"Mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják." (Lk 18,14)
Gyarló, bűnös mivoltunkról olykor elfeledkezünk. Sőt, leginkább a visszatérő bűnök esetében hajlamosak vagyunk azok súlyát is csökkenteni, csakhogy elnyomjuk a lelkiismeret hangját, vagy hogy ne legyen olyan kellemetlen már megint ugyanarról beszámolni a szentgyónásban. Végső soron nem is vagyok olyan bűnös - , nyugtatjuk magunkat. Ellenben, ha környezetünkben valakiről megtudjuk, hogy bűnben él, azonnal ítéletet fogalmazunk meg, sőt talán szóvá is tesszük. Miért lennék én kevésbé bűnös, mint a többi ember? Mert el tudom hallgattatni a lelkiismeretem? Ez merő képmutatás, amolyan farizeusi magatartás, ami Jézus példabeszédében is megjelenik a mai evangéliumban. Hiúságunk sajnos tényleg odáig fajulhat, hogy az Istennel való párbeszédünk is önmagunk dicséretévé válik, és ahelyett, hogy odafigyelnénk az ő hangjára, önmagunkat veregetjük vállon, imádság köntösébe bújtatva.
Húsvéti készületünkben legyünk őszinték magunkkal és a jó Istennel szemben is. Másokra való mutogatás és önfényezés helyett kérjünk irgalmat azokért a bűneinkért is, amelyeket a legtöbbször inkább eltussolunk magunkban.
Kovács Alpár, római tanulmányok, Szováta
"Hagyjuk magunk mögött az előítéleteket és a a sztereotípiákat: az első lépés a meghallgatás felé az, hogy megszabadítjuk elménket és szívünket az előítéletektől és sztereotípiáktól, amelyek tévútra, a tudatlanság és a megosztottság felé visznek minket."
Fotó: pixabay.com
