Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Amikor a teremtő Isten a teremtés hajnalán elhatározta, hogy megteremti az embert, az Ő képére és hasonlatóságára, elhatározásában az is benne volt, hogy az embert végtelen boldogságra, isteni életre hívja. És valójában boldog is lehetett, hiszen már a Szentírás első lapjain azt olvassuk, hogy Isten mindent jónak teremtett. Az ember a teremtés után boldog volt, hiszen az Isten közelségét élvezte, az Ő jelenlétében élt. Sőt mentes volt a bűntől és a kísértésektől is. Feltehetjük a kérdést: Ha Isten mindent jónak teremtett, még az embert is, akkor honnan származnak a szenvedések, a sikertelenségek, az eredménytelenségek? Erre a kérdésünkre a Szentírás adja meg a választ, és annak is a teremtés könyve, vagyis a Szentírás első könyve, amely leírja a bűnbeesés történetét. Leírja az ember Isten ellen való lázadást az ördög, a gonosz lélek csábításának a késztetésére, hogy olyan akart lenni, mint az Isten, és ez a lázadás megrontotta az addigi zavartalan viszonyt az Isten és ember között, és elkezdődött a szenvedés, a sikertelenség, az eredménytelenség.
Az első emberpár ugyan megszegte az isteni parancsot, de Isten nem hagyta magára az embert, kilátásba helyezte a megváltást. Azonban tudnunk kell, hogy ezen ősbűnnek, Ádám vétkének számtalan kellemetlen következménye van az emberre nézve. Az ősbűn minden emberre átszáll, minden embert érint, az áteredő bűn minden ember egyéniségét, személyiségét megsebezte, a döntési akarat szabadsága továbbra is megmarad. Egyszerűbben mondva: a keresztség szentsége letörli lelkünkről az áteredő bűnt, de a bűnre való hajlamunk megmarad, mi döntjük el, hogy elkövessük vagy nem, szabad akaratunk van. Sajnos testvéreim a bűnbeesés óta a bűn egyre csak terjed. Káin és Ábel esete is bizonyítja, hogy hogyan terjed lavinaként a világban a bűn. Ismerős azt hiszem mindenki számára a történet: a két testvér, foglalkozásukhoz mérten áldozatot mutat be Istennek, de Isten csak az állattenyésztéssel foglakozó Ábel áldozatát fogadja el, a földműves Káinét nem. Az áldozat bemutatásával elismerték Isten hatalmát, és azt, hogy ami van, az csak Tőle származhat. Nagyon fontos az áldozat bemutatásánál a belső lelkület. Lehet, hogy Isten azért nem fogadta el Káin áldozatát, mert hiányzott belőle, a kellő belső lelkület. Káin ezek után lázadozik Isten ellen, és Istennek parancsolni akar. Meggyűlöli testvérét, Ábelt, amely nem más, mint a bűn gyümölcse.
Káin bűne nagyon jól szemlélteti a gyűlölet bűnének a folyamatát: féltékenységből születik, arra törekszik, hogy testvérét megsemmisítse, majd meg is öli. Ekkor jön Isten számonkérése: „Hol van a te testvéred, Ábel?” Káin válasz milyen nagyképű, milyen közömbös: „Talán őrzője vagyok én testvéremnek?” Isten büntetéssel sújtja Káint az ő tettéért, de ott van Isten irgalma, Isten szeretette a büntetés mellett, megjegyzi a homlokát, hogy senki se bántsa.
Testvéreim!
Mi emberek nem nagyon tesszük magunkévá azt az igazságot, amit Isten Ezekiel próféta által üzen számunkra. Ez az üzenet nem más, mint hogy egymással mi emberek törődnünk kell. Isten nemcsak a saját tetteimet fogja megítélni, hanem számon kéri majd azokét is, akik gondjaimra voltak bízva, akik hozzám tartoztak. A mai kor emberétől is megkérdezi az Isten, hogy hol a te testvéred?, de sajnos a legtöbb ember azt a kényelmes és közömbös választ adja, mi közöm nekem hozzá, mindenki élje a saját életét.
Hogy el tud uralkodni az emberen az önzés szellem. Sokszor csak az érdek, a meggazdagodás érdekében állítjuk be az életünket, még mást is ennek érdekében kihasználjuk, vagy félre is állítjuk. Hányszor megtörténik, hogy még az igazi baráti kötelékek hátterében is a magam haszna, a magam érdeke húzódik meg, és eluralkodik az ember életén az önzés bűne. És az önzés után lassan megjelenik a gőg, az irigység, hogy ki vagyok én, és rövid idő leforgása alatt az önzés, a gőg, az irigység az embert valósággal elszakítja embertárástól, az Istentől és saját környezetétől.
