Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai evangélium egy olyan példabeszédet tár elénk, amely első hallásra talán zavarba ejt bennünket. Egy gazda kimegy hajnalban, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Megállapodik velük egy dénárban, és elküldi őket dolgozni. Később, a nap folyamán újabb és újabb embereket talál, és azokat is elküldi a szőlőjébe. Van, aki reggel hatkor kezd, van, aki kilenckor, van, aki délben, van, aki délután háromkor, és végül olyanok is vannak, akik már csaknem a munkanap végén érkeznek. Aztán eljön az este, a gazda fizetni kezd és itt történik valami, ami emberi gondolkodásunk számára nehezen érthető.
Akik csak egy órát dolgoztak, ugyanazt a bért kapják, mint akik egész nap dolgoztak. Az egész nap dolgozók pedig panaszkodni kezdenek: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és te annyit adtál nekik, mint nekünk, akik az egész nap terhét és hevét viseltük!”
Emberi szemmel nézve ez valóban igazságtalannak tűnhet, de Jézus éppen azért mondja ezt a példabeszédet, hogy megtanítson bennünket valamire, tudniillik arra, hogy Isten országa nem a mi emberi számításaink szerint működik.
Figyeljük meg az első fontos mondatot: „Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe.”
Jézus nem egyszerűen egy gazdasági történetet mond el, nem a fizetési rendszerről akar tanítani, nem munkajogi szabályokat akar lefektetni, hanem a példabeszéd középpontjában Isten és az ember kapcsolata áll.
A gazda maga Isten, a szőlő pedig Isten országa, a munkások pedig mi vagyunk.
És van itt egy nagyon fontos szó: kimegy! A gazda kimegy. Nem várja meg, amíg a munkások bekopognak hozzá, hanem ő indul el, ő keresi az embereket, ő szólítja meg őket, ő hívja őket. Testvéreim, ez az evangélium egyik legszebb üzenete, hogy Isten keres bennünket. Mielőtt mi kerestük volna Istent, Isten már keresett bennünket. Mielőtt mi kimondtuk volna: „Uram, szükségem van rád”, ő már azt mondta: „Gyermekem, szükségem van rád a szőlőmben.”
Milyen nagy titok ez! Az ember sokszor úgy gondolja, hogy ő tesz szívességet Istennek azzal, hogy imádkozik. Azt gondolja én templomba járok, én rózsafüzért mondok, én dolgozom az Egyházban, én adakozom, én elvégzem a kötelességemet, de az evangélium arra emlékeztet, hogy minden szolgálatunk előtt ott van Isten meghívása, mi azért dolgozhatunk Isten szőlőjében, mert ő előbb meghívott bennünket. Testvéreim, a gazda egész nap járja a piacot, egész nap keresi a munkásokat. Ez azt jelenti, hogy Isten egész életünkben hív bennünket. Nem létezik olyan életkor, amikor Isten azt mondaná, hogy most már késő. Nem létezik olyan múlt, amely után Isten azt mondaná, hogy én téged már nem akarlak. Nem létezik olyan bűn, amely miatt az ő irgalma ne tudna új kezdetet adni annak, aki őszintén hozzá fordul. A gazda egyszer csak meglátja azokat, akik még mindig ott állnak. Megkérdezi kérdezi tőlük: „Miért álltok itt egész nap tétlenül?” Ők pedig ezt válaszolják: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Ez a mondat nagyon fontos, mert ezek az emberek nem azt mondják, hogy nem akarunk dolgozni, hanem azt mondják, hogy senki sem fogadott fel minket. Milyen sok ember van ma is, aki úgy érzi, hogy nincs rám már szükség, én már nem vagyok fontos, már az én munkámra senki nem számít, én már nem kellek senkinek, az én életemnek nincs értelme és talán éppen hozzájuk szól ma Isten: „Jöjj a szőlőmbe!” Isten országában nincs fölösleges ember. Nincs olyan ember, akire Istennek ne lenne szüksége, nincs olyan élet, amely teljesen értéktelen volna. Lehet, hogy az ember nem látja saját értékét, lehet, hogy mások sem látják, de Isten látja. A gazda látja a piacon álló munkásokat, mások talán elmentek mellettük. Mások talán nem tartották őket alkalmasnak, de a gazda megszólítja őket. Ez azt jelenti, hogy Isten nem úgy néz ránk, ahogy az emberek néznek bennünket.
