Az öröm vasárnapja

Kedves jó testvéreim!

Advent derekán Keresztelő János Jézushoz intézett kérdését halljuk és felkapjuk fejünket: ,,Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” A karácsony előtti rohangálás közepette nagyon is időszerű kérdés: Alapozhatjuk-e még jövőnket Jézus Krisztusra? Hiszen sokszor úgy tűnik, mintha műve már rég elavult és csődöt mondott volna. Néha még hívei is csak színből követik, és nem szívből. A Jézusba vetett bizalom megfogyatkozását Keresztelő Jánosnak is át kellett élnie. A Messiás előfutárra volt, mégis börtönbe került, sínylődik és senki sem törődik kiszabadításával. Még Jézus sem igyekezett a látszat szerint megvédeni lelkes hírnökét. Sőt azt kell tapasztalnia, hogy akit egyszer szórólapáttal és fejszenyéllel a kezében hatalmas, gonoszságot nem tűrő, tűzzel-vassal pusztító erős Istennek ábrázolt, az szelíd, irgalmas, jóságos és emberszerető Isten. Elkerül mindenféle feltűnést. Csendesen adja tudtul isteni mivoltát. Azt szeretné, ha az emberek a jelekből is olvasni tudnának: meggyógyította a fogyatékos testi sérülteket és a rokkantakat, barátságosan bánt a bűnösökkel. Ennél János többet várt. Több bizonyítékot és isteni megnyilatkozást, de neki is be kellett érnie azokkal a jelekkel, amelyekről már Izajás a Messiással kapcsolatosan szólót és amelyek Jézus ténykedését valóban kísérték: ,,vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot''. Jézus nem lépett fel tüzes karddal, mint ahogy ezt János szerette volna. Ő csendesen körül járt jót cselekedve, ahol csak lehetett. János a jelekből végül is felismerte az Isten Fiát, hitt neki és életét áldozta érte. Elérte élete beteljesedését.

Kedves Testvérek!

Sokan közülünk már láthattunk Napfogyatkozást. Mikor eltűnik szemeink előtt a Nap, elsötétül a Föld színe. Ekkor mindenki nagy feszültséggel várja, hogy újra előbújjanak az első, életet adó napsugarak. Amennyire vártuk, hogy a Nap újból előbukkanjon, most annyira várjuk az örök Fény, Jézus Krisztus érkezését.

Testvérek, advent harmadik vasárnapja az örömteli várakozás vasárnapja. Ez a boldogság a Jézushoz tartozás mély öröme. A karácsony előtti néhány hét, Jézus születése előtti időket idézi emlékezetünkbe. Az Ószövetségi nép, sóvárogva várta Krisztus eljövetelét, aki el is jött.

Valamire várni mindig izgatott feszültség. Az autósok várják a zöld jelet, hogy tovább mehessenek, a betegek várják a gyógyulást, a foglyok a börtönből való kiszabadulást. Mi keresztények, az Ószövetségi néppel egyesülve várjuk Krisztus eljövetelét, aki nem csak karácsonykor jön el közénk, hanem minden nap, mindig jelen van köztünk.

Adventben a keresztények a végső beteljesedésre, Krisztus eljövetelére irányítják figyelmüket. Gyakran azonban úgy tűnik, mintha már rajtuk is erőt vett volna a csüggedés, a félelem és a pesszimizmus és szem elől tévesztették volna az Úr eljövetelét. Sok tekintetben elhagytuk azt az utat, amelyen haladva a biztos beteljesedésbe juthatnánk. Világunkban egyre jobban elhatalmasodott az önzés. Egyének, csoportok, országok csak saját előnyeikkel törődnek. Hidegen hagyja őket mások nélkülözése, szenvedése és nyomora.

Adventben Isten szava ébresztgetni kíván bennünket: Vigyázzatok, legyetek éberek és éljetek igazán keresztényekhez méltó életet!

Ugyanakkor advent a nagy lehetőségek időszaka is. Ilyenkor új irányt szabhatunk életünknek, újra a krisztusi világosság felé fordíthatjuk tekintetünket. Ez a szent időszak különösen szívünkbe markol és titkos ajtókat tár fel benne. Sok helyen ilyenkor zöld ágakból adventi koszorút készítenek, amelyen a templomokban, lakásokban benső ünnepélyességgel gyújtanak meg egy -egy gyertyát vasárnapról vasárnapra. Négy gyertya van rajta, melyeket a vasárnapról vasárnapra fokozatosan meggyújtanak. Mi ez az adventi koszorú? Romantika? Gyermekes játék zöld ágakkal, lila szalaggal és fénylő gyertyákkal? Vagy ez csak egy dísz? Van-e valami jelentősebb értelme?

Miről beszél az adventi koszorú? Zöld színe a reménységet hirdeti, mely eltölti szívünket. Rádöbben, hogy nincs másban reménye, mint Istenben. A lila a bánat színe, mellyel bűneinket siratjuk. A bánatból fakad az igazi keresztény öröm. A megbocsátásban megismerjük Isten irgalmát. Bánatunk által, Isten vigasztalását várjuk. A fény, melyet a gyertyák árasztanak, az Istentől kapott megvilágosodást jelképezik, melyben azok részesülnek, akik merik vállalni Istent, az Ő bölcsességét, mely a világ szemében gyakran oktalanság.

Minden vasárnap egy gyertyával több ég az ádventi koszorún, ez jelenti Krisztus eljövetelének közelségét. Kifejezi azt a feszültséget, amely a Világ Világossága érkezésének közelségét jelenti. Mikor mind a négy gyertya lángra lobban, a tökéletes Fény, a Világ Világossága jön kisdedként közénk.

Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első: – ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. A második azt mondta: – ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: – ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe vesznek. Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. – ÉN VAGYOK A REMÉNY! A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. Jézus kisgyermekként jött közénk, aki lángra lobbantotta és lángra lobbantja az emberek szívét. Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni az emberek szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!

Kedves Testvérek! Várakozzunk, Jézus eljövetelére, de ne tétlenül, nem ábrándozva, hanem józanul és éberen, Istennek tetsző élettel! Ámen.

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános