Jézus tanítása – Jóindulatú elfogadás

A mai kép: Mária megkeni olajjal Jézus lábát (James Tissot)

Jézus tanítása – Jóindulatú elfogadás

A család azt ünnepli, hogy Jézus visszahozta Lázárt a halálból.

Emberi dolog, hogy amikor egy örömteli eseményt ünneplünk, meghívjuk a barátainkat és együtt étkezünk.

Ekkor Mária nagyvonalú gesztussal, drága illatos olajjal megkeni Jézus lábát.

Júdás megkérdőjelezi a tettét, mondván, miért vesztegeti a pénzt Jézus lábára, sokkal jobb dolgokra is el lehetne költeni.

Jézus pártját fogja Máriának, tudja, hogy ez a gesztus mélyen szerető szívből fakad.

Előkészület:Először csendesedj el, majd ajánld fel imaidődet Istennek, és kérd, hogy mindaz, amit gondolsz, érzel és elképzelsz, Isten dicsőségére legyen.

Ajándék: Kérd, amire vágysz! Javaslat: Kérd a szerető szív ajándékát, ami nem számolja, mibe kerül a szeretet.

Belehelyezkedés: Képzeld el, hogy ott vagy a szobában mint az egyik szereplő. Melyik szerep leginkább a tiéd? Nézd a történetet az ő szemszögéből!

Napi szentírási idézet (Jn 12,1-8)

Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Ott vacsorát készítettek a tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.

Mária ekkor elővett egy font vegyítetlen, nagyon drága nárduskenetet, és megkente Jézus lábát, a hajával pedig megtörölte. A ház megtelt a kenet illatával. Tanítványai közül az egyik, a Karióti Júdás, aki arra készült, hogy elárulja, így szólt:

– Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, amit a szegényeknek lehetett volna adni?

De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála lévő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt:

– Hagyd! A temetésem napjára szánta. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, én viszont nem leszek mindig veletek!

Imabeszélgetés: Beszélgess Jézussal a saját szavaiddal bármiről, ami felötlik benned!

Záróima: Fejezd be egy kötött imával, például a Miatyánkkal.

A mai zene: Júdás ezt mondta Máriának (Sydney Carter – Michele Troy & John Brothers)

Forrás/Fotó: https://jezsuita.hu/online-nagybojti-lelkigyakorlat-19-nap/

About the author

Emese