Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai evangélium első pillantásra meglepő, hiszen Jézus elhagyja Galileát, és Tírusz valamint Szidón vidékére megy. Olyan földre érkezik, ahol pogányok élnek. Ekkor egy kánaáni asszony fut utána, és szívszorító kiáltással könyörög: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek.”
Ez a kiáltás minden ember kiáltása. Amikor egy édesanya szenvedő gyermekét látja, amikor egy édesapa nem tud segíteni a családján, amikor valaki hosszú évek óta betegséggel, magánnyal vagy bűnnel küzd, ugyanígy kiált Istenhez.
Figyeljük meg, hogy az asszony nem önmagáért kér. Nem gazdagságot, nem sikert, nem hosszú életet kér, hanem gyermekének szabadulását. Az igazi szeretet mindig a másik javát keresi. Sokszor a mi imáink is ilyenek. Egy édesanya, édesapa gyermekéért imádkozik. Egy nagyszülő az unokájáért. Egy házastárs a másik megtéréséért. Isten előtt ezek a könnyek rendkívül értékesek.
Az evangéliumban azonban meglepő dolog történik: Jézus hallgat. Az asszony kiált, de Jézus nem válaszol.
Hányszor történik ez velünk is! Imádkozunk, és úgy érezzük, hogy Isten hallgat. Kérünk gyógyulást, békét, megoldást, és semmi sem változik. Ilyenkor könnyű azt mondani: „Isten nem hallgat meg.” Pedig a hallgatás nem elutasítás. A szülő sem teljesíti azonnal mindig gyermeke kérését. Isten sem azért késlekedik, mert nem szeret, hanem mert mélyebb hitre akar vezetni.
Az asszony nem fordul vissza, nem sértődik meg, nem mondja: „Ha nem válaszolsz, akkor nem hiszek benned,” hanem tovább könyörög. Ez a kitartó hit. A keresztény ember egyik legnagyobb erénye nem az, hogy egyszer szépen tud imádkozni, hanem hogy akkor is folytatja az imát, amikor nem lát eredményt. Lehet, hogy valaki húsz éve imádkozik gyermekéért. Lehet, hogy valaki évtizedek óta könyörög házastársa megtéréséért. Lehet, hogy valaki hosszú ideje hordoz betegséget.
Az evangélium azt üzeni, hogy ne add fel! Istennek megvan az ideje. A mai asszony példája azt tanítja, hogy az ima ereje nem csupán a szavakban van, hanem a kitartásban. A szentek életében is ezt látjuk. Nem azért lettek szentek, mert minden kérésük azonnal teljesült, hanem mert akkor is bíztak, amikor nem értették Isten útjait.
Nekünk is ezt a hitet kell kérnünk: „Uram, akkor is bízom Benned, amikor hallgatsz. Akkor is szeretlek, amikor próbára teszel. Akkor is követlek, amikor nem értem terveidet.” Mert a hit nem érzés, a hit bizalom és ez a bizalom végül mindig meghozza gyümölcsét.
Testvéreim! Az evangélium következő része még nehezebben érthető. A tanítványok már türelmetlenek. Azt mondják Jézusnak: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Milyen emberi ez a reakció! A tanítványokat zavarja a szenvedő asszony hangja. Inkább csendet szeretnének, mint hogy szembenézzenek valakinek a fájdalmával. Ma is sokszor így történik. A világ igyekszik elhallgattatni a szenvedést. Nem akar hallani a magányosokról, a betegekről, a szegényekről, a családi válságokról. Könnyebb félrenézni, mint együtt hordozni valaki keresztjét.
Jézus azonban nem azért hallgat, mert közömbös. Ő egészen más céllal vezeti ezt a találkozást. Nyilvánvalóvá akarja tenni az asszony hitének nagyságát, hogy tanítványai is tanuljanak belőle.
Ezután Jézus ezt mondja: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ez nem azt jelenti, hogy Jézus ne szeretné a pogányokat. Az üdvösség történetében Isten először Izraelt választotta ki, hogy rajta keresztül jusson el minden néphez a megváltás. Később maga Jézus küldi tanítványait: „Menjetek tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet!” A kánaáni asszony története már előre megmutatja, hogy Isten irgalma nem ismer határokat.
