Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai evangéliumban egy olyan kérdéssel találkozunk, amely valójában nemcsak Jézus korabeli emberének a kérdése, hanem minden embernek, minden kereszténynek, minden családnak és minden közösségnek a legfontosabb kérdése. Mi a legfontosabb az életben? Mi az, ami nélkül lehet sok tudásunk, sok pénzünk, sok eredményünk, sok vallásos gyakorlatunk, de mégsem értettük meg Isten szívét?
A farizeusok egyik törvénytudója odamegy Jézushoz, és megkérdezi: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Jézus pedig nem bizonytalanodik el. Nem kezd hosszú vitába. Nem sorolja fel az összes parancsot. Nem mondja azt, hogy minden parancs egyformán fontos, hanem egyetlen középpontot mutat: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Majd kimondja azt a rendkívül fontos mondatot, hogy „ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”
Testvéreim! Jézus ezzel nem egyszerűen két parancsot ad nekünk, hanem Jézus megmutatja az egész keresztény élet belső rendjét. Felfelé Istenhez szeretetben és oldalra, a másik emberhez szeretetben. Isten szeretete és a felebarát szeretete nem két egymástól független dolog, hanem a kettő összetartozik.
„Melyik a legfőbb parancs?” Érdemes először megállnunk ennél a kérdésnél. A törvénytudó kérdése nem egyszerű kíváncsiság, hanem a háttérben ott van egy egész vallási világ, a sok parancs, sok szabály, sok előírás, sok értelmezés. Az ember könnyen elveszthet a részletekben. És ez velünk is megtörténhet. Lehet, hogy nagyon sok mindent tudunk a hitről. Tudjuk, mikor kell templomba menni, tudjuk, hogyan kell imádkozni, ismerjük a Miatyánkot, ismerjük az Üdvözlégyet, ismerjük a Tízparancsolatot, ismerjük az egyházi ünnepeket, tudjuk, mit szabad és mit nem szabad, de Jézus ma megkérdezi tőlünk, hogy a szívedben ott van-e a szeretet?
A kereszténység elsősorban kapcsolat. Kapcsolat Istennel és kapcsolat az emberrel. Lehet valaki vallásos kívülről, és közben belül tele lehet keserűséggel. Lehet valaki rendszeresen templomba járó ember, és mégis évek óta nem beszél egy családtagjával, szomszédjával. Lehet valaki sokat imádkozó ember, és közben nem tud valakinek megbocsátani. Lehet valaki kívülről nagyon rendezett keresztény ember, és mégis kemény szívű.
Jézus ma nem azt mondja, hogy az imádság nem fontos, nem azt mondja, hogy a parancsok nem fontosak, nem azt mondja, hogy az istentisztelet nem fontos, hanem azt mondja, hogy mindennek a szeretetben kell gyökereznie, mert ha a vallásosság mögött nincs szeretet, akkor könnyen külsőséggé válik.
Jézus elsőként nem azt mondja, hogy „szeresd felebarátodat,” hanem azt mondja, hogy „szeresd Uradat, Istenedet.” Miért? Mert az ember akkor találja meg önmagát, amikor megtalálja Istent. Isten nem egy mellékes része az életünknek, nem egy vasárnapi program, nem egy vészhelyzetben elővett segítség, nem az, akihez csak akkor fordulunk, amikor már minden más lehetőség elfogyott. Isten az életünk forrása. Ő adott nekünk életet, Ő adott nekünk lelket, Ő adta a családunkat, a hivatásunkat, a lehetőségeinket, Ő kísér minket az örömben és a szenvedésben és Jézus azt mondja, hogy szeresd Őt teljes szívedből. Nem fél szívből, nem úgy, hogy Uram, szeretlek, de csak akkor, ha minden úgy történik, ahogy én akarom. Nem úgy, hogy Uram, szeretlek, de ha nehézség jön, akkor elfordulok. Jézus teljes szívet kér. Mit jelent ez? Azt, hogy Isten nem lehet az életünk egyik apró része, nem lehet egyszerűen egy a sok fontos dolog közül. A keresztény ember életének középpontjában Isten kell, hogy álljon. A család fontos, a munka fontos, az egészség fontos, a megélhetés fontos, a barátok fontosak, a közösség fontos, de mindezek fölött ott van Isten.