És milyen fájdalmas, ha ezen magatartásunk nyomán nem tudnak szeretni, nem tudnak tisztelni, és ellenségesebben viselkednek velünk szemben. Erről a nagy költőnk Petőfi Sándor így fogalmaz:
Aki másokat nem szeret, Csak saját önmagát, Azt mások sem szerethetik, Legfeljebb bámulhatják. S jaj azon nagy embernek, Kit csak bámulni lehet, De szeretni nem. A szeretet örök, Mint az Isten, A bámulat mulandó, Mint a világ.
Testvéreim, éljünk mindig az Istenért, mert Ő örök. És ha Istenért élünk, élni tudunk embertestvérünkért is a szeretet útján, mert minden emberben egy Istenarc van eltemetve, Reményik Sándor megfogalmazása szerint.
Szintén Ezekiel próféta által üzeni az Úr, hogy őrállónak rendeltelek azért, hogy figyeld, ki mit tesz, hogyan tesz. Őrállónak rendelte a szülőt a gyermek fölé, a tanárt a tanuló fölé, a lelkipásztort a hívek fölé, az idősebbet a fiatalabb fölé. Tőlem kéri számon majd az Isten, hogy ez vagy az az ember, aki gondjaimra volt bízva, és akikért felelős vagyok, miért lett ilyen vagy amolyan. Sokkal nagyobb a felelősség egymás iránt, mint ahogy gondolnánk. Sokkal könnyebb szemet hunyni a bűn felett, minta az beismerni, és jóvátenni. Sokkal könnyebb haragot tartani, mint megbocsátani. És ezt a feladatunkat csak szeretettel tudjuk teljesíteni.
A Szentírásban olvassuk, hogy amikor Jézus a fügefán meglátja Zakeust, és fölnéz rá és ezt mondja: „Zakeus szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Nem azt mondja, Jézus, hogy holnap, holnapután, hanem azt, hogy ma. Nekünk is mondja az Űr Jézus, hogy a mi szívűnkben akar megszállni, ha ma nem akarsz befogadni, holnap talán már késő lesz, mert tovább kell mennem. Mi lett volna, ha Zakeus is azt mondja: Tudod Uram, ma programom van, majd legközelebb, ha erre jársz.
Vajon testvéreim, a mi életünkben az Úr, ha ma nem tud megszállni lesz-e legközelebb? Rendet kell tennem az életemben, az Istennel és felebarátiammal való kapcsolataimban, mert az Úr a tiszta szívekben tud csak szállást venni. Káin féltékenysége gyűlöletbe csapot át, és odáig jutott, hogy saját testvérét megölte, és nem akarta vállalni a felelőséget tettéért, nem akart törődni testvérével. A történelem folyamán hány és hány ember gyűlölködő. Ott van az Ószövetség nagy királya, Saul. Dávid iránti féltékenysége annyira gyűlöletbe kergette, hogy halálra kerestette. De Dávid a gyűlölet helyet szeretettel fizetett.
Láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy napjainkban is mennyi gyűlölködő, önző, irigy, bosszúálló ember van, aki nem akar embertestvérének segítője lenni, nem akar imádkozni érte, hanem inkább gyűlöli, és örvend, ha valami kár vagy baj éri.
Kedves Testvéreim! Senki sem született gyűlölködő, közömbös, önző, irigy és bosszúálló embernek. Életünk nekünk is arra való, hogy lelkünk húrjait rá tudjuk hangolni az evangéliumi életre, az isteni szeretetre, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogy Isten szeret minket. Életünk nekünk is arra való, hogy embertestvéreimet, ne érdekből, hanem őszintén és igazán tudjam szeretni, ahogy Jézus is tette.
A bűnbánó ember tud csak igazán újrakezdeni. Az az ember képes az igazi szeretetre, aki bánni tudja az elkövetett rosszat, és azt legalább megpróbálja jóvátenni. A bűnbánat nem lealacsonyodást jelent, ahogy azt sokan elképzelik. Az ember nem akkor lesz igazán nagy, amikor a szívét megkeményíti és ellenáll minden jóakaratnak és jó érzésnek, amikor nem akarja beismerni hibáit, bűneit. Az ember akkor lesz igazán naggyá, amikor beismeri az elkövetett hibáit, bűneit, hiszen ez az ember tud emberségében fejlődni. Minden beismert hiba, megbánt bűn, akár Isten vagy felebarát ellen követte el, egy fokkal közelebb segít Istenhez és embertestvérhez. Isten életet akar adni nekünk, örök életet. Ezért jött el Jézus.
De ez az örök élet nemcsak Istentől függ. Mi, emberek is meg kell tegyük a magunk lépéseit. Az egyik ezek közül a bűnbánat. Rendet tenni az életünkben, hogy tisztaság legyen, hogy még ma szállásra találjon az Úr.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: Magyar Kurír
Leave a Comment