Testvéreim! Halhattunk, hogy amikor eljön az este, a gazda elkezd fizetni. És itt jelenik meg az emberi szív egyik legnagyobb betegsége: az egymás összehasonlítása. Az első munkások meglátják, hogy az utolsók ugyanazt kapták és rögtön elkezdnek számolni: mi egész nap dolgoztunk, ők csak egy órát dolgoztak, mi egésznap viseltük a hőséget, ők szinte semmit sem dolgoztak és miért kapnak ugyanannyit? Drága jó testvéreim! Úgy-e milyen ismerős ez, mert sajnos mi is sokszor így élünk. Azt nézzük, hogy a másik mit és mennyit kapott? Azt kérdezzük, hogy miért őt választották erre e feladatra, miért nem engem? Miért neki sikerült valami és nekem miért nem? Miért őt dicsérték meg és miért nem engem? Miért őt segítette Isten, hiszen én többet imádkozom, én többet dolgozom, én többet szenvedtem, mint ő? És így lassan elveszítjük a saját örömünket, mert amikor folyamatosan másokhoz hasonlítjuk magunkat, akkor már nem Isten ajándékait látjuk, hanem csak azt látjuk, ami a másiknak van. Testvéreim! Az egész nap dolgozók egy dénárt kaptak, pontosan annyit, amiben korábban megállapodtak. A gazda nem csapta be őket, nem vett el tőlük semmit, megkapták azt, amit ígért. Miért panaszkodnak mégis? Azért, mert más is kapott. Ez az irigység egyik legmélyebb formája. Nem az fáj, hogy nekem nincs, hanem az, hogy neki van. Ez a szív egyik legveszélyesebb állapota. A hála azt mondja: „Uram, köszönöm, amit nekem adtál.” Az irigység viszont azt mondja: „Uram, miért adtál neki többet, mint nekem?” A gazda válasza nagyon szelíd: „Barátom, nem követek el igazságtalanságot veled.” Figyeljük meg, hogy nem haraggal beszél. Nem azt mondja, hogy te gonosz vagy, hanem ezt mondja: „Barátom.” A gazda azt mondja: „Vedd, ami a tiéd, és menj!” Mintha azt mondaná: „Ne nézd más kezét!” „Ne számold más ajándékait!” „Nézd meg, mit adtam neked!” Testvéreim! Talán életünk egyik legfontosabb lelki feladata lenne megtanulni, hogy nem mások életét élni. Isten neked adta a te életedet. Nem a szomszédodét, nem a másik családét, nem a másik ember képességeit, nem a másik ember hivatását, hanem neked a te utadat kell járnod. Lehet, hogy másnak több pénze van, lehet, hogy másnak nagyobb háza van, lehet, hogy másnak könnyebbnek tűnik az élete, lehet, hogy más egészségesebb, lehet, hogy másnak több sikere van, de Isten nem azt kérdezi majd, hogy miért nem voltál olyan, mint ő?, hanem ezt kérdezi, hogy mit kezdtél azzal, amit én neked adtam?” A gazda ezt mondja: „Talán nincs jogom ahhoz, hogy azt tegyek a magaméval, amit akarok?” Ez a mondat Isten szabadságára mutat. Isten szabadon osztja kegyelmeit. Nem tudjuk Istent arra kényszeríteni, hogy a mi számításunk szerint ossza a kegyelmeit! Nem mondhatjuk, hogy Uram, neki csak ennyit szabad adnod, nem mondhatjuk, hogy ő nem érdemli meg, mert ha Isten az érdem alapján osztaná az irgalmat, akkor egyikünk sem állhatna meg előtte. Testvéreim! Talán ez az egész példabeszéd legélesebb mondata ez: „Vagy azért irigy a szemed, mert én jó vagyok?” Milyen különös kérdés! Nem azt kérdezi, hogy miért vagy ilyen rossz?, hanem ezt: „Azért haragszol, mert én jó vagyok?”
