Krisztusban drága jó testvéreim!
Az elmúlt vasárnapi evangélium szerint Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), s ennek kapcsán arról elmélkedtünk, hogy Jézus a mennyei Atyához, az örök élethez vezető út. A mai evangélium ennek a szakasznak a folytatása, s arról van benne szó, hogy Jézus, aki Igazságnak nevezte magát, most megígéri tanítványainak, hogy elküldi számukra az Igazság Lelkét. Ezzel a beszéddel Jézus felkészíti tanítványait a világból való távozására, de mivel nem szeretné, hogy elmenetelével az igazság is eltávozzon a világból, ezért elküldi majd övéi számára az Igazság Szentlelkét. Az Úr számára tehát rendkívül fontos, hogy mennybemenetele után is az Igazságban éljenek tanítványai.
A mai evangéliumi rész elmélyítésére két nagyon különböző történetet szeretnék elmesélni.
Egyszer egy férfi azt állította, hogy családtagjai nagyon szeretik. Szeretnek? - kérdezte a Mester, az nem szeretet. Azzal elárult neki egy titkot, hogyan tetetheti magát halottnak. Másnap, mindenki megdöbbenésére a férfi halott volt, azaz halottnak tűnt, a ház csak úgy visszhangzott a családtagok sírásától, jajgatásától. Ekkor megjelent a Mester és azt mondta a síró családtagoknak, hogy ő képes ezt az embert visszahozni az életbe, ha van valaki, aki meghalna helyette. Volna-e önként jelentkező? - kérdezte. A holttest csodálkozására, családjának minden egyes tagja elkezdett okokat felsorolni, hogy miért szükséges neki életben maradnia. Felesége ezekkel a szavakkal foglalta össze az érzéseket: Semmi szükség, hogy valaki meghaljon helyette. Boldogulunk nélküle is.
A másik történet szerint egy katona engedélyt kért felettesétől, hogy megkeresse barátját, aki nem tért vissza az ütközetből. A tiszt nem engedélyezte, mert úgy látta kockázatos: - Nem akarom, hogy veszélyeztesd életed egy emberért, aki valószínűleg halott. A katona ennek ellenére kiment és egy óra múlva halálosan megsebesülve, halott barátját cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most mindkettőtöket elveszítettem. Mondd, volt annak értelme, hogy kimenj és becipelj egy holttestet? - Ó, persze, hogy volt Uram - válaszolta a haldokló. Amikor megtaláltam még élt, és azt mondta: Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz. Testvérem! Magadra ismersz? Melyik vagy te, a családtag, aki úgy gondolja, semmi értelme meghalni a másikért, a másik helyett? Vagy te vagy a katona, aki életét is hajlandó kockáztatni, odaadni barátjáért? Jézus azt mondta, senkiben nincs nagyobb szeretet, mint abban, aki életét adja barátaiért. És nemcsak mondotta, cselekedte is, odaadta életét mindannyiunkért, érted is, értem is, a bogaras szomszédért is, a luxusautóval közlekedő nagyvagányért is, az utcai koldusért is, minden egyes emberért, függetlenül vallási felekezettől, nemtől, rangtól, nemzetiségtől. Amit ma János evangéliumából felolvastam erről szól, a feltétel nélküli szeretetről. Jézus, ahogyan készült a keresztre, tanítványainak meghagyta, sőt megparancsolta nekik, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Ő szerette őket. Jézus ezt a szeretetet örökségül adta, tőlünk is elvárja.
Testvéreim! Nem tudom ki, hol tart most és mennyire szeret? Valószínű még engedned kell, hogy Jézus átformáljon, hogy követni tudd Őt a szeretetben. Nem csak neked mondom, hiszen nekem is engednem kell, hogy engem is formáljon az ő képmására. De tartsuk szem előtt: ez a mi utunk, az egyetlen járható út. Lehet most még ott állunk, hogy vitatkozunk, érvelünk, és úgy gondoljuk, nélkülünk szegényebb lenne a világ... inkább boldogulunk a másik nélkül. De akarjunk katonák lenni, Krisztus katonái, akik gondolkodás nélkül, tiltás ellenére is azt mondjuk: megérte, volt értelme, mert embertársunk számított ránk és ő számít nekünk. Simone Weil, az ismert zsidó származású gondolkodó írja a következőket: „Ha választanom kellene Krisztus szeretete és az igazság szeretete között, az igazság szeretetét választanám, mivel meg vagyok győződve róla, hogy ha valóban az igazságot keresem, végül Krisztus karjai közé kerülök”. Ő maga is rájött tehát, hogy nem két, egymást kizáró valóság közül kell választani, hiszen nem arról van szó, hogy bármelyik választásával le kellene mondania a másikról.
