hogy életével példát adott. Imádta az Istent és csak azután kívánta meg, hogy magyar népe is imádja az Urat. Átélte Krisztus keresztáldozatát és csak ezután kívánta meg magyar népétől, hogy szentmisére járjon. Osztotta a szeretet által önmagát és csak azután kívánta meg a szeretet gyakorlását. Krisztusban Szeretet Testvéreim! Első királyunk jó családapa volt. Atya volt országának és arra törekedett, ami minden uralkodónak, politikusnak kötelessége lenne, hogy alattvalóinak testi és lelki javát előmozdítsa, hogy békesség legyen, és boldogok legyenek az emberek.

Szent István nem istenítette önmagát, mint egyes uralkodok, politikusok, államfők. Alattvalóitól azért kívánta meg a törvény tiszteletét, a hűséget, a tisztelete, hogy a magyar nép házát, hazáját sziklára építhesse, amely szikla Krisztus, hogy a történelem viharai ne tudják ezt a házat, hazát összedönteni! Az egyik gondolkodó írja a következőket: „Az embernek nem az elkövetett bűn a nagy vétke. Az ember nagy vétke az, hogy minden pillanatban megjavulhatna, és nem teszi.” Vétek lenne testvéreim, ha ez a mai ünnep nem tenne bennünket magyarabb magyarrá és keresztényibb kereszténnyé! Baj lenne, ha elfeledkeznénk Szent István kezéről, amelyen a hűség gyűrűje csillog, amelyben az igazság és a jóság jogara van, és baj lenne, ha elfelejtenénk a szívét, amelyben Krisztus tanítása volt, és amely szível adta az Ő népének Krisztus szeretetét.

Testvéreim!

A mai ünnep arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük meg Isten örökségét, amelyet Szent István adott. Őrizzük meg szokásainkat, magyar nyelvünket, magyar identitásunkat, gondolkodásunkat, és annál jobban őrizzük ezeket a dolgokat, minél jobban érezzük a Balsorsot, ami tép. Annál jobban őrizzük, minél inkább elutasít magától az anyaországban lakó egyes magyar testvéreink, de ne felejtsük, hogy nem mindenki mondott nemet ránk, és hogy bárhol éljünk, bármilyen körülmények között magyarok vagyunk és ez a nap a mi ünnepünk is nemcsak az anyaországban élő testvéreinké. De amíg őrizzük magyarságunkat, ne felejtsük el kereszténységünket, hogy Istvántól kaptunk egy feladatot: hitünket továbbadni utódainknak! István szerette az egyházat is, hisz tíz egyházmegyét alapított, köztük a Gyulafehérvári egyházmegyét 1009-ben, amely a miénk, és templomokat építetett. És ezt a nagy ajándékot nem szabad eltékozolnunk, hanem hűségesek kell lennünk egyházunkhoz, templomainkat meg kell töltenünk Isten dicséretére. Csak ezen feltételek mellett kérhetjük a Himnusz szavaival: „ISTEN ÁLD MEG A MAGYART!” Ámen!

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: Magyar Kurír