Krisztusban drága jó testvéreim!
Az evangéliumban Jézus mindössze két fiúról beszél. Két fiú, ugyanaz az apa, ugyanaz a kérés, ugyanaz a szőlő, ugyanaz a lehetőség és mégis két különböző válasz. Az egyik azt mondja: „Nincs kedvem.” A másik azt mondja: „Szívesen, uram.” Ha csak a szavakat hallanánk, azt gondolnánk, hogy a második a jó fiú, az első pedig a rossz. De Jézus megfordítja a megszokott gondolkodásunkat. Mert az első fiú később meggondolta magát, és elment dolgozni. A második pedig szépen beszélt, igent mondott, de nem ment el. És Jézus megkérdezi: „A kettő közül melyik teljesítette az apa akaratát?” Ez a kérdés nemcsak az akkori hallgatóknak szólt. Ez a kérdés ma nekünk szól: Te melyik fiú vagy? Nem azt kérdezi Jézus először, hogy milyen szavakat használunk, nem azt kérdezi, hogy milyen szépen tudunk imádkozni, nem azt kérdezi, hogy hányszor mondtuk már ki: „Uram, Uram!”, hanem azt kérdezi, hogy amikor Isten megszólít, mit kezdesz azzal, amit mondott? Mert lehet valaki nagyon vallásos szavakban, és közben távol van tetteivel Istentől. És lehet valaki olyan, aki sokáig ellenkezett, sokáig keresett, sokáig küszködött, talán még Istentől is eltávolodott, de egy napon megfordult, és azt mondta: „Uram, most már megyek.” Ez a mai evangélium egyik legszebb üzenete: Isten előtt nincs elveszve az ember, amíg képes megfordulni.
Testvéreim! Figyeljük meg először az apa megszólítását: „Fiam.” Az az első szó, hogy Fiam. Isten is így közelít hozzánk: mielőtt parancsot adna, kapcsolatot teremt, mielőtt feladatot adna, szeretetéről biztosít, mielőtt azt mondaná: „Menj!”, azt mondja: „Fiam.” Milyen fontos ezt megértenünk, mert sok ember úgy gondol Istenre, mintha Isten csupán egy szigorú parancsoló Isten lenne. Mintha Isten mindig csak azt mondaná, hogy ezt tedd, azt ne tedd, ezt teljesítsd, ezt kerüld. De az evangéliumban először nem a parancs hangzik el, hanem először egy kapcsolat, amikor szólít: „Fiam.” Isten azért hív, mert szeret. Isten azért küld, mert szüksége van arra, hogy szeretete rajtunk keresztül eljusson másokhoz. Isten azért ad feladatot, mert számít ránk. A szőlő képe pedig nagyon gazdag jelentésű. A Szentírásban a szőlő gyakran Isten népének képe. A szőlő Isten munkaterülete. És minden ember kap benne valamilyen feladatot. Van, akinek az a feladata, hogy a családjában legyen szeretet. Van, akinek az a feladata, hogy beteg hozzátartozója mellett kitartson. Van, akinek az a feladata, hogy gyermeket neveljen. Van, akinek az a feladata, hogy idős szülőjét gondozza. Van, akinek az a feladata, hogy valakinek megbocsásson. Van, akinek az a feladata, hogy valakit meghallgasson. Van, akinek az a feladata, hogy békét teremtsen. Van, akinek az a feladata, hogy imádkozzon valakiért. Van, akinek az a feladata, hogy egy elveszett embernek reményt adjon. Van, akinek egyszerűen az a feladata, hogy ott legyen, ahol Isten éppen szükséget lát. A kérdés tehát nem az, hogy én miért nem kaptam nagyobb feladatot?, hanem a kérdés az, hogy mi az én szőlőm? Hol vár engem Isten? Kik azok az emberek, akikhez engem küldött? Milyen jócselekedetet vár tőlem? Kinek kellene ma szeretetet adnom? Kinek kellene ma megbocsátanom? Kit kellene felhívnom? Kit kellene meglátogatnom? Kinek kellene azt mondanom, hogy ne félj, mert én melletted vagyok. Lehet testvérem, hogy a te szőlőd nem egy nagy közösség, lehet, hogy csak egy családtag, lehet, hogy egy beteg ember, lehet, hogy egy magányos ember, de Isten szemében egyetlen ember lelke is végtelenül értékes.
Az apa azt mondja: „Fiam, menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az első fiú válasza: „Nincs kedvem”, vagyis nem akarok. Ez bizony nem szép válasz, nem lehet rá azt mondani, hogy példamutató, de van benne valami, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk, mégpedig az, hogy a fiú válassza őszinte. Nem mondja, hogy igen, édesapám megyek, miközben már tudja, hogy esze ágában sincs elmenni, hanem őszintén kimondja, amit érez, hogy nem akarok.
