Krisztusban drága jó testvéreim!
Közéleti személyiségek, politikusok, újságírók között kialakult egy különleges stílus: a mellébeszélés. Mondják, mondják a szövegüket, „nyomják a sódert”. Csak éppen nincs mondanivalójuk. Szavaik nem arra szolgálnak, hogy kifejezzék gondolataikat, hanem inkább arra, hogy elrejtsék. Jézus sokszor beszélt az Atyához és az emberekhez egyaránt. Ő kevés szóval is sokat mondott. Mert volt mondanivalója. Az évközi 14. vasárnap evangéliuma mindössze három versből áll. Mégis boldogító üzenetet tartalmaz korunk embere számára is. A mai evangélium Jézus egyik legszebb és legvigasztalóbb meghívása. Kevés olyan mondat van a Szentírásban, amely annyi embert erősített volna meg az évszázadok során, mint ez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan…”
Ezek a szavak nem csupán a kétezer évvel ezelőtt élt embereknek szóltak, hanem nekünk is szólnak. Szól minden fáradt embernek. Szól minden csalódott embernek. Szól minden betegnek. Szól minden idősnek. Szól minden fiatalnak, aki keresi élete értelmét. Szól minden bűnösnek, aki bocsánatra vágyik. Jézus nem azt mondja: „Menjetek és tegyétek rendbe az életeteket!” Nem azt mondja: „Ha már tökéletesek lesztek, akkor jöhettek hozzám.” Hanem egyszerűen ezt mondja: „Jöjjetek hozzám!” Ez a kereszténység lényege: személyes kapcsolat Krisztussal.
Az ember egész életében boldogságot keres. Már gyermekkorában is hiszen akkor még azt gondolja, hogy a játékok teszik boldoggá. Később azt hiszi, hogy a tanulmányok. Aztán a pénz, a siker, a karrier, a család, a vagyon. Mindezek önmagukban jó dolgok lehetnek. De egyik sem tudja teljesen betölteni a szívünket. Szent Ágoston mondta, amelyet már többször is idéztam elélkedéseimben: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, Istenünk.” Én hiszek abban testvéreim, hogy minden emberi szív Istenre vágyik. Jézus ezért hív magához bennünket.
A mai világ tele van fáradt emberekkel. Nemcsak fizikailag fáradtakkal, hanem sajnos sokan lelkileg fáradtak. Elfáradtak a családi konfliktusokban. Elfáradtak a betegségekben. Elfáradtak a megélhetési gondokban. Elfáradtak a mindennapi bizonytalanságban. Elfáradtak önmaguk hordozásában. Sokan mosolyognak kifelé, de belül sírnak. Sokan sikeresnek látszanak, de éjszaka nem tudnak aludni, kifelé mutatják a nyugodságot, de belül feszengnek. Sokan gazdagok, mégis üresnek érzik magukat.
Jézus mindezeket ismeri. Ő nem kívülről nézi az ember szenvedését. Ő maga is elfáradt. Elfáradt a hosszú utak során. Elfáradt a kereszt hordozásában. Megtapasztalta és megtapasztalja a magányt. Megtapasztalta és megtapasztalja az elutasítást. Megtapasztalta és megtapasztalja az árulást. Megtapasztalta és megtapasztalja a fájdalmat. Ezért tud igazán együttérezni velünk. Amikor azt mondja: „Jöjjetek hozzám”, akkor nem egy távoli Isten szól hozzánk, hanem az a Megváltó, aki ismeri minden könnyünket.
Testvéreim! Sokszor rossz helyen keressük a vigaszt. Van, aki a pénzben. Van, aki a szórakozásban. Van, aki a munkában. Van, aki a szenvedélyekben. De ezek csak rövid időre feledtetik a fájdalmat. A valódi békét egyedül Krisztus adhatja. Ezért mondja: „Én felüdítelek titeket.”
