Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Meglepő jelenetet hallhattunk az evangéliumban: a szelíd Jézus, aki elmegy egészen a kereszthalálig szelídségében, most kötélből ostort fon és kiűzi a kereskedőket a jeruzsálemi templomból. Az evangélista az egyik zsoltár sorával kommentálja Jézus tettét: "Emészt a házadért való buzgóság". Hogy megértsük a zsidók megütközését Jézus tettén tudnunk kell, hogy a kereskedők a jeruzsálemi templomnak az úgynevezett pogányok udvarában kaptak helyet, amely még szoros értelemben nem tartozott a templomhoz. De Jézus mégis kiűzi őket, mert számára szentségtörés ezt tenni Atyja házában.
A templom van középpontban a mai vasárnap tanításában. Sokat sóhajtozunk mi papok, hogy nem járnak az emberek a templomba. A legtöbbje akik kívül rekednek a templom falain nem saját hibájukból vannak így. Olyan világban élünk, amely mindent profanizál, olyan világban, amelyben eltűnik a szent. A számítógépek korában mindent számadatokkal jelölünk meg. Az idő ebben a szemléletben nem más, mint egyforma pillanatok egymásutánisága, amelyben nincsenek kiemelt pontok, ünnepek. A teret is megszámozzuk, s eszerint a templom nem más mint egy darab épület egy település épületei között. A számítógépek világában nem létezik olyan, hogy szent idő és szent hely. Azt mondják ma sokan, hogy imádkozni mindenhol és bármikor lehet. Félreértés ne essék: nem vagyok a technikai haladás ellen. De az ember nem nőtt fel saját találmányaihoz, hogy mai divatos kifejezéssel éljek: a találmányai a fejére nőttek.
Drága jó testvéreim!
Ebben a profanizáló világban az Egyház sorra veszítette el az embereket a templomból. Először a munkásságot, mert ők kerültek először kapcsolatba a számok világával: nyolc óra munkáért ennyi, meg ennyi pénz jár. Azután elveszítette a parasztságot, mely az időjárásnak való kiszolgáltatottságban sokáig tartotta kapcsolatát az Istennel, de hogy már ide is betörtek a technikai vívmányok, ez a kapcsolat megszűnt. Az elmúlt évtizedek diktatórikus rendszerei és a mai nagyon is liberálisan gondolkodó világ nagy igyekezettel takarították ki és ma is takaritják ki az embereket a templomokból azzal a jelszóval, hogy a vallás elidegenít. Ez azonban csak álcázása volt annak a ténynek, hogy a templomban a hatalom olyan helyet látt, ahol az ember kicsúszik az ellenőrzése alól, ahol büntetlenül kimondhatja másvalakinek és nem a hatalomnak azt, hogy "Tied az ország a hatalom és a dicsőség".
Mindezek ellenére a hívek egy része kitartott és kitart a templom mellett. Egyesek pusztán megszokásból: mert szüleink, nagyszüleink is így tettek. Ennek a megszokásból való templomba járásnak azonban a kereszténység szempontjából nincs nagy jövője, mert napjainkban észrevehetően lassan eltűnik ez a réteg. Van, aki azért maradt meg a templomban, mert engedelmeskedni akar az Egyház parancsának. Ez szép, de kevés, nem elég. Azoknál a leghelyesebb a templomba járás indítéka, akik azért jönnek, mert a templom számukra egy szent hely, ahol egy nagyszerű találkozásra van lehetőség.
Drága jó testvéreim!
Akárhogy is igyekezik a világ, a szent iránti igényét az embernek nem lehet kiirtani. Irtózik az ember a tér és az idő egyformaságától, egyhangúságától. Mindig vannak kiemelt helyek és idők egy-egy ember életében melyre, ha nem is mondja, hogy szent, de teljesen úgy viszonyul hozzá. Valami ilyesmit tett Jákob is, amikor egyik helyen az Isten létrájáról álmodott, melyen az angyalok fel, s alá járkáltak. S amikor felébredt megjelölte azt a helyet egy kővel, egy oltárral, mert az számára szent volt. S talán azért űzte ki a kereskedőket Jézus a templomból, mert azok ott űzték mesterségüket, ahol ő 12 éves korában a templomban maradva mennyei Atyjával beszélgetett, s kérdezgette az írástudókat.
Vannak szent idők. Számomra ilyen például június 23. Másnak ez egy nap a naptárban, a többi között, de nekem nem, mert ezen a napon szenteltek pappá. Ezek a szent helyek és idők magánélmények alapján alakulnak ki. De vannak közös szent helyek és szent idők. Ilyen szent helyek a keresztények számára a templomok, és ilyen szent idők a keresztény ünnepek. De ezek csak egy igazán kereszténynek jelentenek valamit, másnak semmit: csak egy műemléképületet, vagy egy pirosbetűs napot a naptárban.
Drága jó testvéreim!