Testvéreim! Hányszor van bennünk is ez a mondat, lehet nem mondjuk ki hangosan, még az is lehet, hogy még saját magunknak sem valljuk be, de ott van bennünk, hogy Uram most nem akarom, hogy most nem akarok. Most nem akarok megbocsátani, most nem akarok megváltozni. Most nem akarok imádkozni. Most nem akarok lemondani arról, amihez ragaszkodom. Most nem akarom elengedni a régi megbántást. Most nem akarom elfogadni ezt a helyzetet. Most nem akarok szeretni valakit, aki engem megbántott. Most nem akarok kibékülni. Érts meg Uram, hogy most nem akarok. És milyen fontos, hogy Isten előtt ezt is ki tudjuk mondani, mert Isten nem fél az őszinteségünktől. Isten jobban örül az őszinte beszédünknek, mint a magyarázkodásunknak, a hazugságainknak!
Az ima nem színház. A jó Isten előtt nem kell szerepet játszanunk. Előtte lehetünk őszinték és mondhatjuk: „Uram, most haragszom.” „Uram, most félek.” „Uram, nem akarom ezt most csinálni.” „Uram, nehéz megbocsátanom.” És Isten nem fordul el tőlünk, mert az őszinte emberrel lehet igazán jól dolgozni. Ez a mondat a példabeszéd egyik legfontosabb része: „Később azonban meggondolta magát.” Nem az történt, hogy az első fiú egész életében nemet mondott, nem az történt, hogy végleg hátat fordított az apjának, hanem később meggondolta magát. Ez a megtérés testvéreim! A megtérés nem azt jelenti, hogy az ember soha nem hibázott, nem azt jelenti, hogy mindig mindenben tökéletes volt. A megtérés azt jelenti, hogy felismerem, hogy rossz irányba megyek, és megfordulok. Testvéreim! Az egyik legnagyobb kísértés az, amikor azt mondjuk, hogy én már ilyen vagyok és én már nem tudok megváltozni., de az evangélium ezt mind megcáfolja. Az első fiú múltja nem akadályozta meg abban, hogy megváltozzon. A tegnapi nem, amit kimondtunk nem jelenti feltétlenül azt, hogy holnap is nemet fogok mondani. Mindig lehet újrakezdeni, mindig lehet bocsánatot kérni, mindig lehet újra imádkozni, mindig lehet újra templomba jönni, mindig lehet újra szeretni, mindig lehet újra Istenre bízni az életet. Amíg élünk, Isten kegyelmének ajtaja nyitva áll. Ez nem azt jelenti, hogy a tetteink következményei eltűnnek, vagyis nem azt jelenti, hogy a múltat egyszerűen kitörölhetjük, hanem azt jelenti, hogy a múltunk nem kell, hogy meghatározza az egész jövőnket.
Most nézzük a második fiút. Az apa hozzá is odamegy és ő ezt mondja: „Szívesen, uram!” Milyen szép rövidke mondat! Engedelmesnek tűnik és tisztelettudónak. Szép szavakat mond, de aztán nem megy el a szőlőbe dolgozni! A szép szavakat nem követik igazi tettek! Ez a példabeszéd kemény figyelmeztetése, mert lehet igent mondani Istennel szemben úgy, hogy közben az életünk nemet mond. Lehet azt mondani, hogy hiszek, de közben nem bízom Istenben. Lehet azt mondani, hogy szeretem az Istent, de közben nem akarok megbocsátani. Lehet azt mondani, hogy fontos nekem a család, de közben nincs időm a családomra. Lehet azt mondani, hogy én imádkozom, de közben egyetlen percet sem szánok Istenre. Ezért kérdezi Jézus, hogy „melyik teljesítette az apa akaratát?” Nem az, aki szebben beszélt, hanem az, aki végül megtette, amit az apa kért!
Testvéreim! A kereszténység nem csak szavakból áll. Nem pusztán azt jelenti, hogy tudom, mit tanít az Egyház, nem pusztán azt, hogy ismerem az imákat, Nem pusztán azt jelenti, hogy keresztet viselek a nyakamban vagy fülbevalóként. Nem pusztán azt jelenti, hogy vasárnap templomba megyek. Mindezek nagyon fontosak és kellenek is, de Jézus azt akarja, hogy az evangélium életté váljon bennünk. A hitnek láthatóvá kell lennie. Ha valóban hiszek, annak hatással kell lennie arra, hogyan beszélek, hogyan viselkedem, hogyan bánok a házastársammal, hogyan nevelem a gyermekemet, hogyan beszélek az idős szüleimmel, hogyan bánok az ellenségemmel, hogyan viselkedem akkor, amikor senki sem lát, hogyan beszélek másokról, mit teszek akkor, amikor választanom kell önzés és szeretet között. Tehát a hit akkor válik élővé, amikor cselekedetté lesz, vagyis amikor tettekben is megmutatkozik.