Simone Weil szavait kissé tovább gondolva a következőt mondhatjuk: aki Krisztust választja, az az Igazságot választja. S fordítva is igaz a kijelentés: aki az Igazságot választja, magát Jézus Krisztust választja. Krisztus megtagadása egyúttal az Igazság megtagadását jelenti, s aki elutasítja az Igazságot, magát Krisztus utasítja el.
Ezen a ponton könnyen felfedezhetjük, hogy az igazság szentírási értelemben sokkal többet jelent annál, hogy szavaink megfelelnek a valóságnak. A keresztény ember számára minden nap megvalósítandó program, hogy az igazságban éljen, azaz törekedjen az evangélium igazságának mind jobb megismerésére, engedelmeskedjen az igazság útját kijelölő isteni parancsoknak és hűséges maradjon Krisztushoz, aki a legfőbb igazság. Egy ókori bölcs mondása szerint: „rossz idők járnak, ha hallgat az igazság”. De ma is rossz idők járnak, ha nincsenek igazságban élő emberek. Ma is rossz idők járnak, ha az igazságot ismerőket hallgatásra kényszerítik és teret engednek a hazugságnak. Ma is rossz idők járnak, ha az emberi hazugságok elnyomják a szívekben az igazság utáni vágyat. Ma is rossz idők járnak, ha „a cél érdekében” engedünk a hazugságnak, s nem ragaszkodunk az igazsághoz. Milyen érdekes, hogy alapvetően idegenkedünk a hazugságtól és ösztönösen rátalálunk az igazságra. Éppen ezért nincs szükség arra, hogy nagy számban legyenek az igazságot hirdetők, hiszen a kisstílű hazugságokkal ellentétben az igazságnak ereje van még akkor is, ha csak kevesen hirdetik.
Ez a gondolat eszünkbe juttatja a búzáról és a konkolyról szóló jézusi példabeszédet (Mt 13,24-30). A példabeszéd szerint a gazda hiába vetett jó magot a földbe, mert ellensége gyomnövényt, konkolyt vetett közé. Pontosan ez történik a világban az igazsággal és a hazugsággal. Mivel a hazugság konkolya nem kerül semmibe, de az igazság búzájáért komoly árat kell fizetni, ezért sokan elpártolnak az igazságtól a könnyebbnek tűnő utat választván. A keresztény ember számára viszont csak egyetlen út van és egyetlen igazság létezik, amely az örök életre vezet, s ez maga Jézus Krisztus. Fel kell hagynom azzal, hogy mindig csak a magam igazságát keresem, ha rá akarok találni Krisztusra, az Igazságra.
Testvéreim! Jézus rögtön egy nagyon világos kijelentéssel kezdi a mondanivalóját: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.” Ez a mondat sokszor félreérthető. Nem azt mondja, hogy „Ha megtartjátok a parancsaimat, akkor majd szeretlek titeket”, hanem fordítva a szeretetből fakad az engedelmesség. A kereszténység nem szabályok gyűjteménye. Nem arról szól, hogy kipipáljuk, mit kell tenni, hanem arról szól, hogy kapcsolatban élünk Jézussal. És ebben a kapcsolatban az engedelmesség nem kényszer, hanem válasz. Gondoljunk bele, hogy amikor valakit igazán szeretünk, nem teher, hanem öröm. Jézus tehát nem törvényt ad, hanem kapcsolatot kínál. Jézus tudja, hogy a tanítványok félnek az egyedülléttől. Ezért mondja: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Vigasztalót ad nektek.” Ez a „Vigasztaló” a Szentlélek. A Szentlélek nem valami „erő” vagy „energia”, hanem Ő személy, aki tanít, vezet, vigasztal, emlékeztet, jelenvalóvá teszi Jézust és Jézus azt mondja: „veletek marad örökké” Isten nem csak néha látogat meg minket, nem csak a templomban van jelen, hanem bennünk akar lakni. Az evangéliumi szakasz egyik legszebb mondata: „Nem hagylak árván titeket.” Jézus nem azt ígéri, hogy nem lesz nehézség, hanem azt, hogy nem leszünk egyedül benne. A keresztény élet nem problémamentes élet, hanem Isten jelenlétében megélt élet.
Kedves testvérek, ez az evangéliumi szakasz három dolgot tanít nekünk:
1. A hit nem szabályok rendszere, hanem szeretetkapcsolat
2. Nem vagyunk egyedül, a Szentlélek bennünk él
3. Krisztus nem távoli, hanem bennünk jelenlévő valóság
A kérdés tehát nem az, hogy tudunk-e eleget Istenről? hanem az, hogy engedjük-e, hogy bennünk éljen?
Urunk Jézus Krisztus, taníts minket szeretni téged, nem csak szavakkal, hanem tetteinkkel és életünkkel. Küldd el Szentlelkedet, hogy ebben a világban ne érezzük magunkat egyedül, és felismerjük jelenlétedet a mindennapokban. Adj bátorságot, hogy benned éljünk, és te élj bennünk. Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