Figyeljük meg, hogy nem azt mondja: „Talán megvigasztallak,” hanem biztos ígéretet ad: „Én felüdítelek.” Ez az isteni szeretet ígérete. Amikor őszintén imádkozunk, amikor szentgyónáshoz járulunk, amikor szentáldozásban magunkhoz vesszük Krisztust, akkor valóban megtapasztaljuk ezt a felüdülést. Lehet, hogy a betegség nem múlik el, lehet, hogy a problémák sem oldódnak meg azonnal, de a szívünk békéje megszületik. Ez az a béke, amelyet a világ nem tud megadni és amelyet a világ el sem tud venni. Ezért hív ma is bennünket az Úr: „Jöjjetek hozzám mindnyájan…”
Ne féljünk elfogadni ezt a meghívást. Ne halogassuk a megtérést. Ne gondoljuk, hogy majd egyszer lesz időnk Istenre. Ma van az üdvösség napja. Ma hív bennünket Krisztus. Ma akarja levenni vállunkról a bűn terhét. Ma akar reményt adni. Ma akar szeretetével átölelni. Miután Jézus meghív bennünket önmagához, egy különös kérést intéz hozzánk: „Vegyétek magatokra igámat!” Első hallásra ez meglepőnek tűnik. Hiszen előbb azt mondta, hogy leveszi a terheinket. Most pedig új igát ad? Hogyan értsük ezt?
Jézus korában mindenki jól ismerte az iga képét. Az iga egy fából készült eszköz volt, amelyet két ökör nyakára tettek, hogy együtt húzzák a terhet. Ha az iga jól illett rájuk, a munka könnyebb lett. Ha rosszul volt elkészítve, felsértette a nyakukat, és a teher szinte elviselhetetlenné vált. Jézus ezt a mindennapi képet használja a lelki életre. A bűnnek is van igája: a rossz szokások, az önzés, a harag, az irigység, a gőg és a reménytelenség igája. Ez nehéz, mert rabságban tartja az embert. Krisztus igája egészen más. Ő nem rabszolgaságba hív, hanem szeretetkapcsolatba. Az ő igája nem elveszi a szabadságunkat, hanem felszabadít. Amikor Isten akaratát követjük, nem szegényebbek, hanem gazdagabbak leszünk lélekben.
Jézus ezután így folytatja: „Tanuljatok tőlem.” Nem azt mondja: tanuljatok rólam, hanem: tanuljatok tőlem. Ő maga a Mester. Egész földi élete tanítás. Nemcsak a szavai, hanem a tettei is.
Mit tanuljunk tőle? Elsősorban a szelídséget. A mai világ gyakran azt mondja: az erős győz, a hangosnak van igaza, az érvényesül, aki mindenkin átgázol. Jézus ezzel szemben azt mondja: „Szelíd vagyok.” A szelídség nem gyengeség. A szelíd ember képes uralkodni önmagán. Nem a harag vezeti, hanem a szeretet. Nem bosszúval válaszol a sértésre, hanem megbocsátással. Ez volt Jézus útja. Amikor bántották, nem átkozódott. Amikor elítélték, nem gyűlölt. Amikor keresztre feszítették, így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Ez az igazi erő. Jézus arra is hív, hogy tanuljuk meg az alázatot. Az alázat nem önmagunk lebecsülése. Az alázatos ember tudja, hogy minden jó, amije van, Isten ajándéka. Nem önmagát dicsőíti, hanem hálát ad. A kevély ember mindig bizonyítani akar. Az alázatos ember bízik Istenben. Milyen sok békétlenség származik abból, hogy mindig nekünk akar igazunk lenni! Hány családi vita, házastársi konfliktus, testvéri viszály enyhülne meg, ha több lenne bennünk Krisztus szelídsége és alázata! Ezután Jézus csodálatos ígéretet tesz: „Nyugalmat találtok lelketeknek.” Milyen nagy ajándék ez testvéreim! A világ rengeteg módon próbál pihenést kínálni: szabadság, szórakozás, kikapcsolódás. Ezekre szükségünk is van. De a lélek mély nyugalmát csak Krisztus adhatja. Sok embernek kényelmes az élete, mégis nyugtalan a szíve. Másoknak sok gondjuk van, mégis béke sugárzik belőlük. Mi a különbség? Az, hogy Krisztus velük van.
