Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus olyan tanítást ad, amely minden keresztény közösség alapja. Ez egy útmutatás arra, hogyan éljünk egymással: a családban, a plébániai közöségben, a munkahelyen, az utcán, de tudjuk, hogy minden emberi kapcsolatban előfordulnak sértések, félreértések, nézeteltérések. Jézus nem azt mondja, hogy ilyenek nem lesznek, hanem megmutatja, hogyan gyógyítsuk meg a megsebzett kapcsolatokat: „Ha vétkezik ellened testvéred, menj és figyelmeztesd négyszemközt.”
Milyen egyszerűnek hangzik, mégis milyen nehéz! Sokkal könnyebb másoknak elmondani a sérelmünket, mint annak, aki megbántott. Sokkal könnyebb panaszkodni, pletykálni vagy haragot hordozni, mint szeretettel odalépni a másikhoz. Jézus azonban nem a bosszú útját választja, hanem a szeretet útját. Nem az a cél, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy visszanyerjük a testvérünket. Ezért mondja: „Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.” Figyeljük meg ezt a kifejezést! Nem azt mondja, hogy megnyerted a vitát, hanem hogy megnyerted a testvéredet. A kereszténységben nem a vita megnyerése a cél, hanem a szeretet helyreállítása. Milyen sok család szenved azért, mert senki sem teszi meg az első lépést! Évekig nem beszélnek egymással testvérek, szülők és gyermekek, házastársak. Egyetlen szó, egy bocsánatkérés vagy egy őszinte beszélgetés képes lenne hidakat építeni, de a büszkeség ezt megakadályozza.
Jézus ma arra hív bennünket, hogy legyünk a kiengesztelődés emberei. Az Egyház nem lehet a harag közössége, hanem az irgalom otthona. Ez a tanítás azért is fontos, mert maga Krisztus is ezt tette velünk. Mi is eltávolodtunk Istentől bűneink által, de ő nem mondott le rólunk. Eljött közénk, magára vette bűneinket, meghalt értünk a kereszten, hogy visszavezessen az Atyához. Ha Krisztus így bánt velünk testvérek, hogyan tagadhatnánk meg mi is a megbocsátást embertársainktól? Jézus ezután a közösség felelősségéről beszél. Ha valaki nem hallgat az első figyelmeztetésre, vigyünk magunkkal még egy-két embert. Ez sem megszégyenítés, hanem újabb szeretetteljes kísérlet arra, hogy a testvér visszatérjen. A végső cél mindig ugyanaz: megmenteni az embert, nem pedig elítélni.
Végül Jézus egy csodálatos ígéretet tesz: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ez Jézus egyik legszebb ígérete. Krisztus nem hagyta magára népét. Jelen van minden imádságban, minden szentmisében, minden családban, ahol az ő nevében gyűlnek össze. Ez a tudat adjon nekünk reményt és erőt, hogy amikor szeretetben élünk, amikor megbocsátunk, amikor egymás terhét hordozzuk, akkor maga Jézus van közöttünk.
Kedves Testvéreim! Jézus szavai első hallásra talán keménynek tűnnek: „Ha vétkezik ellened testvéred, menj és figyelmeztesd négyszemközt.” Pedig ebben a mondatban nem a szigorúság, hanem a szeretet szólal meg. A világ gyakran két végletet ismer. Az egyik, amikor valaki a legkisebb hibát is keményen elítéli. A másik, amikor senki nem mer szólni semmiért, mert fél a konfliktustól. Jézus egyik utat sem választja. Ő a szeretetteljes igazság útjára hív.
