Édes iga

Elfáradhatok a világtól, amelyben élek. Elfáradhatok a rengeteg igazságtalanság láttán: belefáradhatok az emberekbe, a törvényekbe és az intézményekbe. Elfáradhatok saját erkölcsi esendőségem miatt is: úgy is mondhatnánk, hogy belefáradok saját magamba, aki, és ami vagyok. Ekkor jut el hozzám Jézus csendes, biztató hívása, hogy menjek hozzá, ő majd felüdíti lelkemet. Az élet hajszájára az orvosság a csendes ima!

Az évközi tizennegyedik vasárnap evangéliuma tulajdonképpen imával kezdődik: „Áldalak Téged, Atyám, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” (Mt 11,25)

Jézus az Atya felé fordul, hálát ad Neki és áldja Őt mindazért, ami eddig az emberek lelkében történt. Ezzel egy érdekes imamódot ajánl mindenkori követőinek: áldani az Atyát. Sokszor kéréseket fogalmazok meg vagy hálát adok, de talán ritkábban áldom és magasztalom az Istent az életemben történtekért, akár jó vagy rossz dolgoknak minősítem azokat. A sikertelenségek és kudarcok idején azért kellene hálát adnom, mert azokon keresztül is tanít az Isten. Ezeket azonban csak akkor értem meg, ha nyitott szemmel és szívvel járok. Ehhez nem kell sok iskolát végezni, mert mindaz, aki sokat okoskodik, nem biztos, hogy okos is. Az igazi tudós bölcs is, vagyis tud gyermeki lelkületű lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy még mindig képes befogadni. Aki úgy érzi, mindent tud, az nagy bajban van, mert akkor már nem tud semmit sem befogadni.

Kik tehát azok, akik miatt Jézus az Atyát magasztalja és áldja? A kicsinyek. Nem azok, akik magukat bölcsnek és okosnak tartják, hanem a kicsinyek. Az általános tapasztalat az, hogy az ember minél intelligensebb, annál nehezebben mer szembenézni magával, érzéseivel, annál jobban menekül önmagától. Mindent meg tud magyarázni, csak éppen változnia ne kelljen. Így képes hosszú éveken át önhitegetésben élni.

Ahhoz tehát, hogy megértsem és jól értsem Istennek hozzám szóló igéjét, fontos a kiindulópont: Jézus imádkozik, áldja az Atyát, hálát ad Neki, mert Neki a legfontosabb, hogy az Atya akaratát kövesse.

Ezért imában nekem is mindig meg kell kérdeznem: az, amit teszek, vajon tetszik-e Istennek vagy sem?

A következő lépés az evangélium alapján az, hogy a mi Urunk az emberek felé fordul. Istentől az emberek felé. Mindig fontos ez a sorrend. Ha Istennel kezdek, abból rossz nem származhat, még akkor sem, ha adott esetben annak élem meg.

Jézus e második lépésben az emberek felé tárja ki karját: „Jöjjetek hozzám! Addig nem, amíg Ő maga is nem merített erőt fentről. Ez fontos. Töltekezik és csak azután ad.

Kiket hív magához Jézus? „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én majd megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28)

Jézusnak ez a felhívása közvetlenül azokhoz szólt, akik ott szorongtak körülötte.

Vajon mitől voltak fáradtak ezek az emberek?

Ezt megtudhatom oly módon, hogy felidézem Jézus egy-egy példabeszédét. A szőlőskert munkásairól megtudom, hogy sokan tétlenül ácsorogtak a piacon még a késő délutáni órákban is, mert senki sem adott nekik munkát. Ott voltak tehát Jézus hallgatói között az elfáradt munkanélküliek.

A magvetőről szóló példabeszédből megtudom, hogy mennyi fáradsággal járt a munkája és mily kevés termést hozott a vetés. Ott voltak tehát Jézus hallgatói között az elfáradt földművesek, akik keserves munkával tudták eltartani családjukat.

Ott voltak az elfáradt betegek és koldusok is, akiket félrelökdöstek még Jézus útjából is: gondoljak a jerikói vakra, akit mindenképpen el akartak hallgattatni. De ne csak a szegényekre és betegekre gondoljak: ott volt valószínűleg Nikodémus is, aki belefáradt saját vallásának terhes törvényeibe, hiszen abba is bele lehet fáradni. Valójában, mindenki valamibe belefárad egyszer az életben és szüksége van Jézusra.

Mibe fáradok én bele?

Elfáradhatok a világtól, amelyben élek. Elfáradhatok a rengeteg igazságtalanság láttán: belefáradhatok az emberekbe, a törvényekbe és az intézményekbe. Elfáradhatok saját erkölcsi esendőségem miatt is: úgy is mondhatnánk, hogy belefáradok saját magamba, aki, és ami vagyok.

Ekkor jut el hozzám Jézus csendes, biztató hívása, hogy menjek hozzá, ő majd felüdíti lelkemet. Az élet hajszájára az orvosság a csendes ima!

A következő lépés: Jézus igája. Jézus tudja, hogy minden ember igát húz, iga alatt görnyed. Sokan össze is roppannak alatta. Az igákat különbözőképpen nevezik. Áremelésnek, szívinfarktusnak, agyvérzésnek, neurózisnak. Az Úr ezek helyett a saját igáját kínálja: „Vegyétek magatokra az én igámat.” Az ő igája édes, az ő terhe könnyű, mert méretre szabott.

Volt egy ifjú ács, aki minden állatról méretet vett, és addig csiszolta a jármot, míg az pontosan az állat nyakához illeszkedett. Így az ő igája nem törte fel, nem vérezte fel az állatot.

Jézus is méretre szabott keresztet, igát kínál, ami talál nekem.

Jézus igája azért édes, mert az iga keresztté nemesíthető. Ha szenvedésemet lázadva vonszolom, akkor iga. Ha vállamra veszem, akkor kereszt.

Választhatok.

Sajgó Balázs

Forrás, fotó: Vatican News

About the author

Emese