Az asszony ekkor még közelebb lép. Leborul Jézus előtt, és csak ennyit mond: „Uram, segíts rajtam!” Milyen rövid ima! Nincsenek benne hosszú mondatok. Nincs benne szép fogalmazás. Csak a szív kiáltása. Talán ez az egyik legszebb ima az egész Szentírásban.
Sokszor azt hisszük, hogy Isten csak akkor hallgat meg bennünket, ha hosszasan imádkozunk. Pedig Isten elsősorban nem a szavakat nézi, hanem a szívet. Amikor Péter süllyedni kezdett a tengeren, csak ennyit kiáltott: „Uram, ments meg!” A vámos a templomban csak ennyit mondott: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” A jó lator a kereszten csak ennyit kért: „Jézus, emlékezzél meg rólam!” És most ez az asszony is csak ezt mondja: „Uram, segíts rajtam!” Ezek az imák rövidek, de tele vannak bizalommal.
A mi életünkben is vannak pillanatok, amikor már nincs erőnk hosszú imákat mondani. Talán csak ennyit tudunk suttogni: „Jézusom, segíts!” „Uram, irgalmazz!” „Veled akarok maradni!” Ezeket az egyszerű fohászokat Isten különös szeretettel hallgatja meg.
Az asszony hite alázatos hit. Nem követel, nem vádol, nem sértődik meg. Tudja, hogy mindent ajándékként kap Istentől. A mai ember gyakran jogokat követel Istentől: miért nem gyógyít meg, miért engedi a szenvedést, miért nem teljesíti azonnal a kéréseimet? A kánaáni asszony ezzel szemben nem követel, hanem könyörög. Testvéreim! Most elérkezünk az evangélium legnehezebb mondatához. Jézus ezt mondja az asszonynak: „Nem helyes elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kiskutyáknak.”
Első hallásra ezek kemény szavak. Sokan megütköznek rajtuk. Hogyan mondhat ilyet az irgalmas Jézus? Ahhoz, hogy megértsük ezt a jelenetet, látnunk kell, hogy Jézus nem megalázni akarja az asszonyt. Inkább felszínre hozza azt az előítéletet, amely a zsidók és a pogányok között élt. A tanítványok is így gondolkodtak. Jézus pedig lehetőséget ad arra, hogy az asszony hite mindenki előtt ragyogóvá váljon.
Az asszony válasza lenyűgöző. Nem sértődik meg, nem fordít hátat Jézusnak és nem mondja: „Ha így beszélsz velem, akkor nem kérek semmit.” Ehelyett alázatosan így felel: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!”
Ez a válasz a hit egyik legszebb megnyilvánulása az egész evangéliumban. Az asszony nem vitatkozik Jézussal. Nem bizonygatja a maga igazát. Hanem még a nehéz helyzetben is teljes bizalommal kapaszkodik belé.
Milyen sokszor történik velünk ennek az ellenkezője! Ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, könnyen megsértődünk Istenre. Talán azt mondjuk: Miért engedted ezt, Uram? Miért pont velem történt? Miért nem hallgattál meg?
A kánaáni asszony azonban nem engedi el Jézus kezét. Minél nehezebb a próbatétel, annál jobban ragaszkodik hozzá. Ez a hit érettsége. A hit nem azt jelenti, hogy mindig mindent megértünk, hanem azt, hogy akkor is bízunk, amikor nem értünk mindent. Szent Ágoston azt írja: „Ha teljesen megérted Istent, akkor nem Istent értetted meg.” Isten mindig nagyobb a mi értelmünknél. Ezért a hit útján mindig szükség van bizalomra.
Az asszony megelégszik a morzsákkal. Úgy érzi, már a legkisebb kegyelem is elég számára. Mi viszont gyakran természetesnek vesszük Isten ajándékait. Természetesnek tartjuk az életet, az egészséget, a családot, a hitet, az Eucharisztiát, a bűnbocsánat szentségét. Pedig ezek mind kegyelmi ajándékok. Ha igazán tudnánk, milyen nagy ajándék egyetlen szentáldozás, egyetlen őszinte szentgyónás vagy egyetlen imádság, sokkal hálásabb szívvel élnénk. A kánaáni asszony hite arra tanít bennünket, hogy ne a saját érdemeinkre hivatkozzunk, hanem Isten végtelen irgalmára.