A testvéri figyelmeztetés nem ítélkezés. Nem azt jelenti, hogy fölé helyezzük magunkat a másiknak. Inkább olyan, mint amikor egy vándor látja, hogy társa veszélyes szakadék felé tart és szól neki. Ha hallgatna, nem szeretné igazán a társát. A szeretet néha azt is jelenti, hogy figyelmeztetünk. Ehhez azonban alázat szükséges. Mielőtt a másik hibáját szóvá tennénk, meg kell vizsgálnunk saját szívünket. Vajon nem ugyanazzal a bűnnel küzdünk mi is? Nem szorulunk-e mi magunk is Isten irgalmára? Ezért a keresztény ember soha nem gőggel közeledik, hanem így gondolkodik: „Testvérem, együtt vagyunk úton az üdvösség felé. Segíteni szeretnék neked, mert én is segítségre szorulok.” Milyen más lenne a világ, ha minden figyelmeztetésből sugározna ez a lelkület! Nem megalázni, hanem felemelni. Nem szégyent okozni, hanem reményt adni. Jézus azt is mondja, hogy először négyszemközt beszéljünk. Ez rendkívül fontos. A szeretet védi a másik ember méltóságát. Nem a nyilvánosság előtt kell megszégyeníteni, nem mások előtt kell hibáit felsorolni. Először csendben, diszkréten, szeretettel kell megszólítani. Ez ma különösen időszerű. A közösségi média korában milyen könnyű valakit nyilvánosan megszégyeníteni! Jézus ezzel szemben a személyes találkozást választja. Az evangélium mindig az ember méltóságát védi. A családokban is milyen sok sebet lehetne megelőzni, ha először nyugodtan, szeretettel beszélnénk egymással! Sok házasság azért jut válságba, mert a sérelmek felhalmozódnak, és senki sem meri időben kimondani az igazságot szeretetben.
Szent Pál is ezt tanítja: „Az igazságot szeretetben kell kimondanunk.” Az igazság szeretet nélkül kegyetlenséggé válhat, a szeretet igazság nélkül pedig hamis engedékenységgé. Krisztus mindkettőt egyesíti. Ő soha nem mentegette a bűnt, de mindig szerette a bűnöst. Gondoljunk a házasságtörő asszonyra: először megmentette az elítéléstől, majd ezt mondta: „Menj, és többé ne vétkezz!”
Ez legyen a mi példánk is. Ha figyelmeztetünk valakit, mindig azért tegyük, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Imádkozzunk azért is, akit figyelmeztetünk, mert az igazi megtérés nem emberi ügyességből, hanem Isten kegyelméből születik. Kérjük a Szentlelket, hogy adjon nekünk bölcsességet, alázatot és szeretetet, hogy kapcsolatainkban mindig Krisztus lelkülete vezessen bennünket.
Testvéreim! Jézus tovább folytatja tanítását: „Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomása erősítsen meg minden dolgot.” Ezek a szavak az Ószövetség hagyományára épülnek, de Jézus új tartalommal tölti meg őket. Nem egy bírósági eljárásról beszél, hanem a szeretet kitartásáról. Azt tanítja, hogy a testvér megtéréséért nem szabad egyetlen sikertelen próbálkozás után feladni a reményt. Milyen türelmes velünk az Isten! Hányszor hívott bennünket életünk során! Hányszor figyelmeztetett lelkiismeretünkön keresztül, az evangélium szavaival, egy pap prédikációjával, egy családtag tanácsával vagy egy váratlan esemény által! Isten nem mond le az emberről az első visszautasítás után. Nekünk is ezt a türelmet kell megtanulnunk. A keresztény közösség nem tökéletes emberek gyülekezete, hanem olyan bűnösök közössége, akik Isten irgalmából élnek. Ezért az Egyházban mindig jelen kell lennie a türelemnek, a megbocsátásnak és a reménynek.
