Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus egyik legismertebb, legszebb, ugyanakkor egyik legmélyebb tanítását halljuk: a nyolc boldogságot.
Ha igazán figyelmesen hallgatjuk ezeket a szavakat, talán megérezzük, hogy Jézus egészen másképpen beszél a boldogságról, mint ahogyan mi, emberek szoktunk. Mi azt mondjuk, hogy boldog az, akinek jól megy az élete, a sorsa. Jézus azt mondja, hogy boldog, aki sír. Mi azt mondjuk, hogy boldog az, akinek sok mindene van. Jézus azt mondja, hogy boldog a lélekben szegény. Mi azt mondjuk, hogy boldog az erős, aki képes érvényesíteni az akaratát. Jézus azt mondja, hogy boldogok a szelídek. Mi azt mondjuk, hogy boldog az, aki vissza tud vágni annak, aki megbántotta. Jézus azt mondja, hogy boldogok az irgalmasok. Mi azt mondjuk, hogy boldog az, aki győz. Jézus azt mondja, hogy boldog az is, akit üldöznek az igazságért.
Mintha Jézus megfordítaná mindazt, amit a világ a boldogságról gondol. Pedig nem arról van szó, hogy Jézus azt szeretné, hogy az ember szenvedjen. Nem arról van szó, hogy Isten örül a könnyeinknek, a nélkülözésünknek vagy az üldöztetésünknek. Jézus valami sokkal mélyebbet mond, azt mondja, hogy ember, a boldogságod nem attól függ, hogy éppen mi történik körülötted.
A boldogság legmélyebb forrása az, hogy Istenhez tartozol. Lehet, hogy könnyes a szemed, de Isten akkor is veled van. Lehet, hogy szegény vagy, de Isten akkor is szeret. Lehet, hogy mások nem értenek meg, de Isten ismeri a szívedet. Lehet, hogy igazságtalanság ér, de ezt Isten látja. Lehet, hogy elveszítettél valakit, de Isten nem hagy el. Lehet, hogy betegséggel küzdesz, de Isten melletted marad. Lehet, hogy úgy érzed, senkinek sem vagy fontos, de Isten számára felbecsülhetetlen értékű vagy. Ezért a nyolc boldogság tulajdonképpen nyolc ablak, amelyen keresztül beláthatunk Isten országába.
Testvéreim! Az első boldogság így hangzik: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Mit jelent lélekben szegénynek lenni? Nem azt jelenti, hogy valaki értéktelen, nem azt jelenti, hogy nem szabad semmivel rendelkeznie. A lélekben szegény ember az, aki felismeri, hogy Isten nélkül nem vagyok elég önmagamnak. Ez nagyon fontos felismerés.
A világ ugyanis azt tanítja, hogy légy önálló, ne függj senkitől, oldj meg mindent egyedül, te irányítod az életedet! Jézus pedig azt mondja, hogy van egy pont, ahol be kell ismerned, hogy „Uram, szükségem van rád.” Talán éppen ez az egyik legnehezebb mondat, mert a büszkeségünk azt mondja, hogy én megoldom, erős vagyok, nincs szükségem segítségre, majd én megmutatok, ki vagyok én. De elérkeznek életünkben olyan pillanatok, amikor rádöbbenünk, hogy nem tudunk mindent megoldani. Ez lehet egy súlyos betegség, egy haláleset, egy családi válság, egy gyermekért érzett aggodalom, egy tönkrement kapcsolat, egy olyan probléma, amelyből nem látjuk a kiutat és egyszer csak elfogynak a szavaink, elfogy az erőnk és talán csak ennyit tudunk mondani: „Istenem, segíts!” Testvérem! Lehet, hogy éppen abban a pillanatban vagy a legközelebb Istenhez.
A második boldogság talán még különösebb: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.” Hogyan lehet boldognak nevezni azt, aki sír? Mindannyian ismerjük a könnyeket. Van, aki azért sír, mert elveszítette valamelyik szerettét, van, aki azért sír, mert beteg, van, aki gyermekéért sír, van, aki azért, mert magányos, van, aki azért, mert csalódott valakiben, van, aki azért, mert ő maga követett el valamit, amit nagyon megbánt. És vannak könnyek, amelyeket senki sem lát. Nappal mosolygunk, beszélgetünk, dolgozunk, talán még tréfálkozunk is, de amikor este egyedül maradunk, előjönnek a könnyek. Talán mások nem is tudják, milyen fájdalom van bennünk, de Isten tudja és ezért Jézus szava különleges vigasztalás: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.”