Testvéreim! Jézus továbbmegy, amikor ezt mondja: Szeresd „teljes lelkedből.” Ez azt jelenti, hogy ne csak a gondolataidban legyen ott Isten, ne csak a szavaidban, ne csak a templomban, hanem az egész belső életedben. Istennek nem csak a vasárnapunk kell, hanem Isten az egész életünket kéri.
Jézus azt is mondja, hogy szeresd „teljes elmédből.” Isten azt akarja, hogy keressük Őt, vagyis engedjük, hogy az evangélium formálja a gondolkodásunkat. Amit az ember a szívében hordoz, azt előbb-utóbb az életében is megmutatja. Ha a gondolatainkat állandóan a gyűlölet tölti meg, akkor a szavainkban is gyűlölet jelenik meg. Ha a gondolatainkat a sértettség tölti meg, akkor nehéz lesz megbocsátani. Ha a gondolatainkat a kapzsiság tölti meg, akkor mindig kevés lesz, amink van. Ha viszont Krisztus gondolatai töltik be a szívünket, akkor lassan Krisztushoz hasonlóvá válik az életünk.
Testvéreim! Jézus ezután mondja: „A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Figyeljük meg, hogy Jézus nem azt mondja, szeresd azokat, akik szeretnek téged,” hanem ezt mondja „szeresd felebarátodat.”
A felebarát nem mindig az, aki közel áll hozzánk. Néha éppen az a felebarátunk, akivel nehéz együtt élni: az, aki megbántott, az, aki félreértett, az, aki igazságtalan volt velünk, az, akivel nem értünk egyet, az, aki másképpen gondolkodik, az, aki más természetű, az, aki türelmet próbáló.
Nagyon fontos kérdés testvéreim, hogy mit jelent valójában szeretni? A szeretet nem pusztán érzés, mert vannak napok, amikor könnyű szeretni és vannak napok, amikor nehéz. A szeretet sokszor döntés, amikor azt mondom, hogy most nem akarok bosszút állni. Na ez szeretet! Amikor azt mondom, hogy most megpróbálom megérteni a másik embert. Na ez szeretet! Amikor azt mondom magamnak, hogy nem mondom tovább a másik hibáját. Na ez szeretet! Amikor azt mondom, hogy megbocsátok. Na ez szeretet! Amikor türelmes vagyok egy másik emberrel. Na ez szeretet. Amikor meghallgatom türelmesen a másikat. Na ez szeretet. Amikor nem alázom meg azt, aki hibázott. Na ez szeretet. Amikor segítek annak, aki rászorul. Na ez szeretet. Amikor imádkozom azért, aki megbántott. Na ez szeretet. Tehát a szeretet tehát nem pusztán egy érzés, a szeretet cselekedet.
Testvéreim! Nem beszélhetünk a szeretetről anélkül, hogy ne beszélnénk a megbocsátásról. Ahol emberek élnek együtt, ott előbb-utóbb lesznek félreértések, lesznek kimondott szavak, amelyeket később megbánunk, lesznek olyan mondatok, amelyek évekig fájnak. És ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mit teszek ezzel a sebemmel? Őrzöm? Táplálom? Újra és újra előveszem? Vagy Krisztus elé viszem?
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a rossz jó, nem azt jelenti, hogy ami történt, az nem számít. A megbocsátás azt jelenti, hogy nem akarom tovább a szívemben hordozni a másik vétkének mérgét. Aki nem tud megbocsátani, sokszor azt hiszi, hogy a másikat bünteti, de közben saját szívét tartja fogságban.
Testvéreim! A szeretet egyik legnagyobb próbája a beszédünk. Hány családot romboltak már szét szavak és nem a kések, nem a fegyverek, nem a nagy tragédiák, hanem szavak. Egy mondat, egy megalázás, egy gúnyos megjegyzés, egy pletyka, egy olyan szó, amelyet már nem lehet visszavonni.
Ezért kérdezzük meg magunktól, hogy mit mondok a másikról, amikor nincs jelen? Ez nagyon sokat elárul a szeretetünkről, mert könnyű valakinek a szemébe azt mondani, hogy szeretlek, de mit mondok róla a háta mögött? Képes vagyok-e megvédeni a jó hírnevét? Képes vagyok-e hallgatni, amikor mások megszólják? Képes vagyok-e azt mondani, hogy ne beszéljünk róla így?
