Az apja lentről felkiált: „Ugorjál bátran! Elkaplak!” A sötétben és a füstben a kisfiú semmit sem lát és újra kiált: „de apa, nem látlak!” Apja bátorítja: „Nem baj, fiam, én látlak! Ugorj a hang irányába”!
Mi az, ami segített a kisfiúnak? Mi mentette meg őt? A kiáltás és az ugrás. Kiáltott, mert félt. Ugrott, mert bízott.
Sok minden aggaszthat: a jövő, az állás, a nyugdíj, a hitel, a rezsi fizetése. Félhetek attól, amit nem látok előre! Sokszor tűnik úgy, hogy nincs kiút, de Isten azt mondja, hogy bízzak Őbenne, forduljak feléje és ugorjak, mert segít. Attól, hogy nem látom a dolgokat, azok még nem változnak meg! Isten azonban mindig lát, mert Övé vagyok…
Ez a gondolat az alap, hogy megértsem és helyesen értsem Jézusnak ezt a kijelentését: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené” (Mt 22,21).
Ahhoz, hogy jól értsem ezt a jézusi kijelentést, szükséges tisztázni magamban azt is, hogy az ógörög apodidomi szó jelentése nem az, hogy adjátok meg, hanem az, hogy adjátok vissza. Ennek tudatában azért lényegesen más értelmet nyer Jézus kijelentése.
Kinek mit szoktunk visszaadni?
Mindenkinek azt, ami az övé.
Istennek azt kell visszaadnom, ami az Övé. Az Övé pedig minden, így én is és mindenki. Istennek tehát adjam vissza önmagamat, hiszen gyakran elengedem a kezét, mert az én elképzeléseim és helytelen ragaszkodásaim könnyen elvezethetnek Tőle.
Ha visszaadom Istennek, ami az Istené, akkor minden a helyére kerül.
A világi hatalmak váltják egymást és ezek befolyásolhatják életem alakulását, de nem határozhatják meg gondolataimat. Ha pedig gondolataimra figyelek, azok aztán irányítani kezdik szavaimat és tetteimet. A gondolatok tisztázására és megtisztítására van szükség s így érzéseimet is megfigyelhetem, alakíthatom – Isten Jelenlétében, Szentlelkének segítségével: mentálhigiéné Istennel.
Amit ismételgetek, azzá válok! Állandóan panaszkodhatok amiatt, ami körülvesz. Jogosan ismételgethetem igazamat. Kérdés az, hogy ezzel megváltozik körülöttem a világ? Nem. Illetve igen! Ami nem fejlődik, visszafejlődik…
Nem mindegy, mit ismételgetek: panaszáradatokat vagy az Úr nevét hívom segítségül, Aki segít, hogy bennem változzanak a dolgok.
Ha visszaadom önmagamat Istennek, bennem változik meg a világ. S ha bennem változik meg a világ, akkor egyszer csak azon veszem észre magam, hogy kicsit körülöttem is…
Ha Istennek visszaadom magam, Ő veszi át az irányítást és akkor inkább a jót fogom éleszteni magamban is, másokban is. Ez az igazi misszió, ami küldetést jelent. Azt adom tovább, amit magamban táplálok!
Ajánlok egy nagyon rövid, nem nehéz és könnyen megjegyezhető gyakorlatot, amit igazából nem elég egy nap, hanem akár hónapokon keresztül naponta többször is ismételgetni: Istené vagyok! S ezért értékes is, ahogy mindenki más is.
Így változhat a viszonyulásom a világ felé. Ezért mondja Jézus: adjátok vissza a császárnak, ami a császáré, hiszen ebben a világban éltek.
A magatartáson van tehát a hangsúly!
Milyen magatartás van bennem?
A farizeusi magatartás, amely sokat bosszankodik a fennálló rendszer miatt, de igazából nem megy szembe vele és így semmit sem ér el a bosszankodással? Vagyis eléri azt, hogy saját magának többet árt…
A heródespárti magatartás, amely aláveti magát a világ urainak, de lelke mélyén gyűlöli őket, s így ezzel magának is árt...
Vagy az a lelkület, amire Jézus meghív: visszaadom Istennek, ami az Istené és önmagam leszek. Lehull minden álarc, megfelelési kényszer és ebben a világban – a tűnő hatalmak és birodalmak váltakozásában – Istennel élek.
Van ennél jobb?
Forrás, fotó: Vatican News