Mit jelent ma számunkra kimenni a szőlőbe? Először is azt jelenti, hogy tenni valamit a szeretetért. Nem elég szeretetről beszélni, azt meg is kell mutatni. Pl.: Ha valaki beteg, látogasd meg, ha valaki magányos, keresd meg, ha valaki sír, ülj melléje és vigasztald, ha valaki elesett, segíts neki felállni, ha valaki hibázott, ne taposd tovább, ha valaki beismeri tévedését, ne emlékeztesd állandóan a múltjára, ha valaki bocsánatot kér, ha lehet, bocsáss meg, ha valaki segítségre szorul, és te tudsz segíteni, ne menj el mellette. Ez a mi szőlőnk testvéreim, ahol dolgoznunk kell!
Sok ember nagy dolgokat akar tenni Istenért, miközben a saját otthonában nincs béke. A te szőlőd lehet a saját házad: a férj szőlője a felesége és a családja, a feleség szőlője a férje és a gyermekei, a szülő szőlője a gyermek, a gyermek szőlője a szülei iránti szeretet és tisztelet, az idős ember szőlője lehet az imádság, a beteg ember szőlője lehet a szenvedés türelmes felajánlása, a magányos ember szőlője lehet az, hogy imádkozik azokért, akiket szeret.
Testvéreim! Az első fiú nemet mondott, de Isten története vele nem ért véget és ez nagyon fontos. Amikor mi nemet mondunk Istennek, Isten nem mond le rólunk. Lehet, hogy most is van benned valami, amire Istennek azt mondod, hogy most nem akarom Uram! És Isten most nem elutasítással válaszol neked, hanem türelmesen vár. Várja azt a pillanatot, amikor a szívedben megszületik ez a mondat: „Uram, mégis megteszem.” A jó Isten türelmes, nem kényszerít senkit, nem erőszakolja ránk a szeretetét. Ő meghív minket és vár ránk.
Gondoljunk a tékozló fiúra is. Ő is elment otthonról, ő is elutasította az apa közelségét, ő is a saját útját választotta, de amikor felismerte, hogy rossz helyen van, hazament és az apa nem azt mondta, hogy nem érdemled meg, hogy fiamként visszafogadjalak, hanem az apa elébe ment és magához ölelte, átkarolta! Ez ugyanaz az isteni szív, amelyet ebben a példabeszédben is látunk. Nem az érdekli istent, hogy hányszor mondtunk nemet, hanem az érdekli, hogy mikor mondjuk végre ki: „Igen, Uram.” És az „igen” ne csak egy szó legyen, hanem legyen belőle egy lépés, egy tett!
Testvéreim! Talán érdemes most megkérdezni önmagunkat: Melyik fiú vagyok én? Az első, aki kimondja, hogy nem akarok, de aztán mégis megteszi Isten akaratát? Vagy a második, aki sokszor kimondja, hogy igen, Uram, de amikor eljön a cselekvés pillanata, a tettek ideje akkor nem indul el? És talán mindkettőből van bennünk valami. Van, amiben őszintén engedelmeskedünk és van, amiben még mindig ellenállunk Isten kérésének. Van, amiben igent mondunk és van, amiben nemet élünk meg. Ezért az evangélium ma nem arra hív, hogy másokat ítéljünk meg, hanem hogy önmagunkat vizsgáljuk meg és kérdezem meg magamtól, hogy én hol vagyok, én ki vagyok ebben a történetben?
Uram mutasd meg, hol kell szolgálnom és amikor nehéz elindulni, adj erőt, amikor elfáradok, adj kitartást, amikor elesek, emelj fel, amikor vétkezek, vezess vissza a helyes útra, amikor eltávolodok a te atyai házadtól, hívj haza és amikor meghallom a te hangodat, hogy fiam, menj ki ma a szőlőbe, add, hogy ne csak szavakkal válaszoljak, hanem induljak el a tettek útján és életem végén majd ne az legyen a legfontosabb, hogy mennyi mindent mondtam, hanem hogy mennyire engedtem, hogy a Te szereteted általam működjek. Uram ne engedd, hogy csak beszéljek Rólad, hanem taníts meg arra, hogy életemmel hirdesselek Téged. Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