Jézus tanítása még ennél is tovább vezet. A keresztény szeretet nem áll meg azoknál, akik szeretnek bennünket. Jézus később azt is mondja, hogy „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.” Ez emberileg rendkívül nehéz, de Jézus új szívet akar adni. Azt a szívet, amely nem a gyűlölet logikája szerint él. Nem azt mondja, hogy az igazságtalanságot nevezzük jónak, nem azt, hogy ne védjük meg az ártatlant, hanem azt mondja, hogy ne engedd, hogy a másik rosszaság téged is rosszá változtasson.
Testvéreim! Talán az egyik legnagyobb ajándék, amit a másik embernek adhatunk ebben a rohanó világunkban, az az idő. Sok embernek nincs szüksége nagy dolgokra, csak arra, hogy valaki meghallgassa. Ezért kérdezzük meg: Kinek adtam időt ezen a héten? És kinek kellett volna időt adnom, de nem adtam?
Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amikor azt mondjuk, hogy már nem tudom tovább szeretni ezt az embert, már nincs bennem türelem, már annyiszor megbántott és már nem bírom tovább. Ilyenkor nem szégyen Krisztushoz fordulni és mondhatjuk neki: „Uram, nekem már nincs szeretetem. Adj a Te szeretetedből nekem kérlek!” Ez egy nagyon gyönyörű ima.
Képzeljük el, hogy életünk végén Isten elé állunk. Nem tudjuk, mikor lesz ez, nem tudjuk, hány napunk, hetünk, honapunk, évünk van még a földi életből, de egyszer mindannyian eljutunk az Ő színe elé számadásra. És akkor nem a földi teljesítményünk lesz a legfontosabb. Nem az, hogy mennyi pénzt gyűjtöttünk, nem az, hogy hány ember ismert, nem az, hogy milyen házban laktunk, nem az, hogy milyen sikeresnek tartottak bennünket, hanem az, hogy hogyan szerettünk? Szerettük-e Istent? És szerettük-e azokat, akiket ránk bízott?
Testvéreim, most csendben tegyük fel magunknak a következő kérdéseket. Szeretem Istent, vagy csak szükségem van rá? Akkor is bízom benne, amikor nem értem az életemet? Tudok-e hálát adni? Van-e időm az imádságra? Van-e valaki, akit évek óta nem tudok megbocsátani? Van-e olyan ember, akiről szeretettel kellene beszélnem, de inkább megszólom? Van-e valaki a családomban, akinek már régen ki kellett volna mondanom: „Bocsáss meg”? Van-e valaki, akinek ezt kellene mondanom: „Szeretlek”? Van-e valaki, akit meglátogathatnék? Van-e valaki, akinek segíthetnék? És végül, ha ma este Isten magához hívna, lenne-e valami a szívemben, amit még rendezni szeretnék? Ne féljünk ezektől a kérdésektől, mert ezek nem azért vannak, hogy elítéljenek, hanem hogy megtisztítsanak.
Uram, Jézus Krisztus! Te ma azt mondod nekünk: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Uram, sokszor megosztott a szívünk. Segíts, hogy ne csak egy részét adjuk Neked, hanem taníts bennünket teljes szívvel szeretni Téged. Taníts akkor is szeretni Téged, amikor életünkben sötétség van. Uram, azt is mondod: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Bocsásd meg, amikor önzőek voltunk. Bocsásd meg, amikor keményen beszéltünk. Bocsásd meg, amikor ítélkeztünk. Bocsásd meg, amikor nem vettük észre a másik ember fájdalmát. Bocsásd meg, amikor nem segítettünk. Bocsásd meg, amikor nem tudtunk megbocsátani.
Uram, add nekünk a Te szívedet! Adj nekünk türelmet, adj nekünk irgalmat, adj nekünk alázatot, adj nekünk békét. Adj nekünk olyan szívet, amely nem a rosszat keresi a másikban, hanem a jót.
Uram Jézus Krisztus! Segíts, hogy egész életünk egyetlen válasz legyen a Te szeretetedre: „Uram, szeretlek Téged, és szeretni akarom azokat, akiket rám bíztál.” Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