Jézus ezután azt mondja: „Ha rájuk sem hallgat, mondd meg az Egyháznak.” Ez emlékeztet bennünket arra, hogy hitünk nem magánügy. Krisztus közösséget alapított. Az Egyház nem egyszerű szervezet, hanem Krisztus misztikus teste, ahol egymásért felelősek vagyunk. Amikor valaki eltávolodik Istentől vagy súlyos bűnben él, az egész közösség szenved. Ahogy Szent Pál mondja: ha egy tag szenved, vele együtt szenved az egész test. Ezért fontos az egymásért mondott ima. Talán van családtagunk, gyermekünk, testvérünk vagy barátunk, aki eltávolodott az Egyháztól. Könnyű lenne lemondani róla. Jézus azonban arra tanít, hogy soha ne veszítsük el a reményt. Kitartó szeretettel és imádsággal kérjük számára a megtérés kegyelmét. Gondoljunk Szent Mónikára, aki hosszú éveken át imádkozott fiáért, Ágostonért. Könnyei és imái végül meghozták gyümölcsüket, és fia nemcsak megtért, hanem az Egyház egyik legnagyobb szentje lett. Ez arra tanít bennünket, hogy Isten a legkeményebb szívet is képes megváltoztatni.
A mai világban különösen nagy szükség van a kiengesztelődés szolgálatára. Mennyi megosztottság van családokban, munkahelyeken, nemzetek között! Krisztus tanítványának nem az a feladata, hogy tovább mélyítse ezeket a sebeket, hanem hogy békét teremtsen. Jézus a Hegyi beszédben ezt mondja: „Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” A békesség azonban nem magától születik meg. Áldozatot kíván. Sokszor nekünk kell megtenni az első lépést, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem mi voltunk a hibásak. Erre adott példát maga Krisztus is. A kereszten nem átkozta ellenségeit, hanem így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ha Jézus képes volt megbocsátani üldözőinek, akkor nekünk is kérnünk kell a kegyelmet, hogy megbocsássunk azoknak, akik megbántottak bennünket. Ez nem könnyű, de a Szentlélek erejével lehetséges. Kérjük ma az Urat, hogy tegye szívünket irgalmassá, türelmessé és békességszeretővé, hogy valóban Krisztus tanítványai lehessünk a világban.
Testvéreim! A mai evangélium következő mondata nagy mélységet tárnak fel előttünk: „Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben.” Ezekkel a szavakkal Jézus nem emberi hatalmat ad tanítványainak, hanem részesíti őket saját küldetésében. Az Egyház feladata nem az ítélkezés, hanem az emberek elvezetése Isten irgalmához. Ez különösen a bűnbánat szentségében válik láthatóvá.
Milyen nagy ajándék a szentgyónás! Amikor őszinte bánattal letérdelünk a gyóntatószékben, nem pusztán egy ember előtt valljuk meg bűneinket. Maga Krisztus hallgat meg bennünket az Egyház szolgája által. A pap az Úr eszköze, aki kimondja a feloldozás szavait, és a bűnök valóban eltöröltetnek. Sokan hordoznak hosszú éveken át terheket, mert nem mernek Isten irgalmához fordulni. Pedig Jézus nem azért alapította ezt a szentséget, hogy féljünk tőle, hanem hogy új életet kapjunk. Gondoljunk a tékozló fiú történetére. Az apa nem megszégyeníteni akarta fiát, hanem visszaölelni. Ugyanez történik minden őszinte megtéréskor. A mennyei Atya örül minden bűnbánó embernek.
Ezután Jézus egy másik nagy ígéretet tesz: „Ha ketten közületek egyetértenek a földön bármiben, amit kérnek, megadja nekik mennyei Atyám.” Ez nem azt jelenti, hogy minden kívánságunk automatikusan teljesül. Inkább azt jelenti, hogy amikor Isten akaratát keressük, amikor szeretetben és hitben imádkozunk, akkor az Atya meghallgat bennünket. Az Egyház története tele van olyan példákkal, amikor a közös ima csodálatos gyümölcsöket termett. Családok békültek ki, betegek kaptak erőt, hivatások születtek, közösségek újultak meg.