És ekkor hangzik el Jézus csodálatos dicsérete: „Asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” Milyen ritkán mond ilyet Jézus! Az evangéliumban csak kevesek hitét dicséri ennyire. Nem a gazdagokét, nem a hatalmasokét, hanem egy pogány asszonyét, aki alázatosan, kitartóan és rendíthetetlenül bízott benne. Kérjük ma mi is ezt a hitet. Olyan hitet, amely nem csupán akkor hisz, amikor minden jól megy, hanem akkor is, amikor próbák, betegségek, csalódások vagy szenvedések érnek bennünket. Mert aki ilyen hittel kapaszkodik Krisztusba, azt az Úr soha nem hagyja magára. És eljön az idő, amikor ő is meghallja Krisztus vigasztaló szavát: „Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd.”
Testvéreim! A kánaáni asszony története nemcsak egy kétezer évvel ezelőtti csoda leírása. Ez a történet minden keresztény ember életének tükre. Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, hogy Isten messze van, hallgat, vagy késlekedik. Talán valaki hosszú évek óta imádkozik beteg gyermekéért, vagy gyermeke megtéréséért, jó útra téréséért. Más a házastársa megtéréséért könyörög. Van, aki a család békéjéért, a megélhetésért vagy egy súlyos betegségből való gyógyulásért fohászkodik. Előfordul, hogy hónapok, sőt évek telnek el látható válasz nélkül. A kánaáni asszony arra tanít bennünket, hogy a hit nem a gyors eredményekben, hanem a hűségben mutatkozik meg.
Jézus nem azért késleltette a csodát, mert közömbös volt a szenvedés iránt. Azt akarta, hogy az asszony hite teljes ragyogásában mutatkozzon meg. A tanítványoknak is meg kellett tanulniuk, hogy Isten kegyelme nemcsak Izrael népéé, hanem minden emberé, aki hittel fordul hozzá. Ez ma is fontos üzenet. Isten előtt nincs első- és másodrendű ember. Nem a származás, a társadalmi helyzet vagy a vagyon számít, hanem a nyitott szív. Az Egyház történelme tele van olyan emberekkel, akik emberi szemmel jelentéktelenek voltak, mégis nagy szentekké lettek. Nem azért, mert hibátlanok voltak, hanem mert teljes bizalmukat Krisztusba vetették.
Gondoljunk saját életünkre is! Hányszor megtapasztaltuk már, hogy Isten nem úgy segített, ahogyan elképzeltük, hanem sokkal mélyebben. Lehet, hogy nem vette el azonnal a keresztet, de erőt adott annak hordozásához. Nem mindig változtatta meg a körülményeket, de megváltoztatta a szívünket. A keresztény ember legnagyobb kincse nem az, hogy nincs szenvedése, hanem az, hogy Krisztus vele van a szenvedésben. Ezért a mai evangélium végén mi is odatérdelhetünk Jézus elé a kánaáni asszonnyal együtt, és egyszerű szívvel mondhatjuk: „Uram, nem vagyok méltó nagy dolgokra.
Nem az érdemeimre hivatkozom. Csak irgalmadban bízom. Tudom, hogy Te szeretsz engem, és a Te időd mindig a legjobb idő. Erősítsd meg a hitemet, hogy soha ne forduljak el Tőled, még akkor sem, amikor nem értem útjaidat. Add, hogy kitartó legyek az imádságban, hűséges a szeretetben, és állhatatos a reményben.”
A kánaáni asszony története végül örömmel zárul: a leánya még abban az órában meggyógyult. Így munkálkodik Isten ma is. Aki állhatatosan keresi Krisztust, azt az Úr soha nem hagyja válasz nélkül. Lehet, hogy nem azonnal, nem úgy, ahogyan várjuk, de mindig a legnagyobb szeretettel és a javunkra cselekszik. Ámen.
Ciszér Imre erzsébetbányai plébános