Mitől szent egy keresztény templom? A falaktól, a képektől, a díszektől, vagy a nagyvilág zajában ritkán tapasztalható csendtől? Nem, nem a templom épülete a szent, hanem amit hordoz. Nem a templom épülete a keresztények számára, hanem Krisztus teste a templom. Az a test melyről azt mondta Jézus: "Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt fölépítem!" Jézus Krisztus a mi templomunk, akiben találkozhatunk Istennel. Az Egyház a mi templomunk, amely Krisztus titokzatos Teste. Sajnos oly kevesen értik ezt meg. Oly kevesen értik meg, hogy a kőből épült templomok mellett, a lelkek templomait is kell építeni. Mitől szent egy keresztény ünnep? A csillogástól, a pompától, a zúgó imádságtól énektől, a tömegtől? Nem, hanem attól, hogy az ünnepen különösképpen is találkozunk Jézus Krisztussal. De sajnos művészi módon el tudjuk kenni ünnepeink lényegét egy értelmetlen misegyár sodrában a lelkek üdvösségére hivatkozva. Templomban vagyunk, szent helyen. Nagyböjtben vagyunk, szent időben. A húsvétra készülünk, a kereszténység legnagyobb ünnepére, a legszentebb ünnepre. A nagyböjti erénygyakorlatokat végezve - az önmegtagadást, az irgalmasság cselekedeteit és az imádságot - készüljünk méltóan fel arra, hogy húsvétkor bevonulhassunk legszentebb templomunkba Jézus Krisztusba, az Újszövetség egyetlen templomába, melyet leromboltak, de Isten három nap alatt újra felépített.
Testvéreim!
Kísért bennünket sokszor az elégedetlenség. Gyönyörűen rajzolták ezt meg a Grimm testvérek a Halász és felesége című meséjükben. Mindketten nyugodtan és szépen éltek tengerparti kis viskójukban, amíg a halásszal egy rendkívüli eset történt. Gyönyörű szép halat fogott. Éppen leölésre emelte kését, amikor az könyörögve megszólalt: Várj, ne bánts! Nem vagyok én hal. Elvarázsolt herceg vagyok. Kérlek, hagyd meg életem és teljesítem kéréseidet. A jó halásznak megesett a szíve rajta és megkegyelmezett neki. Útjára bocsátotta. Hazatérve elmesélte a dolgot feleségének. Ennek se kellett több. Neki kezdett veszekedni férjével és szidta a halászt, mert olyan együgyű, hogy semmit sem kért a csodálatos haltól. Visszazavarta férjét a tengerpartra, hogy legalább egy szép kis házat kérjen tőle. A halász szólította a halat és az jött is nyomban. Előterjesztette neki felesége óhaját. Mire hazatért csinosan berendezett szép kis házat talált, s benne úrhatnám feleségét. Hallod-e asszony, most már igazán megelégedetten élhetünk -- szólt a halász. Nem így az asszony. Azt már nem. A ház túl egyszerű, kicsi. Nagyobb kell, udvar s kert hozzá. Kastély kell! Mit tehetett a szegény halász? Újra a halhoz fordult.
És amint tudjuk, ez így ment tovább. A szép ház után kastély kellett, majd sok szolga és hintó. Mind megkapták. Végül az asszonynak királyság, császárság és pápaság kellet, de még ez sem volt elég. Isten akart lenni. Így látszik, hogy a csodahal ezt már megsokallta, mert nem teljesítette a halász kérését. Sőt, mivel a halász és felesége telhetetlen volt, még azt is elveszítették, amit azelőtt kaptak. Maradt a rozoga kunyhó.
Drága jó testvéreim!
Vajon nem hasonlóan járunk el, amikor elégedetlenek és telhetetlenek vagyunk. Kezdetben még megelégszünk egy olajos motorkerékpárral vagy egy gyengébb autóval. Később sportkocsi kell, mindig több lóerővel. Mindenesetre legyen benne több lóerő, mint szomszédunk vagy munkatársunk kocsijában. Kezdetben elég egy kis szoba. Majd saját lakás, ház, még több ház és hétvégi nyaraló kell. De mindez együtt sem elég. Mindig szebbek, fiatalabbak, sikeresebbek és híresebbek akarunk lenni. Ma kevesen vágyakoznak királyság, császárság vagy pápaság után, de annál többen álmodoznak az iskola, az egyetem utáni sikerről és karrierről. S ha elértek valamit még több kell. Mindenki maga ura akar lenni, vezető és még nagyobb vezető. Sokan elfelejtik, hogy a több még nem feltétlenül jobb. A több pénz, a több tekintély, a több hatalom még nem jelent feltétlenül boldogságot és szebb életet. Vajon ilyen esetekben nem sürgősen esedékes a nagyböjti ,,templomtakarítás'', a lelki nagytakarítás?
Az elégedetlenség mellett lelki tisztaságunkat és hitbeli buzgóságunkat fenyegeti az a tény, hogy nem tudunk vagy egyáltalán nem akarunk lemondani. Kis mesénkben nemcsak az asszony járt el helytelenül. A halász is hibázott, mert nem tudott ellenállni és nemet mondani. A keresztény embernek tudnia kell lemondani, nemet mondani. Nemet a féktelen divatra, nemet a nagyravágyásra, nemet a csoportokban és társadalomban dívó kóros és káros közszellemre. Különben nem találja meg, amit keres. Visszasüllyed az élet rozzant kis viskójába. Minden megkeresztelt ember és egyházközség Isten temploma. Ez idô tájt a legtöbb lakásban húsvéti nagytakarítást végeznek. Vajon nincs-e szükség Isten templomaiban is lelki nagytakarításra? Nagytakarításra az egyének és a közösségek életében? Bátorítsuk, segítsük és támogassuk egymást a nagyböjti lelki megtisztulás útján.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: frissmedia