Végül Jézus ezt mondja: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Nem azt jelenti, hogy a keresztény életben nem lesz szenvedés. Lesznek betegségek, veszteségek, könnyek és keresztek. De aki Krisztussal hordozza a keresztjét, az soha nincs egyedül. Amikor ketten visznek egy nehéz terhet, az könnyebb. Így van ez Jézussal is. Ő nem a távolból figyel, hanem velünk hordozza keresztünket. Ezért a keresztény ember reménye soha nem fogy el. Tudja, hogy Krisztus vele jár az úton, erőt ad, felemeli, és végül elvezeti az örök életre.
Testvéreim! Kérjük ma az Urat, hogy tanítson bennünket szelídségre, alázatra és bizalomra. Vegyük magunkra az ő igáját, mert ez az egyetlen út, amely valódi békéhez és örök boldogsághoz vezet.
A mai evangélium első mondata egy imádság. Jézus nem a tanítványokhoz fordul először, hanem mennyei Atyjához. Ez fontos tanítás számunkra. Mielőtt cselekednénk, mielőtt döntenénk, mielőtt beszélnénk, meg kell tanulnunk Istenhez fordulni. Jézus így kezdi: „Magasztallak téged, Atyám…” Nem panaszkodik, pedig sokan elutasították. Nem kesereg azon, hogy városok nem tértek meg. Inkább hálát ad. Ez arra tanít bennünket, hogy a keresztény ember nem a nehézségeket teszi élete középpontjába, hanem Istent.
Milyen gyakran kezdjük imádságunkat kérésekkel! Uram, add ezt! Vedd el azt! Segíts ebben! Pedig a hála megnyitja a szívünket Isten kegyelme előtt. Aki tud hálát adni, az a legnehezebb helyzetben is felismeri Isten jelenlétét.
Jézus így folytatja: „…mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki.” Ez nem azt jelenti, hogy Isten elutasítja a tudományt vagy az értelmet. A Szentírás sok bölcs embert mutat be, és az Egyház történetében számos nagy tudós volt mélyen hívő ember is.
Jézus itt a gőgös bölcsességről beszél. Arról az emberről, aki úgy gondolja, hogy nincs szüksége Istenre. Aki azt hiszi, hogy saját eszével minden kérdésre választ tud adni. A „kicsinyek” ezzel szemben azok, akik nyitott szívvel fogadják Isten szavát. Tudják, hogy önmagukban kevesek, ezért Istenre támaszkodnak.
Gondoljunk egy kisgyermekre. Mennyire bízik édesapjában és édesanyjában! Nem fél attól, hogy elesik, mert tudja, hogy valaki megfogja a kezét. Ilyen bizalmat vár tőlünk is a mennyei Atya. A hit nem naivitás, hanem bizalom. Annak felismerése, hogy Isten bölcsebb nálunk, és jobban látja életünk útját.
Ezután Jézus ezt mondja: „Igen, Atyám, mert így tetszett neked.” Milyen mély bizalom rejlik ezekben a szavakban testvéreim! Jézus elfogadja az Atya akaratát akkor is, amikor nem mindenki fogadja el őt. Nem lázad, nem zúgolódik, hanem ráhagyatkozik az Atyára.
Nekünk is ezt kell tanulnunk. Életünkben sok olyan esemény történik, amelyet nem értünk. Betegség, gyász, csalódás, kudarc. Sokszor kérdezzük: „Miért engedte ezt Isten?” A válasz nem mindig érkezik meg azonnal. De Krisztus arra tanít, hogy a bizalom megelőzheti a megértést. Lehet úgy is hinni, hogy nem látunk mindent tisztán. A szentek életében ezt újra és újra látjuk. Nem azért lettek szentek, mert minden kérdésükre választ kaptak, hanem mert akkor is kitartottak Isten mellett, amikor sötétnek tűnt az út.
Kérjük ma a Szentlelket, hogy adjon nekünk gyermeki szívet: olyan szívet, amely tud csodálkozni, tud hálát adni, tud bízni, és tudja kimondani: „Atyám, legyen meg a te akaratod.” Ha ilyen szívvel közeledünk Krisztushoz, akkor valóban megtapasztaljuk azt a békét, amelyről az evangélium végén beszél: „Nyugalmat találtok lelketeknek.” Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