A közös ima erejét nem szabad lebecsülnünk. Amikor egy család együtt imádkozik, Krisztus ott van közöttük. Amikor a hívek együtt vesznek részt a szentmisén, Krisztus ott van közöttük. Amikor ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, az Úr valóban jelen van. Ez vezet el bennünket az evangélium egyik legszebb mondatához: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Krisztus nemcsak a mennyben uralkodik, hanem velünk jár életünk minden napján.
Ott van a családi asztalnál, amikor hálát adunk az ételért. Ott van a beteg ágya mellett, amikor valaki szenved. Ott van a templomban, amikor együtt ünnepeljük a szentmisét, az Oltáriszentséget. Ott van a gyermekek között, amikor szüleik megtanítják őket imádkozni. Ott van a magányos ember mellett, aki könnyek között hívja segítségül. Lehet, hogy nem mindig érezzük közelségét, de ígérete biztosabb minden emberi ígéretnél, mert benne nem csalódunk. Ezért ne féljünk ráépíteni életünket az Ő szavára. Kérjük az Urat, hogy családjaink, közösségeink és plébániáink valóban olyan helyek legyenek, ahol az emberek felismerik Krisztus élő jelenlétét, és megtapasztalják az Ő békéjét.
Testvéreim! Az evangélium nem csupán arra való, hogy meghallgassuk a templomban. Krisztus azt akarja, hogy életünkké váljon. Az Ő szava akkor hoz gyümölcsöt, ha tettekre váltjuk.
A családban: A keresztény élet első iskolája a család. Itt tanuljuk meg a szeretetet, a türelmet és a megbocsátást. De itt érik a legtöbb seb is az embert. Hányszor előfordul, hogy egy kemény szó mélyebben fáj, mint hinnénk! Hányszor történik meg, hogy valaki évekig hordozza magában a sértettséget, mert nem volt bátorsága kimondani: „Beszéljük meg!” Jézus ma arra hív, hogy ne engedjük, hogy a harag gyökeret verjen a szívünkben. Szent Pál írja: „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.” Ez nem azt jelenti, hogy minden vitát egyetlen nap alatt meg lehet oldani. Azt jelenti, hogy ne tápláljuk a gyűlöletet. Ne engedjük, hogy a sértettség lassan megmérgezze a szeretetet. A családi béke ajándék, amelyért naponta dolgozni kell.
A plébániai közösségben: Az Egyházban is emberek vagyunk. Nem angyalok alkotják a plébániai közösséget, hanem olyan emberek, akik küzdenek saját gyengeségeikkel. Ezért előfordulhatnak félreértések, véleménykülönbségek, csalódások, nézeteltérések. Ilyenkor különösen fontos Jézus tanítása. Ne a hibát keressük egymásban, hanem azt, hogyan segíthetünk egymásnak közelebb kerülni Krisztushoz. Az Egyház akkor hiteles, amikor tagjai nem tökéletesek ugyan, de tudnak bocsánatot kérni és megbocsátani.
A társadalomban: A mai világ tele van megosztottsággal. Könnyen ítélkezünk, könnyen megbántunk másokat, könnyen mondunk kemény szavakat. A keresztény ember azonban nem olajat önt a tűzre, hanem a béke eszköze akar lenni. Sokszor egy kedves szó, egy türelmes meghallgatás vagy egy őszinte bocsánatkérés többet ér hosszú vitáknál. Jézus nem azt kérdezi majd tőlünk életünk végén, hogy hány vitát nyertünk meg, hanem azt, hogy mennyire tudtunk megbocsájtani és mennyire tudtunk szeretni.
Testvéreim! A mai világban sok szó esik a békéről, mégis annyi a viszály. Beszélünk az egységről, mégis sok a széthúzás. Vágyunk a szeretetre, mégis gyakran a saját igazunkhoz ragaszkodunk. Jézus más utat mutat. Azt mondja, hogy először menj oda testvéredhez. Ne várd, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést! Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
