Radikalitás

„Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10, 3) – Jézus időnként provokatívan fogalmaz, hogy kimozdítson megszokott életmódomból. Ez a kijelentés sem hagyhat közömbösen, ha valóban érdekel a Mester tanítása. Ha tényleg érdekel Jézus Krisztus személye és kialakul Vele és Általa Istennel egy személyes, bensőséges kapcsolat, akkor minden és mindenki itt a földi életben a helyére kerül. Isten nem féltékeny Isten, nem az első helyet kéri, nem verseng senkivel és semmivel, hanem felajánlja azt, hogy Ő legyen az Alap, ahogy valójában az is. Ha ezt elfogadom és eszerint alakítom életem, bennem is formálódik Krisztus arca, az Ő lelkülete, Őbenne szeretek mindenki mást és akkor lesz helyes az emberek iránti szeretetem is. Akkor nem „majmolok”, nem „imádok” senkit, csak egyszerűen szeretni és tisztelni fogom embertársaimat is! Mennyire érdekes egyébként az, hogy már a földi életben eljön az az idő, amikor szükségszerűen bekövetkezik a váltás a családokban: amikor a gyerek felnövekszik, a szülők elé a férj vagy feleség, egy társ kerül. S ez nem verseny, ez az élet normális alakulásának következménye. Jézus az idézett kijelentéssel tehát nem rúgja fel a negyedik parancsot, a szülő tiszteletét, hanem megfogalmazza az Igazi Alapot, az Istenre építkezést, s akkor minden a helyére kerül. Számtalan ember azért boldogtalan, mert nem ismerte fel az időt, amikor megfogalmazza saját álmát és megtesz mindent akkor is, ha összeütközésbe kerül emiatt azokkal, akik fontosak számára. Ismerek olyan embereket, akik érezték a papi hivatást, de szülei ellenezték, mert „jót akartak”. Robespierre, a „kisarkított” példa, a francia forradalom egyik legvéresebb alakja. Kezéhez közel félmillió ember kiontott vére tapad. Kivégeztette a francia királyt, a családját, a papság nagy részét, szerzeteseket és apácákat, szegényeket-gazdagokat egyaránt. Franciaország legrettegettebb hóhéra volt. Végül őt is lefejezték. A történelem lapjain azt olvashatjuk, hogy fiatal korában vallásos volt, buzgó katolikus. Papi hivatást érzett és el is határozta, hogy jelentkezik a szemináriumba. Legyen ő is az emberek vigasztalója. El is ment az egyik párizsi szemináriumba és ott bejelentkezett. Meg is egyeztek, hogy mikor lép be. Csupán annyi időt kért az elöljárótól, hogy hazamehessen és elbúcsúzhasson. Itt történt aztán a nagy fordulat. Nekiestek: megbolondultál? Ma papnak menni? Nincs elég pénzed, szórakozási lehetőséged, szeretőd? Kire fog maradni az óriási családi vagyon? Mi lesz velünk öregségünkben? Robespierre megingott. Szülei szavai megingatták hivatásában. Nem ment vissza a szemináriumba, nem lett pap. Akiből egy kitűnő, jó francia pap lehetett volna, abból nemzete legkegyetlenebb hóhéra lett… Ez a példa nem lázítás a szülők tisztelete ellen, viszont mindenkinek más a hivatása és nekem abban kell segítenem, hogy ki-ki megtalálja, felismerje a saját hivatását. Nem mindig jó az a jó, amit én akarok a másiknak! Az általam elképzelt jó nem mindenkinek jó! Egyébként, akik mások kedvéért nem tették azt, amit szerettek volna, amire vágytak, azoknak többnyire kisiklott az életük. Oly sok ember van, aki nem szereti, amit tesz. „Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám” – folytatja Jézus a következő provokatív kijelentéssel tanítását. A keresztet kikerülni vagy megkerülni könnyebbnek tűnik, de aztán sokszor ez a menekülés több szenvedést okoz. Isten nem azt ígéri, hogy elveszi tőlem a keresztet, hanem azt, hogy segít azt hordozni. A tudatos kereszthordozás puszta gondolkodás révén értelmetlen, de a szív döntésével önátadásom értelmet kap. Gilbert K. Chesterton, a megtért tudós ember felnőttkorában jutott el a hitre. Zseniális gondolatai ma is időszerűek. Egyik írásában elmélkedik a keresztről és felteszi a kérdést: melyiket válassza a két geometriai forma közül, a keresztet – a két egymást metsző egyenest – vagy a kört? Azt írja, hogy a kör sokkal logikusabb. Minden pontja egyforma messze van a középponttól, az egy kerek egész. Ezzel szemben a kereszt egy metszés, ellentmondás. Mégis, bármilyen logikus a kör, bezár. A keresztet választja, mert bár tele van ellentmondásokkal, paradoxonokkal, de mind a négy irányban nyitott. Benne találhatom meg életem megoldását, a jövő távlatát. (Ortodoxie, 1908). „Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt” – folytatja Jézus. A görcs mindig bezár. Összeszorított kézzel nem lehet ölelni. Ne magányosan éljem az életet, mert az bezár, s magam körül forgok majd. Ha egyedül is élem, éljem a Létben, egyedül Vele – így nyer értelmet egyedül-létem. Ha mással élem, akkor is a Lét az alap, különben a társas magány veszélye fenyeget. Az Istennel és Istenben való élet ad értelmet mindennek. Ha megtalálom a Létben, Istenben életemet, akkor elveszítek minden mást, ami addig fontosabb volt. Élhetek a világ dolgaival, használhatom azokat, élhetek barátságokban, társaságokban is, de ha Ő az Alap, minden és mindenki a helyére kerül. Van ennél jobb?