Krisztusban Szeretet Testvérek!
Az elmúlt vasárnapi evangélium szerint Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, s ennek kapcsán arról elmélkedtünk, hogy Jézus az út és a cél, amelyen járnunk kell, hogy a célhoz a Mennyei Atyához a mennyországba eljussunk. A mai evangélium ennek a szakasznak a folytatása, s arról van benne szó, hogy Jézus, aki Igazságnak nevezte magát, most megígéri tanítványainak, hogy elküldi számukra az Igazság Lelkét. Ezzel a beszéddel Jézus felkészíti tanítványait a világból való távozására, de mivel nem szeretné, hogy elmenetelével az igazság is eltávozzon a világból, ezért elküldi majd övéi számára az Igazság Szentlelkét. Az Úr számára tehát rendkívül fontos, hogy mennybemenetele után is az Igazságban éljenek tanítványai. Testvéreim, vajon miért?
Simone Weil, a zsidó származású gondolkodó írja a következőket: „Ha választanom kellene Krisztus szeretete és az igazság szeretete között, az igazság szeretetét választanám, mivel meg vagyok győződve róla, hogy ha valóban az igazságot keresem, végül Krisztus karjai közé kerülök”. Ő maga is rájött tehát, hogy nem két, egymást kizáró valóság közül kell választani, hiszen nem arról van szó, hogy bármelyik választásával le kellene mondania a másikról. Simone Weil szavait kissé tovább gondolva a következőt mondhatjuk: aki Krisztust választja, az az Igazságot választja. S fordítva is igaz a kijelentés: aki az Igazságot választja, magát Jézus Krisztust választja. Krisztus megtagadása egyúttal az Igazság megtagadását jelenti, s aki elutasítja az Igazságot, magát Krisztus utasítja el.
Drága jó testvéreim! Ezen a ponton könnyen felfedezhetjük, hogy az igazság szentírási értelemben sokkal többet jelent annál, hogy szavaink megfelelnek a valóságnak. A keresztény ember számára minden nap megvalósítandó program, hogy az igazságban éljen, azaz törekedjen az evangélium igazságának mind jobb megismerésére, engedelmeskedjen az igazság útját kijelölő isteni parancsoknak és hűséges maradjon Krisztushoz, aki a legfőbb igazság. Egy ókori bölcs mondása szerint: „rossz idők járnak, ha hallgat az igazság”. De ma is rossz idők járnak, ha nincsenek igazságban élő emberek. Ma is rossz idők járnak, ha az igazságot ismerőket hallgatásra kényszerítik és teret engednek a hazugságnak. Ma is rossz idők járnak, ha az emberi hazugságok elnyomják a szívekben az igazság utáni vágyat. Ma is rossz idők járnak, ha „a cél érdekében” engedünk a hazugságnak, s nem ragaszkodunk az igazsághoz.
Testvéreim! Az igazság szeretete és szolgálata eszünkbe juttatja a búzáról és a konkolyról szóló jézusi példabeszédet. A példabeszéd szerint a gazda hiába vetett jó magot a földbe, mert ellensége gyomnövényt, konkolyt vetett közé. Pontosan ez történik a világban az igazsággal és a hazugsággal. Mivel a hazugság konkolya nem kerül semmibe, de az igazság búzájáért komoly árat kell fizetni, ezért sokan elpártolnak az igazságtól a könnyebbnek tűnő utat választván. A keresztény ember számára viszont csak egyetlen út van és egyetlen igazság létezik, amely az örök életre vezet, s ez maga Jézus Krisztus. Fel kell hagynom azzal, hogy mindig csak a magam igazságát keresem, ha rá akarok találni Krisztusra, az Igazságra. Drága jó testvéreim! A ma elhangzott evangélium elején van egy nagyon jó mondat, amikor Jézus ezt mondja: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat.”
A szeretettel kapcsolatban két nagyon különböző történetet szeretnék elmesélni. Egyszer egy férfi azt állította, hogy családtagjai nagyon szeretik. Szeretnek? - kérdezte a Mester, az nem szeretet. Azzal elárult neki egy titkot, hogyan tetetheti magát halottnak. Másnap, mindenki megdöbbenésére a férfi halott volt, azaz halottnak tűnt, a ház csak úgy visszhangzott a családtagok sírásától, jajgatásától. Ekkor megjelent a Mester és azt mondta a síró családtagoknak, hogy ő képes ezt az embert visszahozni az életbe, ha van valaki, aki meghalna helyette. Volna-e önként jelentkező? - kérdezte. A holttest csodálkozására, családjának minden egyes tagja elkezdett okokat felsorolni, hogy miért szükséges neki életben maradnia. Felesége ezekkel a szavakkal foglalta össze az érzéseket: Semmi szükség, hogy valaki meghaljon helyette. Boldogulunk nélküle is. A másik történet szerint egy katona engedélyt kért felettesétől, hogy megkeresse barátját, aki nem tért vissza az ütközetből. A tiszt nem engedélyezte, mert úgy látta kockázatos: - Nem akarom, hogy veszélyeztesd életed egy emberért, aki valószínűleg halott. A katona ennek ellenére kiment és egy óra múlva halálosan megsebesülve, halott barátját cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most mindkettőtöket elveszítettem. Mondd, volt annak értelme, hogy kimenj és becipelj egy holttestet? - Ó, persze, hogy volt Uram - válaszolta a haldokló. Amikor megtaláltam még élt, és azt mondta: Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz. Testvérem! Magadra ismersz? Melyik vagy te, a családtag, aki úgy gondolja, semmi értelme meghalni a másikért, a másik helyett? Vagy te vagy a katona, aki életét is hajlandó kockáztatni, odaadni barátjáért? Jézus azt mondta, senkiben nincs nagyobb szeretet, mint abban, aki életét adja barátaiért. És nemcsak mondotta, cselekedte is, odaadta életét mindannyiunkért, érted is, értem is, a bogaras szomszédért is, a luxusautóval közlekedő nagyvagányért is, az utcai koldusért is, minden egyes emberért, függetlenül vallási felekezettől, nemtől, rangtól, nemzetiségtől.