Nem azt mondja, hogy ne sírjatok! Hiszen Jézus maga is sírt. Lázár sírjánál Jézus könnyezett. Isten Fia nem szégyellte a könnyeket és ezért nekünk sem kell szégyellnünk. A könny van, amikor éppen a szeretet mélységének a jele. Azért sírunk mert fáj valakinek az elvesztése, mert nagyon szerettük, azért fáj egy kapcsolat szétesése, mert fontos volt, azért fáj gyermekünk szenvedése, mert szeretjük. A könny sokszor a szeretet ára. Testvérem! Lehet, hogy van olyan könnyed, amelyről senki nem tud. Lehet, hogy van olyan fájdalmad, amelyet évek óta hordozol. Talán benned van valakinek egy mondata, amelyet soha nem felejtettél el. Talán fáj egy elutasítás, egy csalódás és ilyen helyzetedben Jézus melléd ül és azt mondja, hogy „látom gyermekem mi van benned!” Milyen sokat jelent, amikor valaki nem magyarázni akarja a fájdalmunkat, hanem egyszerűen velünk marad és a mi jó Istenünk ilyen, aki megígéri: „Veled vagyok gyermekem.”
A harmadik boldogság pedig így szól: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Szelídnek lenni nem azt jelenti, hogy gyengék vagyunk. Jézus szelíd volt, de nem volt gyenge, mert volt bátorsága kimondani az igazságot, volt bátorsága szembeszállni a képmutatással, volt bátorsága vállalni a keresztet. A szelídség nem gyengeség, a szelídség fegyelmezett erő. A szelíd embernek volna ereje visszaütni, de nem üt vissza, volna lehetősége megalázni a másikat, de nem teszi és nagyon tudna fájdalmat okozni, de inkább gyógyítani akar.
Jézus tovább folytatja a negyedik boldogsággal: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.” Az éhes ember ételt keres, a szomjas ember vizet keres. Jézus azt mondja, hogy ilyen erősen vágyakozz az igazságra. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mire vagyok igazán éhes? Mire szomjazik a szívem? Vajon a pénzre, az elismerésre, a sikerre, a mások dicséretére, vajon arra, hogy nekem legyen igazam, vagy az Istenre?
Testvéreim! Elérkezünk az ötödik boldogsághoz: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.” Mi az irgalom? Az irgalom több, mint sajnálat. Az irgalom azt jelenti, hogy a másik nyomorúsága megérinti a szívemet, és cselekvésre indít.
Jézus egész élete irgalom. Találkozik a beteggel és meggyógyítja. Találkozik a bűnössel és felemeli. Találkozik az éhezővel és enni ad neki. Találkozik a síróval és vigasztalja. Találkozik az elveszettel és megkeresi. Találkozik a bűnbánóval és megbocsát neki. És végül találkozik az emberiség bűnével és odaadja önmagát a kereszten.
Milyen könnyen ítélkezünk mások felett és milyen szépen tudjuk mondani: „Hogyan tehette ezt?” „Én ilyet soha nem tennék.” „Milyen ember ez?” De gondoljunk bele, ha Isten ugyanolyan szigorúan ítélne bennünket, ahogyan mi ítéljük egymást, mi lenne velünk? Mi is irgalomból élünk, ezért amikor látjuk mások gyengeségét, emlékezzünk saját gyengeségünkre. Amikor más elesik, ne rúgjunk bele, nyújtsuk ki a kezünket, mert talán holnap nekünk lesz szükségünk egy kézre. Jézus hatodik boldogsága a következő: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.” Mit jelent tiszta szívűnek lenni? A tiszta szív olyan szív, amely nem akar kettős életet élni, nem akar egy ember lenni Isten előtt és egészen más ember lenni az emberek előtt. A tiszta szív azt mondja, hogy Uram, azt szeretném, hogy az életem őszinte legyen előtted. Isten előtt nincs szükségünk álarcra azonban az emberek előtt gyakran viselünk álarcot.
