Ótelek Temes megyében, a Bánság síkvidéki tájának csendes, szelíd ölelésében fekszik, Románia délnyugati részén. A település a Béga‑csatorna közelében helyezkedik el, amely évszázadok óta meghatározza a környék vízrajzát, a földművelés lehetőségeit és a falusi gazdálkodás ritmusát. A falu északi szomszédai Újvár és Öregfalu, míg délen és nyugaton mezőgazdasági területek, tanyák és csatorna partok húzódnak, a bánsági táj jellegzetes képeit rajzolva. A település neve a régi magyar Telek helynévből ered, amely birtokot, telket jelent. A középkor folyamán a környéken két Telek nevű falu létezett: Feltelek és Teleki. Ezeket 1452-ben említik Keve vármegye oklevelei, mint a Teleki család birtokait. A család a magyar nemesség egyik régi ága volt, s a falvak ekkor még virágzó, magyar lakosságú településeknek számítottak, templommal, rendezett gazdálkodással és stabil birtokstruktúrával. A táj horizontja ma is szélesen nyílik, a csend pedig őrzi a régi bánsági falvak hangulatát. A 16–17. század azonban súlyos pusztításokat hozott a vidékre. A török uralom és a háborúk következtében a Telek falvak elnéptelenedtek. A török kiűzése után készült Habsburg katonai felmérések már nem tüntetik fel őket – ez egyértelmű jele annak, hogy a terület teljesen lakatlanná vált. A Bánság rendezett újratelepítése a 18. század végén indult meg. A mai Ótelek 1793-1795 között jött létre, mint újratelepített magyar falu. A betelepülők többsége magyar volt, akik új életet kezdtek a pusztává vált vidéken. A közösség gyorsan gyarapodott, és hamar világossá vált, hogy szükség van egy templomra, amely lelki és közösségi középpontként szolgál. A település 1856-ban vált önálló községgé. A 19. század folyamán Ótelek több nemesi család kezén is megfordult; a birtokosok támogatták a templomépítést, az iskola fenntartását és a gazdasági fejlődést. A falu a trianoni békeszerződésig Torontál vármegye Párdányi járásához tartozott. A templom felépítése Óteleken nem csupán építészeti vállalkozás volt, hanem lelkipásztori szükséglet, egyben a falu újjászületésének jelképe.
A 18. század végén a növ ekvő magyar katolikus lakosság számára hamar világossá vált, hogy szükség van egy olyan szentélyre, amely összetartja a híveket, és lelki középpontként szolgál. Ótelek plébániatemplomát 1885-ben fel is építették ,abban a korszakban, amikor a Bánság falvai sorra kaptak új, tartós, téglából emelt templomokat. A Habsburg–magyar Monarchia utolsó évtizedeiben a katolikus egyház különös figyelmet fordított a vidéki közösségek megerősítésére. A templomépítések ekkoriban klasszicista vagy későbarokk stílusban valósultak meg: egyszerű, mégis méltóságteljes homlokzatokkal, arányos hajóval és előreugró toronnyal, amelyek a bánsági táj horizontján messziről jelezték a hit jelenlétét. Az óteleki templom főoltárán Jézus Krisztus szobra áll, amely a templom titulusa miatt a Szent Kereszt felmagasztalására utal. A szobor fölött található a templom legfontosabb képi eleme: a Szent Kereszt megtalálásának jelenete , amely Szent Ilona császárnéhoz kötődik. Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja, megtalálta Jézus Krisztus keresztjének nagyobb gerendáját. A hagyomány szerint a kiásott keresztek közül nem lehetett megállapítani, melyik volt Krisztusé. Makárius jeruzsálemi püspök ezért mindegyiket hozzáérintette egy súlyos betegségben szenvedő asszonyhoz, aki az egyik érintéstől – Krisztus Keresztfájától – meggyógyult. A Szent Kereszt ereklyéjét Makárius püspök 326. Szeptember 14-én ünnepélyesen emelte magasba az összegyűlt nép előtt. Ez a nap lett a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepe. A főoltár tehát a Jézus áldozatára, a kereszt erejére és a hit győzelmére emlékeztet minden belépőt. A templomhajó diadalívén ugyanaz a felirat olvasható, mint azon a kereszten, amely megjelent Nagy Konstantin császárnak a Milvius-hídnál vívott csata előtt:” In hoc signo vinces”- E jelben győzni fogsz. A császár e szavakat írta zászlóira és katonái pajzsaira – és győzelmet aratott. E jelben, a kereszt jegyében gyűltek össze 2025 szeptemberében azok a hívek és leszármazottaik, akiknek ősei 140 évvel ezelőtt felépítették az óteleki plébániatemplomot. A jubileumi búcsús szentmisét Pál József Csaba megyés püspök celebrálta, méltó módon kapcsolva össze a múlt örökségét a jelen hitéletével. A templomnak saját kórusa van, amely évtizedek óta szolgálja a közösséget. Énekeik ünnepélyesebbé és bensőségesebbé teszik a liturgiát; hangjuk betölti a templomteret, és továbbviszi azt a lelki örökséget, amelyet a falu alapítói hagytak az utódokra. Ótelek ma is őrzi magyar jellegét, hagyományait, nyelvét és közösségi szellemét. A templom tornya messziről jelzi: ez egy olyan hely, ahol a múlt és a jelen még mindig egymás mellett él, ahol a betelepülő magyarok hite és kitartása újra életet teremtett a hajdan elnéptelenedett bánsági tájon. Ótelek egyházi élete ma is a templom köré szerveződik: a rózsafüzér‑társulatok imádságai és a hívek hűsége tartják élőn a közösség lelki erejét. Az Óteleki templom a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye, Temesvári főegyházmegye, a történelmi Csanádi egyházmegye örökösének fennhatósága alá tartozik. A templom búcsúját védőszentjének ünnepnapján szeptember 14- én tartják, amikor a közösség hálával és tisztelettel gyűlik össze, hogy megemlékezzen a templom oltalmazójáról és a falu lelki örökségéről.
Ótelek plébániájához a következő filiák tartoznak, amelyek a történelmi Bánság magyar és vegyes lakosságú települései: Torontálkeresztes, Fodorháza, Fény, Gád, Csávos, Jánosfölde, Ivánd, Öregfalu, Aurelháza, Magyarszentmárton, Szerbszentmárton, Tógyér ,Újvár és Pusztakeresztúr.
A plébánia területén , vagyis a filiákban meghatározott rend szerint végzik a szentmiséket, mégpedig a hónap első és harmadik vasárnapján Torontálkeresztesen és Öregfaluban, a hónap második és negyedik vasárnapján Aurelházán és Magyarszentmártonon tartanak szentmiséket. A többi filia lelkipásztori ellátása rendszerint a temetési szertartásokkal, igeliturgiával, időszakos szentségkiszolgáltatással valamint a nagyobb ünnepekhez kapcsolódó alkalmi misékkel történik. Ez a beosztás biztosítja , hogy a szétszórtan fekvő települések lakói rendszeresen részesüljenek szentmisében és lelkipásztori gondozásban.
Összeállította: Gábor Anna Fotó: Szilágyi László