Mikor Jézus meggyógyítja a vakon születettet, akkor nem csupán egy csodát tesz a sok közül, hanem ennek a csodának mély jelentése is van. Ezért is tárgyalja oly hosszan ezt az eseményt János evangélista.
Maga a vakság utal az emberiség vakságára, amely sokáig sötétségben járt, várta a Messiást, aki kivezeti őt a sötétségből a világosságra. De nemcsak az emberiség járt sötétségben az Ószövetség idején, hanem minden egyes ember. S ez még ma is így van. Mert hiszen hányan és hányan tengetik életüket céltalanul, mert úgy érzik, hogy olyan ez az élet olyan, mint egy sötét barlang.
Sok ember élete céltalan, nekivág az élet sötét rejtelmeinek anélkül, hogy a legcsekélyebb fényforrás rendelkezésére állna. Ilyenkor értelmetlenül mered az élet sötét éjszakája ez ember elé, s óhatatlanul felmerül a kérdés: mi értelme van az egésznek? Ha valóban ilyen sötét és értelmetlen lenne életünk, akkor az egész élővilágból az ember lenne a legnyomorultabb lény, mert értemével látja létének teljes értelmetlenségét.
De testvéreim nem ilyen sötét az élet, mert Krisztus, a világ világossága minden ember számára felragyogott. S ezt a felragyogást gyönyörűen szemlélteti a vakon született meggyógyításáról szóló történet.
Rögtön azzal kezdődik, hogy az apostolok kérdik Jézust: "Mester, ki vétkezett, ez, vagy szülei, hogy vakon született?" Jézus válasza: "Sem ez, sem szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei." Vagyis ne azt nézzétek, hogy mi van az ember mögött, hogy mennyi hibával, bűnnel telített, az élete, hanem azt, hogy mi vár az emberre. Mert ha az Isten az igaz bűnbánat láttán elfelejti azt, ami eddig volt, akkor te is felejtsd el, s kezd végre új életet, kezdj tiszta lappal. Jézus meggyógyítja a vakot. Azt várnánk, hogy mindenki elismerje: nagy csoda történt. De ehelyett azt látjuk, hogy mindenki értetlenkedik, kezdve magán a meggyógyított vakon.
Vannak, akik egyenesen támadóállásba helyezkednek: ezek a farizeusok. Nem tudják elfogadni azt, hogy Jézus megtehet ilyet, mert ha elfogadnák, akkor azt is el kellene fogadniuk, hogy Jézus a Messiás. Ehelyett aprólékos vallatásba kezdenek, csakhogy végre valami ésszerű, számukra elfogadható magyarázatot találjanak, s vallatásukkal magát a meggyógyult vakot is majdhogynem a kétségbeesésbe viszik.
Testvéreim! Ma is vannak ilyen emberek, akik nem hajlandóak elfogadni Istent, Jézus Krisztust, mert akkor aszerint kellene élniük, amit Isten megkíván tőlük. De nem elég, hogy nem fogadják el, még másokat is igyekeznek eltéríteni tőle. Nem hisznek abban, hogy az ember máról holnapra Isten segítségével szakíthat bűnös életével és új életet kezdhet. Azt szeretnék, ha az ilyen ember egész életére megbélyegzett maradna. Mennyivel egyszerűbb lenne így a világ, amiben lennének igazak és bűnösök, s a kettő között nem volna lehetséges átmenet.
Vannak olyan emberek, akik teljesen közömbösek, mint a meggyógyított vak szülei. Hogyan történt, ki tette? Nem érdekli őket, kérdezzék meg fiukat, ők nem vállalnak semmiért semmi felelősséget, ők nem hallottak és nem láttak semmit.
Talán az ilyen közömbös emberekből van a legtöbb mai világunkban. Az ilyeneknek akár mellette is összeeshet valaki az utcán nem érdekli, mert, nem őrzője ő testvérének - ahogyan már Káin is mondta a testvérgyilkosság elkövetése után. Az ilyeneknek akár az orruk előtt is megjelenhetne az Isten, ők akkor sem hinnének benne, mert a szürke hétköznapok lapos kényelme többet ér számukra, mint az Istenért vállalt nemes áldozatok sora.
És testvéreim vannak emberek, akik találkoznak a világ világosságával, aki megvilágosítja életüket. De a felismerés, Jézus Krisztus megismerése nem megy egyik percről a másikra. Mert hiszen a meggyógyított is csak eleinte annyit sejdít, hogy valami próféta lehet Jézus. Lassan-lassan világosodik meg számára, hogy ki ez a Jézus. Bizony, Isten és Jézus megismerése nem könnyű feladat. Pláne akkor nem könnyű, ha csak a saját eszünkre hagyatkozva akarjuk megismerni őt. Ehhez segítségül kell kérni az ő kegyelmét, hiszen figyeljük meg: akkor világosodik meg a vakon született előtt teljesen, hogy ki Jézus, amikor másodszor találkozik vele és kérdi: "Ki az az Emberfia, Uram, hogy higgyek benne?" S Jézus adja meg a végső választ: "Látod őt, aki veled beszél: ő az!"
Drága jó testvéreim!
A mai evangéliumában Jézus nem csak a született vak segítségére sietett, hanem a mi segítségünkre is. Megnyitotta szemünket, világosságot, fényt, melegséget és szeretetet hozott zord világunkba. Eddigi eltévelyedéseink azt mutatják, hogy alagutunk közepén szükségünk van Istenre, aki irányt és célt mutat. Jézus megmutatta az emberi élet alagútjának kijáratát, amikor tanúságot tett önmagáról mondván: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet''. Általa világosság, öröm és béke árad reánk: ,,Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál''. A jó pásztor így gondoskodik rólunk. Jézus Krisztus által életközösséget találunk Istennel és embertársainkkal. Ezen vasárnappal ismét közelebb kerültünk az idei húsvéthoz. Még van egy kis időnk arra, hogy Krisztus világossága bevilágítsa börtönvilágunk sötétségét és a vakon születetthez hasonlóan mi is elfogadjuk csodás gyógyítását. Jézus visszaszerzi a mi hitbeli látásunkat is. Megajándékoz bennünket az új és el nem múló élet örömhírével. A világ sötétségében nem a pusztulás, hanem az örök élet vár reánk, még akkor is, ha most talán kísérteties homály és sötétség vesz körül bennünket. Életünk vándorútja célba ér.
Kedves testvérek.
Gondolkozzunk el, hogy ki nekünk Jézus, hogyan állunk hozzá. Ellenségesen, mint a farizeusok, közömbösen, mint a meggyógyított szülei, vagy küzdve a mind tökéletesebb megismerésért, mint a vakon született? Ha pedig úgy találnánk, hogy nem egészen megfelelően viszonyulunk Jézushoz, akkor ne adjuk fel a küzdelmet: nála mindig újrakezdhetünk, anélkül, hogy számon kérné az elhibázott, de annál nagyobb és őszintébb bűnbánattal megbánt múltunkat. Most a mai napon gondolkozzunk el ezen a hosszú, de annál értékesebb és több kincset rejtő evangéliumi részen: én ki vagyok a történetben és mit kell még tennem? Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
Fotó: pixabay
Leave a Comment