Testvéreim! Jézus így szól a hetedik boldogságban: „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” Figyeljük meg, hogy Jézus nem egyszerűen a békességben élőket nevezi boldognak, hanem a békességszerzőket. Nagy különbség van a kettő között. Békességben élni néha könnyű. Ha mindenki úgy gondolkodik, mint mi, ha mindenki elfogad bennünket, ha senki nem mond ellent, és ha minden a kedvünk szerint történik, akkor talán nincs nehéz dolgunk. De békességet szerezni egészen más. Ahhoz sokszor le kell mondanunk a büszkeségünkről. Meg kell tanulnunk meghallgatni a másikat. Néha nekünk kell először bocsánatot kérnünk. Máskor nekünk kell megtennünk az első lépést a kibékülés felé. A békességszerző nem csupán azt mondja, hogy én nem akarok veszekedni senkivel, hanem azt is kérdezi, hogy mit tehetek azért, hogy a másik ember szívében is béke szülessen?
Könnyű azt mondani, hogy én békés ember vagyok, csak a többiek nehéz természetűek. Én nem haragszom senkire, csak éppen nem beszélek vele. Én megbocsátottam, de soha többé nem akarom látni. Vajon ez az a békesség, amelyről Jézus beszél? A keresztény béke nem egyszerűen a veszekedések hiánya. A béke Isten ajándéka, amelyet nekünk is tovább kell adnunk.
Milyen szomorú, amikor valaki a temetésen sírva mondja: „Bárcsak még egyszer beszélhettem volna vele! Bárcsak bocsánatot kértem volna tőle! Bárcsak nem engedtem volna, hogy a harag elválasszon bennünket!” Testvéreim, miért várnánk addig? Ha ma még lehetőségünk van rá, tegyük meg a békesség első lépését! Ha valakit megbántottunk, kérjünk bocsánatot! Ha valaki ellenünk vétett, kérjük Istent, hogy adjon erőt a megbocsátáshoz! Jézus ezután egy nehezebb boldogságot hirdet meg, a nyolcadikat: „Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” Az első pillanatban talán azt gondoljuk: Uram, miért kellene boldognak lennem, ha igazságtalanság ér? Miért lenne boldogság az, ha valaki a jó szándékom ellenére rosszat mond rólam? Miért kellene örülnöm annak, ha becsületes életem miatt kinevetnek? Ezek jogos kérdések.
Jézus azt mondja, hogy amikor valóban az igazságért, Isten törvényéért és a jóért szenvedünk, akkor ne veszítsük el a hitünket, mert az igazság követése néha áldozatot követel. Gondoljunk arra az emberre, aki nem hajlandó hazudni, még akkor sem, ha ezzel előnyhöz juthatna. Lehet, hogy mások kinevetik, és azt mondják neki: „Te vagy az egyetlen, aki ilyen becsületes akar lenni? Mindenki így csinálja!” De ő tudja, hogy a lelkiismerete fontosabb a pillanatnyi előnynél. Gondoljunk arra a fiatalra, aki nem akar részt venni társai gúnyolódásában, nem akarja megalázni a gyengébbet, és nem akarja követni a többiek rossz példáját. Talán emiatt őt is kinevetik, kiközösítik, vagy azt mondják róla, hogy különc. Mégis kitart, mert tudja, hogy nem az a fontos, mit mond róla a tömeg, hanem az, hogy mit lát benne Isten. Gondoljunk arra az idős emberre, aki hosszú évek óta hűségesen imádkozik, vasárnaponként részt vesz a szentmisén, és igyekszik keresztény módon élni. A környezete talán azt mondja neki: „Minek még mindig templomba járni? Minek imádkozni? Már úgysem változik semmi!” De ő továbbra is imádkozik, mert tudja, hogy az Istennel való kapcsolat nem haszontalan időtöltés, hanem lelki életének forrása.
