Fülöp Cezáreájának a vidékén Jézus megkérdezte tanítványait: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Miután elmondják a tanítványok, hogy Jézust a nép kinek tartja, Jézus a kérdést személyesen a tanítványoknak teszi fel: Hát ti kinek tartotok engem? Hallhattuk, hogy a tanítványok csapatát, a tanítványok becsületét Péter menti meg, amikor ezt válaszolja a kérésre: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia.
A Jézus által föltett kérdést nekünk is fel kell tennünk magunknak, hogy kicsoda számomra a földi életben Jézus Krisztus. De nem elég föltenni, hanem választ is kell adnom, erre a kérdésre.
Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szóbeli válasznál fontosabb a tetteinkkel, cselekedeteinkkel adott választ. Vagyis a tetteink, a cselekedeteink az igazi válaszok. Ahogyan élünk mindennapi küzdelmes napjainkban, az már válasz, hogy kicsoda nekem Jézus Krisztus.
De tetteink, cselekedeteink válaszai mellett, fontosak a szóbeli, a szájunk által adott válaszok is. Az egyik paptestvérem mesélte el, hogy 32 iskolai órán át beszélt Jézusról a kolozsvári egyetemistáknak. Az előadások címe ez volt: Jézus emberközelben.
Az utolsó, 33 órán arra kérte a paptestvér a diákokat, hogy most elég sokat hallottak Jézusról, és most fogalmazzák meg, hogy ki az ő számukra Jézus Krisztus.
A kérésre előre meglepődtek, de miután kiderült, hogy írásban kell választ adjanak megkönnyebbültek és az írásokból szebbnél szebb vallomások, válaszok születtek.
Testvéreim, most ezekből a válaszokból, vallomásokból akarok néhányat felolvasni: Jézus számomra a legtöbbet jelenti, Uram és megváltom. Ő az, aki a legközelebb áll hozzám.
Ő számomra az élet, őt akarom életemben mindig követni. Jézustól tanultam meg szeretni azokat is, akikről tudom, hogy nem szeretnek engem. Számomra Ő az igazi emberi mintakép, akitől rengeteg sokat tudok tanulni, mert közel van hozzám. Életemet nem is tudom elképzelni nélküle. Jézus az én barátom, mert bármit mondok el neki meghallgat, és ha rossz vagyok is akkor is szeret. Jézus az én életemnek az iránytűje, ő az én jelzőlámpám, mert általa tudom, hogy merre kell menjek. Ő az örök példakép, akire felnézek, és akit követtek. Ő az út, amelyen járnom kell földi életemben. Jézus olyan, mint a levegő: az élethez kell a levegő, az élethez kell Jézus. Ki Ő nekem: tetteimmel akarom ezt elmondani mindenkinek és mindenkor. Ki Ő nekem: akiben bízni lehet, mert benne nem csalódok. Jézus számomra az a személy, akinek mindennap elmondhatom, hogy csak egy szót szóljon, és meggyógyul az én lelkem. Testvéreim, folytatni lehetne a szebbnél szebb vallomásokat, válaszokat. De úgy gondolom, hogy ez a néhány idézet válasz, vallomás elég ahhoz, hogy mi magunk is megpróbáljuk megfogalmazni a saját válaszunkat, vallomásunkat, hogy az én életemben kicsoda Jézus Krisztus, mit jelent nekem Jézus. Jézus mindenkinek személy szerint felteszi a kérdést: Ki vagyok én neked??? És a kérdés megválaszolása elől nem tudunk kibújni, mindenképpen választ kell adjunk. Tisztáznunk kell egyszer és mindenkorra, hogy kicsoda Jézus Krisztus számomra.
Milyen szerepet tölt be az életemben, hol van jelen az életemben, hányadik helyet foglalja el az életemben, a jézusi szeretetet, azt, hogy Jézus jelen van az életemben, a mellettem élő emberek, a családtagjaim, a barátaim hogyan tapasztalják meg. Ne feledjük el testvéreim: maga a mindennapi életünk az igazi válasz! Vajon milyen választ adok mindennapi életemben, a jézusi kérdésre?
Ezzel a kérdéssel menjünk ma ki a templom ajtaján: Ki nekem Jézus Krisztus? És a kérdés mellett legyen ott a szándékunk, hogy választ is akarok adni rá.
Drága jó testvéreim!
Minden közösségnek szüksége van vezetőre. Egy országnak is kell, hogy legyen irányítója. Az uralkodó beleszülethet a hatalomba, mint a király a trón birtoklásába. Megválaszthatják a polgárok, mint a demokráciában az államelnököt. Magához ragadhatja erőszakkal a hatalmat, mint a zsarnokságban a hódító. Az egyházban a főséget Jézus magának tartotta fenn. Ő maga az egyház feje. De ha azt akarta, hogy a benne hívők rendezett közösséget alkossanak, akkor gondoskodnia kellett, hogy az egyház élére látható valakit is rendeljen. Ezt tette Péter apostol személyében és mindenkori utódjában, a pápában. Az évközi 21.vasárnap evangéliuma az egyház legfőbb vezetőjét állítja elénk, és bemutatja, kitől kapta hatalmát, milyen alapon birtokolja, és mire jogosítja ez a hatalom.
Kitől kapta hatalmát a pápa?
A Zebedeus fiúk anyja Jézushoz járult, és kérte: „Uram, tedd, hogy egyik fiam jobbodon, a másik balodon üljön országodban.” A Mester a leghatározottabban elutasította.