Testvéreim! Ez nagyon mély lelkiismeretvizsgálat. Örülök-e annak, amikor Isten irgalmaz valakinek? Örülök-e annak, amikor valaki megtér? Örülök-e annak, amikor egy bűnös visszatér az Egyházba? Örülök-e annak, amikor valaki, akiről már mindenki lemondott, új életet kezd? Örülök-e annak, amikor Isten megáld valakit? Vagy azt mondom: „Miért neki adtad Uram?” A keresztény ember egyik ismertető jele, hogy tud örülni a másik ember kegyelmének, sikerének! De ne csak a későn érkezőkről beszéljünk, mert az egész nap dolgozóknak is szól az evangélium. Nekik ezt kell megtanulniuk, hogy ne váljon keserűvé a szolgálatuk. Van olyan ember, aki sok éve hűségesen imádkozik, sok éve jár a templomba, sok áldozatot hozott és egyszer csak megjelenik valaki, aki frissen tért meg, boldog, lelkes, tele van örömmel és az egész életét Istennek akarja adni. Ha a másik megtért, az nem vesz el tőled semmit. Ha Isten másnak kegyelmet ad, az nem csökkenti a te kegyelmedet. Ha valaki újonnan érkezik Istenhez, az nem a te helyedet veszi el. Isten szeretete nem torta, amelyből, ha másnak adnak, neked kevesebb marad. Isten szeretete végtelen.
Kedves Testvéreim! Miért dolgozunk Isten szőlőjében? Ha azért, hogy jutalmat kapjunk, akkor könnyen csalódunk. Ha azért szolgálunk, hogy mások lássanak bennünket, akkor előbb-utóbb keserűek leszünk. Ha azért imádkozunk, hogy Isten mindig úgy teljesítse kívánságainkat, ahogy szeretnénk, akkor nehéz lesz a hitünk. De ha azért szolgálunk, mert szeretjük Istent, akkor maga a szolgálat is ajándék. Miért szolgálom Istent? Azért, mert szeretem vagy azért, hogy Isten „fizessen” érte? Azért imádkozom, mert kapcsolatban akarok lenni vele vagy azért, hogy cserébe valamit kapjak? Azért teszek jót, mert szeretem a másikat vagy azért, hogy elmondhassam, hogy én többet tettem, mint ő? Ez az evangélium nagyon mélyen megtisztítja a szívünket. Megtanít arra, hogy a hitünk ne üzlet legyen. Isten nem üzlettársunk. Ő az Atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk.
Testvéreim! Képzeljük el az örökkévalóságot. Ott nem lesz irigység, ott nem lesz, hogy miért ő?, hogy miért neki?, hogy én többet tettem! Ott mindenki örülni fog annak, hogy a másik is megérkezett. A mennyország közössége nem verseny. Ott mindenki Isten szeretetében él. Ezért már itt a földön tanulnunk kell a mennyország nyelvét és a mennyország nyelve: ez: hála, szeretet, irgalom, megbocsátás, öröm. Most kérdezzük meg magunktól: Én melyik munkás vagyok az Úr szőlőjében? Talán a hajnalban érkező? Talán hosszú évek óta szolgálok? Talán mostanában tértem vissza? Talán még mindig a piacon állok? Talán azt mondom, hogy „senki sem hívott.” Talán régóta hív Isten, csak nem hallgattam rá. De bárhol is vagyunk a gazda ma is hív és ez a legfontosabb.
Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a szőlő gazdája. Te vagy az, aki hajnalban és délben, délután és az utolsó órában is keresed az embert. Köszönjük, hogy bennünket is megszólítottál. Köszönjük, hogy nem hagytál bennünket céltalanul állni. Köszönjük, hogy helyet adtál nekünk a szőlődben. Bocsásd meg, amikor irigykedtünk! Bocsásd meg, amikor másokhoz hasonlítottuk magunkat! Bocsásd meg, amikor úgy gondoltuk, hogy többet érdemlünk másoknál! Bocsásd meg, amikor elfelejtettük, hogy minden kegyelem. Taníts bennünket hálára! Taníts bennünket örülni mások örömének, sikerének! Taníts bennünket örülni mások megtérésének! Taníts bennünket irgalmasságra! Taníts bennünket arra, hogy ne a jutalmat keressük, hanem téged! Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