Testvéreim! A keresztény ember nem mindig kap elismerést azért, mert jót tesz. Néha éppen azért kerül nehéz helyzetbe, mert nem hajlandó rosszat tenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nekünk mindig igazunk van. Keresztény emberként is tévedhetünk, és néha éppen a büszkeségünk miatt gondoljuk azt, hogy üldöznek bennünket, amikor valójában jogos figyelmeztetést kapunk. Ezért fontos a lelkiismeret-vizsgálat. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy valóban az igazságért szenvedek, vagy azért, mert nem akarom elfogadni a saját hibáimat? Krisztushoz vagyok hűséges, vagy csupán a saját akaratomhoz ragaszkodom? Az igazságért vállalt szenvedéshez alázat is szükséges.
Testvérem, ha valaha azért ér bántás, mert becsületes akarsz maradni, mert meg akarod tartani Isten parancsait, vagy mert nem akarsz részt venni a rosszban, ne gondold, hogy Isten elhagyott! Lehet, hogy az emberek nem értékelik a hűségedet. Lehet, hogy nem kapsz érte jutalmat. De Isten látja a szívedet, és előtte semmi szeretetből vállalt áldozat nem vész el.
Jézus tovább folytatja: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.” Jézus nem titkolja el tanítványai elől a keresztény élet nehézségeit. Nem ígéri, hogy aki követi őt, azt mindenki szeretni fogja. Nem ígéri, hogy a hívő ember életéből eltűnnek a félreértések, a rágalmak és a fájdalmak. Egy dolgot azonban megígér, hogy nem a gyalázkodásé lesz az utolsó szó, hanem Istené. Milyen fájdalmas dolog, amikor valakit hamisan vádolnak! Amikor tudjuk, hogy nem tettünk meg valamit, mégis úgy beszélnek rólunk, mintha bűnösök lennénk. Amikor jót akarunk, de rosszat feltételeznek rólunk. Amikor segítünk valakinek, de később úgy állítják be, mintha önző szándék vezetett volna bennünket. A rágalom különösen azért fájdalmas, mert nemcsak a jelenünket sebzi meg, hanem a mások előtt kialakult jó hírünket is tönkreteheti. Ilyenkor gyakran azonnal védekezni akarunk. Szeretnénk mindenkinek bebizonyítani, hogy ártatlanok vagyunk. Magyarázkodunk, vitatkozunk, visszavágunk. Néha még mi is olyan szavakat mondunk, amelyeket később megbánunk.
Jézus azonban más útra hív bennünket. Nem arra, hogy soha ne védjük meg az igazunkat. Nem arra, hogy minden hazugságot szó nélkül hagyjunk. Hanem arra, hogy az igazság védelmében se veszítsük el a szeretetet. Lehet határozottan nemet mondani a hazugságra anélkül, hogy gyűlölnénk a hazugság terjesztőjét. Lehet tisztázni egy igazságtalan vádat anélkül, hogy bosszúra törekednénk. Lehet segítséget kérni, ha becsületünket vagy biztonságunkat veszély fenyegeti, miközben a szívünkben Istenre bízzuk a végső ítéletet.
Kérjük tehát a Szentlelket, hogy amikor békét kell teremtenünk, adjon nekünk bátorságot. Amikor az igazság mellett kell kiállnunk, adjon nekünk erőt. Amikor pedig igazságtalanság ér bennünket, őrizze meg bennünk a hitet és a szeretetet. Ne a gyűlölet legyen erősebb bennünk, hanem Krisztus! Ne a bosszú vezessen bennünket, hanem az irgalom! Ne az emberek véleménye legyen életünk legfőbb mércéje, hanem Isten igazsága! És amikor majd életünk végén megállunk az Úr előtt, bárcsak elmondhassuk: „Uram, nem voltam tökéletes. Sokszor hibáztam, sokszor elbuktam, sokszor nehezen bocsátottam meg. De igyekeztem hozzád hűséges maradni. Kerestem a békét, törekedtem az igazságra, és a nehézségek között is a te szeretetedbe kapaszkodtam.” Milyen nagy kegyelem lenne, ha Krisztus egyszer nekünk is ezt mondaná: „Jól van, te hűséges szolga! Menj be urad örömébe!” Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