Testvéreim! Nem tudom ki, hol tart most és mennyire szeret? Valószínű még engedned kell, hogy Jézus átformáljon, hogy követni tudd Őt a szeretetben. Nem csak neked mondom, hiszen nekem is engednem kell, hogy engem is formáljon az ő képmására. De tartsuk szem előtt: ez a mi utunk, az egyetlen járható út. Lehet most még ott állunk, hogy vitatkozunk, érvelünk, és úgy gondoljuk, nélkülünk szegényebb lenne a világ... inkább boldogulunk a másik nélkül. De akarjunk katonák lenni, Krisztus katonái, akik gondolkodás nélkül, tiltás ellenére is azt mondjuk: megérte, volt értelme, mert embertársunk számított ránk és ő számít nekünk. Nem kevés, az amit Jézus kér tőlünk, sőt nagyon nehéz, kemény feladat. Életveszélyes szeretetet kíván tőlünk, de erről mutatott példát. Semmi olyat nem kért, amit azelőtt Ő maga ne tett volna meg. Ez a Szeretet élt az irgalmas szamaritánus szívében, aki nem tudott közömbösen elmenni az út szélén hagyott, megvert, kifosztott embertársa mellett. Ennek a Szeretetnek a hívását hallották meg azok, akik vállalták, hogy lepratelepekre menjenek, mert a leprásban is meglátták az embert. És ha egy szenvedéstől eltorzult arc rájuk mosolygott, akkora lelki örömet éltek át, amilyet kevesen tapasztalhattak. Ez a Szeretet teszi képessé az édesanyákat arra, hogy beteg gyermekeik ágya mellett virrasszanak, imádkozzanak. Ez a Szeretet mozgatja azokat az embereket, akik életük kockáztatásával is készek arra, hogy kimentsék a veszélyből felebarátaikat. És még sorolhatnám, mert az önfeláldozó szeretetnek sok példája van.
Testvéreim! Dosztojevszkij egyik művében így ír egy egyszerű parasztasszony öröméről és hitéről: Valaki belépve egy fogadóba, észrevett egy egyszerű anyukát, aki pólyába tekert gyermekére keresztet vet. Mi történt? – kérdezi az idegen. Uram – válaszolta az anyuka – most mosolygott először. Egy anya úgy örül a gyermeke első mosolyának, mint ahogy a Jóisten örül egy bűnös megtérésének. Meg kellett, hogy szenteljem ezt a pillanatot. Ez az egyszerű asszony a maga egyszerűségével megmagyarázta örömét, amiért hálát ad az Istennek. Nagy ajándék volt számára, hogy gyermekét mosolyogni látta, s nem szégyellte ezt Istennek nyilvánosan is megköszönni. Ehhez hasonlót tehetünk mi is, ha mások elött köszönetet merünk mondani Istennek valamilyen áldásáért: ima az asztalnál, köszönet a sikerért, a gyógyulásért…, s nem tudjuk le az egészet azzal, hogy „szerencsénk volt; a sors úgy hozta; megdolgoztunk érte…” Szent Péter apostol az ő levelében nem hallgatja el, hogy előfordulhatnak esetek, hogy valakinek igazságtalanul kell szenvedni, akárcsak Jézusnak. Mert ilyen is előfordul. Még akkor is, ha sokan úgy gondolják, hogy a betegség, szenvedés, baleset büntetés a bűnökért. A hivő ember ilyenkor is Isten akaratát próbálja felismerni és elfogadni, mert tudja, a szenvedés is az életének része. A közeledő Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe előtt, jó alkalom azért imádkozni, hogy a Vigasztaló, akit Jézus apostolainak megígért, erősítsen meg bennünket. Tegyen képessé minket: hogy tiszteljük szívünkben Krisztust hogy ezt a tiszteletet őrizve szívünkben, engedjük, hogy ez a tisztelet életünkre, mindennapjainkra is hatással legyen. és hogy türelemmel fogadjuk, mint Isten akaratát, a szenvedést, különösen ha ártatlanul, esetleg a jótettek miatt kell szenvedni. Ámen!
Leave a Comment