Prédikáló körútjuk után a tizenkettő maga próbálta eldönteni, ki a legnagyobb közöttük. Az Úr ezt is leállította. Végül Fülöp Cezáreájánál maga döntött. Megígérte Simonnak: „Te Péter vagy, azaz szikla, és én erre a Kősziklára építem Anyaszentegyházamat.” Jézus tehát ebbe a kérdésbe nem engedett beleszólást. Nem rendezett népszavazást, nem gyűjtött aláírásokat, nem kért senkitől tanácsot. Döntött majd ki is nevezette Pétert. És Péter, de a tanítványok sem felejtették soha, hogy a főpásztori hatalmat ő közvetlenül Krisztustól kapta.
Milyen alapon lett Péter az egyház feje?
Nem azért, mivel az Úr nem talált nála alkalmasabbat. Hiszen kinevezhette volna Keresztelő Jánost, akit egész Izrael prófétának tartott, és sokan gondolták róla, hogy ő a Messiás. Megbízhatta volna Nikodémust, a neves tudóst, aki akkor már titokban tanítványa volt. De még a tizenkettő között is talált volna Péternél alkalmasabbat. És az Úr mégsem rájuk bízta Egyházát, hanem Simon Péterre, a heves, meggondolatlan, gyáva halászra. Hogy miért? Ez az Ő titka. Lehet, hogy mélységes hitét és odaadó szeretetét értékelte. De leszögezhetjük: az Úr senkinek sem tartozott elszámolással döntése miatt.
Mire kapott hatalmat Péter?
Jézus három képpel világította meg Péter hatalmát Cezárea városánál: kaput, kulcsot és sziklát emlegetett.
Hogy Isten Országának kapusa legyen.
Jeruzsálemben a Nagytemplomnak és a város falának óriási fakapuja volt. A kapuk fel voltak szerelve bonyolult zárrendszerekkel. A kapusnak volt a feladata, hogy esténként a zárakat elreteszelje, és a város nyugalmát őrizze. Az ószövetségi olvasmányban hallottuk, hogy a Kr. e. 8. században Sebna, a jeruzsálemi kapuőr felelőtlenül és hűtlenül végezte munkáját, és ezért az Úristen Izaiás prófétát megbízta, hogy váltsa őt le. Utóda Eljakim lett. Az új városkapus a beiktatáskor megkapta az őrök hatalmi jelvényét, a köntöst és az övet, valamint vállára vette a templom és a városkapu hatalmas méretű aranyozott kulcsát. Eljakim a templom, a királyi család és Isten egész népe hűséges kapuőrének bizonyult. Az Evangélium szerint Jézus úgy tekintett Péter apostolra, mint az Egyház kapusára, őrzőjére, aki vigyáz, hogy illetéktelenek ne árthassanak Isten szent népének.
Hogy az Egyház kincstárkezelője legyen.
Jézus érdemei, a Boldogságos Szűz erényei és az összes szentek által kiérdemelt lelki kincsek befolynak mind az „Egyház kincstárába”. Mérhetetlen értékek halmozódnak itt fel. Jézus hatalmat adott Péternek, hogy bőkezűen osztogasson ebből a kincstárból kegyelmeket. Amit Péter kiutalványoz ebből a kincsgyűjteményből: bűnbocsánatot, feloldozást, a büntetés elengedését, lelki amnesztiát, búcsút, azt az Úristen is jóváhagyja, arra az égben is ráütik a pecsétet.
Hogy az Egyház sziklaalapjává legyen.
Az igaz hit nem fogyatkozhat meg az egyetemes Egyházban. Az igazság és a tévedés közt nem mosódhat el a különbség, az istenellenes hatalmak nem pusztíthatják el Jézus művét. Ezekre isteni garancia biztosítja a Péterre épített Egyházat.
Péternek ezeket a kiváltságait a történelem folyamán a katolikus keresztények mindig is elismerték. Utódai, a római pápák pedig minden gyarlóságuk ellenére is mindig tudatában voltak Krisztustól kapott hatalmuknak. Tekintsünk mi is úgy a pápaság intézményére és magára a Szentatyára, mint a krisztusi ígéret mai hordozójára! Legyünk tudatában, hogy a pápaválasztásnál az új pápa személyére hiába van meg minden újságírónak a tippje, hiába van meg minden bíborosnak a jelöltje, úgyis az lesz a Szentatya, aki a Szentlélek Úristen jelöltje. És Isten Szent Lelke nem a külső szerint dönt, mivel a pápaválasztás – XXIII. János szerint – nem szépségverseny. Nem is a tudományos fokozat alapján; gondoljunk csak X. Piusra, aki egész életében „csupán” lelkipásztor volt, mégis megújította az Egyház életét. Nem is az egészség alapján. Ezt igazolja I. János Pál, akinek szíve 33 napos uralkodás után felmondta a szolgálatot, mégis maradandó nyomot hagyott az egyháztörténelemben, mint a „mosoly pápája”.
Franz Werfel Az elsikkasztott mennyország-ban bemutat egy hűségben megöregedett szolgálólányt, aki keresetét félrerakva összegyűjtötte egy római zarándoklat költségeit, és a pápai kihallgatás után összeesett, és ott temették el Rómában. Mintha az író illusztrálni akarta volna a közmondást: „A pápát látni és meghalni!” Örülünk, ha sikerül a Szentatyához kijutni, még inkább, ha ő meglátogat minket, de addig is buzgón imádkozunk érte: „Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak Helytartóját.”
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: pexels
Leave a Comment