Vasárnaponként egy idős, demenciával küzdő nénit kísérek templomba. Rácsodálkozás a vele való együttlét. Ahogy belépünk a templom ajtaján, tekintete átváltozik, meghatódik, emlékek jönnek felszínre. Ma megérintett engem is. A...
Legfrissebb cikkek
Goretti Szent Mária
A tizenkét évesen vértanúhalált halt Goretti Szent Máriára emlékezünk július 6-án. Goretti Mária az olaszországi Corinaldóban született 1890. október 16-án. Szüleinek volt egy kis földjük, de ebből a család nem tudott megélni...
A hét plébániája: NAGYVÁRAD – SZŐLŐSI plébániatemplom
Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott város, Bihar megye székhelye, az egész vidék központja, egyike az ország legélénkebb és legszebb városainak, gazdasági, kultúrális és szociális szempontból. A Sebes-Körös partján...
A hét plébániája: MÁRÉFALVA
Máréfalva, Hargita megyében, Székelyudvarhelytől 7 km-re északkeletre fekszik. Közigazgatásilag 2004 tavaszától önálló község. Máréfalva a történelmi Udvarhelyszék Farcádi járásához, majd Fenyéd községhez tartozó falu volt...
Szent Tamás apostol
Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja János...
Sarlós Boldogasszony ünnepe
Július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Az aratási munkálatok miatt Sarlós Boldogasszony az ünnep népies neve. Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól tudta meg, hogy idős rokona, Erzsébet...
