A nagyböjti idő negyven napja elmúltával elérkezett húsvét napja, Krisztus feltámadásának ünnepe, amikor a keresztények az egész világon mindenütt hirdetik: Valóban feltámadt az Úr, alleluja! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Húsvéti örvendezésünk nem egyetlen napig tart csupán, hanem ötven napon keresztül, egészen pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig. A húsvét mai napja és aztán ezt követően az egész 7 hétig tartó húsvéti idő a feltámadt Krisztussal való találkozásra hív minket, ami abból is kiderül, hogy ezen időszak alatt az evangéliumok e találkozásokat írják le és tárják elénk. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét saját feltámadásunk fényében szemléljük. Tesszük ezt azért, mivel nagypénteken az Ő halálára úgy tekintettünk, mint olyan valamire, ami bátorít bennünket az élet küzdelmeinek, sőt az elmúlás tudatának is az elviselésére.
Testvéreim! Mi a jelentősége Jézus feltámadásának? Mit hozott számunkra?
Jelentősége felmérhetetlen, az, amit hozott, amit kaptunk ezáltal, emberi mércével ki nem fejezhető. Ha Krisztus nem támadt volna föl, csaknem 2000 év óta tényleg halott lenne; lehet, hogy senki sem emlékezne meg róla. De Ő feltámadt és él! És éppen olyan vonzereje van, mint akkor, amikor emberi testben járt a földön. Valaki azt mondhatná, hogy - emberi szóval élve - Isten egyre népszerűtlenebb, egyre több a hitetlen ember... Igen, valóban sok a hitetlen... És olyanok is vannak, aki magukat hívőnek tartják ugyan, de azt vallják, hogy nincs szükség az Egyházra, mint közvetítőre. Mikor az Üdvözítő lábával a földet érintette, akárcsak most, voltak rajongói és voltak ellenzői. Milyen kegyelem, hogy mi rajongói táborába tartozhatunk. Mi mindent képes megtenni az ember azért, hogy egy-egy jelentős személyiséget, sportolót, politikust, filmsztárt, a zenei élet nagyjait láthassa... Jézus esetében határtalanabbul többről van szó! És mégis sajnos sokan nem kelnek útra, hogy láthassák és megtapasztalhassák Őt! Egyházunk évszázadok óta megtérést sürget, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő. Hirdeti, hogy nyissuk meg szívünket a Föltámadottnak, fogadjuk Őt be életünkbe, hogy szebb és jobb legyen életünk. Azok, akik elfogadják az Üdvözítőt, tudják, hogy megváltó kereszthalála és feltámadása mindenkinek békét hozott. Azok, akik elfogadják Őt, akik életüket Hozzá igazítják, megérzik, hogy általa mennyi öröm van jelen a családban, az emberek közötti kapcsolatokban. Azok, akik igazán szeretik az Istent, még a megpróbáltatások idején sem gondolnak arra, hogy önkezűleg véget vessenek életüknek. Azok a fiatalok, akik ráhangolódnak Isten hullámhosszára, nem a drogban, az élvezetek határtalan hajhászásában keresik nyugalmukat. Mert ez nem is nyugalom, hiszen minden más, ami az Istenen kívül történik, csak ideig-óráig nyújt megelégedettséget.
Drága jó testvéreim! Népünk, áldott Szent István királyunk által, immár több mint ezer éve rádöbbent arra, hogy „Isten útján járni gyönyörűség”. Hogy egyedül ezen az úton érdemes járni. Ha meg akarunk maradni, ha át akarjuk vészelni a történelem viharait, ragaszkodni kell a Mindenhatóhoz, rajongva kell Őt szeretni. Nekünk az odafönt valókat kell keresnünk - buzdít bennünket Szent Pál apostol. Tudom, sok minden elfordítja tekintetünket az odafönt valóktól. A világ zaja, a megélhetés lehetőségeinek a kutatása, gondjaink és bajaink újból és újból nyomasztanak. Ne gondoljuk, hogy a nagy Istent-keresőknek nem voltak gondjaik... Éppen azáltal oldódott meg sok minden számukra, hogy megtalálták az Istent. És ilyen emberek nemcsak sok száz évvel ezelőtt éltek, hanem a közelmúltban is és ma is.
