Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Amikor valaki hosszú periódust tölt idegenben egy idő után honvágy kezdi gyötreni: amikor otthoni tájakat lát, vagy otthoni barátról hall könnyek fakadnak szeméből és szeretne újra visszatérni azokra a vidékekre, ahol gyermekkorát töltötte, amelyek valahol belül mindig léteznek, vannak vidékek legbelül, ahogyan fogalmazza szépen egyik versében Kányádi Sándor. S ha sikerül hazatérnie egy idő után a csalódás lesz úrrá azon, aki annyira vágyódott haza: a régi ismerősök már sehol sincsenek vagy ha vannak a hétköznapi gondok megváltoztatták, a régi épületeket hagyták tönkre menni, új és új épületek emelkedtek, egy új generáció ismeretlenei köszönnek rá. Az otthon idegenné változik.
Az otthon más módon is barátságtalanná változhat: ha a hazájától elszakadt valamit tenni akar szülőfalujáért vagy városáért, ha segíteni akar az otthoniakon, azok akiknek enyhíteni próbálja hétköznapjait gyanús szemekkel tekintenek rá, különböző háttér okokat keresnek, nem hisznek neki, nem hisznek jószándékában még akkor sem ha ismerik. Sajnos ezt én most, hogy a ravatalozó kápolnát építsük megtapasztaltam!
Drága jó testvéreim!
Hasonló helyzettel találkozik Jézus is szülővárosában, Názáretben. Először itt akarja hirdetni Isten igéjét, először itt akar a megváltásról, a megtérésről beszélni, de ismerősei nem figyelnek rá és bolondnak tartják. Furcsának tűnik nekik, hogy egy ács úgy beszél, akár egy próféta, hogy velük próbál elhitetni dolgokat, akik ismerik őt is, rokonságát is. Megbotránkoznak benne, amikor isteni üzenetet mond el nekik. Pedig Jézus arra gondolt, hogy mivel ismerik üzenetét leginkább Názáretben fogják meghallgatni, elhinni és Őt követni. Üzenete azonban köves talajra talál. Jézus csodát sem tudott tenni hitetlenségük miatt. Meglepődik hitetlenségük miatt. Sokan azért hittek Jézusban és ma is a legfőbb bizonyítékai annak, hogy Jézus Isten Fia az Ő csodái. Megváltónk azonban soha nem azért tett csodákat, hogy kielégítse az emberek szenzációéhségét, hanem majdnem mindig valakinek a hitét jutalmazta vele. Ott tudott csupán csodákat művelni, ahol hit volt. S mennyire fájhatott neki, hogy bár ott volt körükben mégsem tehetett csodát otthon, mert nem hitték el neki, hogy Ő, az ács ilyet tehet. Később egy olyan idegen, aki nem ismerte őt, nem is tartozott a választott néphez, a kafarnaumi százados hisz benne olyannyira, hogy tudja, hogy elegendő a Mester egyetlen szava, melyet távolról mond el azért, hogy szolgája meggyógyuljon.
Testvéreim!
Minden település, legyen az egy kisebb falu vagy egy város, büszke híres szülötteire. Ha nagyobb ünnepség van a községben, akkor meghívják az onnan elszármazottakat, akik időközben ismert emberré váltak, az első sorban adnak nekik helyet a díszvendégek között, sőt felkérik őket egy ünnepi beszéd elmondására. A megbecsülés és a tisztelet kifejezésének egyik legmagasabb foka, amikor díszpolgári címet adományoznak valakinek. Az illető ugyan sokat nem nyer ezzel, de a falu vagy a város lakosai büszkélkedhetnek azzal, hogy milyen nagy emberek származnak körükből. "Közülünk való" - mondják nagy büszkeséggel.
Régebben úgy látszik nem voltak tisztában mindezzel az emberek. Amikor ugyanis vándorútja során Jézus visszatért Názáretbe, ahol nevelkedett, nem fogadták őt ekkora tisztelettel. A mai evangélium éppen az ellenkezőjéről számol be, hiszen arról olvashattunk, hogy a názáretiek megbotránkoztak benne, és elutasítják őt. Azt a Jézust, akit nyilvános működése éveiben szinte mindenütt rajongással fogadtak az emberek, és mindenhonnan odamentek hozzá, amikor megtudták, hol tartózkodik, a názáreti lakosok, akiknek a körében harminc éves koráig élt, egyszerűen elutasítják. Azt a Jézus Krisztust, akit hittel kérnek mindenütt, hogy gyógyítsa meg a betegeket, a názáreti emberek hitetlenül fogadják. Azt a Jézus Krisztust, akinek a tanítását hatalmas tömegek hallgatják örömmel és lelkesedéssel, a saját otthonában, Názáretben, nem hallgatják meg az emberek. Az a Jézus, aki mindenütt csodákat tett, Názáretben nem tud egyetlen csodát sem tenni. Könnyű észrevennünk, hogy mindennek a hitetlenség az oka. A hitetlenség, az előítéletek elvakítják a Názáretben élőket, aki nem ismerik fel Jézus nagyságát.