Testvéreim! Ha megosztjuk Istennel gondjainkat és bajainkat, könnyebb azokat elviselni. Mi, keresztények vagyunk azok, akik eszünk és iszunk együtt Krisztussal, miután feltámadt a halálból. Részesülünk a kereszt áldoztának gyümölcsiből, a szentmisében az eukarisztikus lakomában egy asztalnál ülünk a Feltámadottal. Ez adjon erőt mindnyájunknak a folytatáshoz, amely az örökkévalóság kapuin túl vár bennünket. Kísérjen életutunkon mindannyiunkat a Feltámadott emberszeretete, hogy Vele éljünk, Vele haljunk, s egykoron nála mindannyian otthonra találjunk. Drága jó testvéreim! Találkozni szeretnénk Jézussal. De hol és hogyan találkozhatunk vele? Első gondolatunk az, hogy azonnal a keresésére indulunk. Nyilvános működésének három esztendeje alatt az emberek keresték Jézust, hogy hallgassák tanítását, és ő örömmel tanította őket Isten Országának igazságaira. Az emberek azért is keresték, hogy a betegekkel csodát tegyen, és ő szívesen segített mindenkin. Ha földi élete során oly sokan keresték és találták meg Jézust, miért ne kereshetnénk mi is a feltámadottat?
A kereséssel azonban most van egy kis probléma: akik húsvét reggelén keresni kezdik Jézus nem találják őt. Találnak elhengerített követ, találnak üres sírt, találnak otthagyott halotti lepleket a sírban, találkoznak a feltámadásról beszélő angyalokkal, de Krisztust nem találják. Így járnak a sírt őrző katonák, akik nem tudják, hová tűnhetett a halott Jézus a sírból. Csak angyalokat találnak az üres sírban azok az asszonyok, akik Lukács evangéliuma szerint hajnalban a sírhoz mennek. Így jár Mária Magdolna is, aki a mai evangéliumban hallottak szerint csak el elhengerített követ látta. De a sírhoz szaladó Péter és János apostol sem találja meg Jézust, ők is csak az üres sírt találják és benne a lepleket. Testvéreim! Ezek a beszámolók arra intenek minket, hogy talán nem is feltétlenül a mi keresésünkön van a lényeg. A találkozás azért jöhet mégis létre, mert a Feltámadott indul el keresni övéit, s akiket ő keres, azokat meg is találja. A keresés helyett inkább a felismerésre kell törekednünk, hogy amikor ránk talál, akkor a hit segítségével megismerjük őt. Mindjárt látni fogjuk, hogy a felismerés, azaz a hit látásmódjának elsajátítása bizony nem könnyű feladat számunkra, de mindjárt hozzá is kell ehhez tennem, hogy vannak olyan biztos jelek, amelyek segítenek minket a megismerésben. Nézzünk most erre három példát, három húsvéti találkozást: 1. János evangéliumában olvashatunk Mária Magdolna esetéről. Az üres sírnál sírdogál, amikor megjelenik neki Jézus, de ő első látásra nem ismeri fel és azt gondolja, hogy a kertész az. Abban a pillanatban azonban, amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik a szeme és felismeri az előtte álló személyben Krisztust. Ez a „néven szólítás”, ez a személyes ismeretséget mutató megszólítás lesz az a jel, ami segíti Mária Magdolnát abban, hogy a hit szemével lásson. Krisztus minket is jól ismer, tudja nevünket, személyesen szólít meg bennünket, hogy felismerhessük őt, amikor dicsőséges alakjában hozzánk jön. 2. Második példánk az emmauszi tanítványokról szól, akik reményvesztetten indulnak haza Jeruzsálemből. Ők sem keresik Jézust, hanem az Úr csatlakozik hozzájuk, de ők az út során végig idegennek nézik. Szemük akkor nyílik meg a felismerésre, amikor Jézus megáldja, megtöri, majd nekik nyújtja a kenyeret, miként az utolsó vacsorán is tette. A két emmauszi tanítvány számára tehát a kenyértörés lesz az a segítő jel, amely elvezeti őket a felismerésre. Krisztus a mi szemünk láttára is minden szentmisében megtöri és nekünk adja a kenyeret, hogy az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben megtapasztaljuk titokzatos és valóságos jelenlétét. 3. Végezetül pedig nézzük a tizenegy apostolt, akik a nagypénteki események után félelmükben bezárkóznak, de Jézus egyszercsak megjelenik nekik. A találkozás során megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat és küldetést ad nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. A megértés, illetve megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés lesz számunkra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban Jézussal találkoztak. Az apostolokhoz hasonlóan nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadás hirdetői és a feltámadt Krisztus tanúi legyünk a világban.
Drága jó testvéreim! Mindhárom húsvéti találkozás azt tanítja, hogy név szerinti személyes megszólítottságunkban, a szentmise kenyértörésében és a Krisztustól kapott küldetésünkben olyan jeleket kapunk, amelyek megnyitják lelki szemeinket és hitet ébresztenek bennünk. Mindhárom példa azt jelzi, hogy a találkozás lehetséges, mert a feltámadt Jézus keresi az embert, keres minket is. Miután találkoztunk vele, vigyük a világba az örömhírt, hirdessük minden embernek: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
Fotó: pixabay
Leave a Comment