Testvéreim!
Jézussal együtt mi is elcsodálkozunk e hitetlenségen.
Hiába van egyik oldalon az isteni hatalom, az igazság tanítása, a csodákra képes természetfeletti erő, ha a másik oldalról, az emberek részéről nincs fogadókészség. Hiába árad ki a jóság, a kegyelem és az irgalmasság Isten részéről, ha elutasításra talál az emberek részéről. A hitetlenség azt eredményezi, hogy Jézus személyében még mindig a korábban megismert gyermeket és fiatalt látják a názáretiek, és nem fedezik fel benne az Isten Fiát. A hitetlenség következményekét Jézus beszédét továbbra is emberi szónak tartják, s nem hallják meg, hogy Jézus minden szava isteni kinyilatkoztatás. A hitetlen názáretiek üres mendemondának tartották a hozzájuk is eljutó történeteket Jézus csodás gyógyításairól, s látták bennük az isteni működés csodálatos jeleit. A hitetlenség olyan falat állít közéjük és Jézus közé, amely teljesen eltorzítja szemük előtt annak a Jézusnak az igazi személyét, akiről ők azt gondolják, hogy jól ismernek. Mondhatjuk, hogy a Jézus nem felel meg elvárasaiknak, nem illik bele abba a képbe, amit korábban kialakítottak róla, ezért meglepetést okoz nekik Jézus bátor és magabiztos fellépése, amikor hazatérve a zsinagógában tanítani kezd. A názáretiek azért csalódtak Jézusban, mert továbbra is azt gondolták, hogy csak "egy közülük való ember", és nem Isten Fia, aki a mennyi Atyától jött el a földre.
Drága jó testvéreim!
A mai evangélium tehát arra figyelmeztet bennünket, hogy nem szabad Jézushoz (és persze más emberekhez sem) előítéletekkel és hitetlenséggel közelednünk, mert könnyen félreismerjük őt. Nyitott szívvel kell fogadnunk Jézust, engedve, hogy meglepetéseket okozzon nekünk. Jézus egyrészt közülünk való valóságos ember, másrészt, pedig közénk jött valóságos Isten. Emberként élte földi életét, emberként viselte el a szenvedéseket és a halált, de egész életében - születésétől egészen a haláláig és a feltámadásáig - észre kell vennünk az isteni élet nyomait. A hitetlenség ma is sok embertársunkat megkísért, akik azt gondolják, hogy Jézus csak ember, egy ugyanolyan ember, mint bárki más a sok milliárd közül. Ezt gondolják, mert így könnyebb számukra. Mert így nem kell megváltoztatniuk az életüket, és mert így könnyebb elutasítaniuk Jézust. Ha beismernék, hogy ő valóban Isten, akkor meg kellene változniuk gondolkodásukban és cselekedeteikben. Az egykori názáretiekhez hasonlóan a hitetlenség és az elutasítás könnyű útját választják inkább. Bezárják szívüket Jézus előtt a hitetlenség börtönébe. Jézusban pedig van annyi tapintat, hogy tiszteletben tartja az emberi szabadságot, még akkor is, ha bántja őt a visszautasítás.
Testvéreim!
Befejezésül talán érdemes egy pillanatra elgondolkoznunk azon, hogy vajon mi hogyan viselkednénk, ha Jézus egy vasárnapi napon belépne templomainkba vagy otthonainkba és elkezdene élőszóban tanítani? Vajon, ha a mi városunkban vagy falunkban született volna, és hazatérve belépne közénk, hogyan fogadnánk őt? Hittel vagy hitetlenül?
Tudna-e csodát tenni közöttünk?
És valójában ez mégsem képzelődés. Jézus valóban eljön közénk minden nap minden szentmisében, hogy tanítson minket és Testével tápláljon minket. De nem díszvendég vagy díszpolgár szeretne lenni! Azért jön, hogy az igazságot tanítsa nekünk. Fogadjuk mindig hittel Jézust, a közülünk való embert és a közénk jött Istent! Várunk Téged Urunk közösségeinkbe, családjainkba és személyes életünkbe: Jöjj el Urunk Jézus! Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
