A talentumokról szóló példabeszéd nem matematikai példa, hanem a szív példabeszéde. Nem teljesítményverseny, hanem bizalmi dinamika.
A talentumokról szóló példabeszédet hajlamos vagyok lefordítani a magam számára úgy, hogy az Istentől kapott képességeket kamatoztassam a magam és mások javára. Vajon ez a „profittermelés” a példabeszéd fő üzenete?
Nyilván ez is benne van, de a fő téma az Istennel való kapcsolat, a rám bízott élet és az abból fakadó termékenység.
Ha ezt a szempontot nem engedem közel a szívemhez, elmémmel könnyen elintézem a felszínen látszó üzenetet.
Már azért is fontos mélyebbre menni, mert a bibliai „talentum” eredetileg nem tehetséget jelentett, hanem nagyon nagy pénzösszeget. A pénzösszeg pedig még nem a tehetség, csak egy bizonyos tehetség „terméke”.
A mai „talentum = képesség” értelmezés éppen ebből a példabeszédből nőtt ki később.
Jézus tehát nem azt mondja elsősorban, hogy ki milyen téren teljesít jól, hanem azt, hogy elképesztően nagy értéket bízott rám. Ez fontos kiindulópont!
A példabeszédben a gazda rábízza vagyonát a szolgákra és elutazik. Itt van az első kulcs: nem valami mellékes dolgot bíz rájuk, hanem a sajátját.
Ha teológiailag olvasom: rám bízta az életet, a hitet, az evangéliumot, a kegyelmet, a kapcsolataimat, az időmet, a szeretet képességét, a küldetésemet — végső soron mindazt, amit Tőle kaptam.
A keresztény ember nem tulajdonos, hanem sáfár.
A másik nagyon fontos kulcs, hogy mindenkinek rátermettsége szerint osztja a talentumokat. Az úr nem ugyanannyit vár mindenkitől és nem hasonlítja össze az öt talentumos embert a kettőssel. Sőt, mindkettőt megdicséri és nem vezet teljesítménytáblázatot. Nincs semmilyen összehasonlítás, Ő a hűséget nézi.
A harmadik szolga magatartása a legizgalmasabb, hiszen ő nem elveszíti a talentumot, nem issza és nem kártyázza el, nem lopja el, hanem visszaadja pontosan azt, amit kapott. Mai szemmel még becsületesnek is nevezhetnénk, mégis ő kerül bajba, mert az ő tragédiája nem a rossz gazdálkodás, hanem a félelem – és itt fordul át az egész példabeszéd: az első két szolga ura iránti bizalomban él, a harmadik pedig fél.
Ugyanaz az Úr, de egészen más istenkép.
Amilyennek Istent látom, olyan lesz az életem. Amilyen kép él Őróla bennem, úgy alakul életem. Ha Istent könyörtelen ellenőrnek látom, akkor gödröket ások és elrejtem bennük magamat, mert félek kockáztatni, szeretni, megbocsátani.
Ha viszont úgy ismerem Őt, mint aki rám bízza „vagyonát”, akkor egyszer csak elkezdek élni abból, amit kaptam, mert a jutalom nem egyszerűen még több vagyon, hanem az Úr öröme és az Ő teljességből való részesedés. Ez egészen más perspektívát ad, mert a keresztény élet végső célja nem az, hogy Isten majd megdicsér a profittermelés miatt, hanem az, hogy részesedjek az Ő örömében. A talentumok útja olyan közösségbe terel, amelyben megtapasztalhatom Isten jelenlétét és örömét.
A talentumok kamatoztatása nem pusztán önmegvalósítás, mert a kegyelem akkor válik termékennyé, amikor szeretetté válik.
A harmadik szolga nem azért bukik el, mert keveset kapott, hanem mert nem volt bátorsága azt az egyet szeretetbe fordítani.
Ezért a fő kérdés nem az, hogy hány talentumom van, hanem az, hogy mit kezdek azzal, amit Isten rám bízott?
Még mélyebben ez a kérdés így szólít meg: „Milyen kép él bennem Istenről? Olyan, Akitől félek — vagy Olyan, Aki annyira bízik bennem, hogy rám bízza saját vagyonát?”
Ezért még izgalmasabb a példabeszéd záró része: „Akinek van, annak még adnak; akinek nincs, attól elveszik azt is, amije van.”
Igazságtalannak tűnhet első hallásra ez a kijelentés, de nem azt jelenti, hogy aki gazdag, az még gazdagabb lesz, hanem azt, hogy aki bizalomban él és nyitott marad, az egyre inkább képessé válik a befogadásra.
Aki bezárul a félelembe, lassan elveszíti még azt a belső teret is, ahol Isten ajándéka egyáltalán helyet kaphatna. Aki így él, valahogy így fogalmaz: „Inkább nem szeretek, mert abból csak baj lesz.” Aztán egyszer csak már tényleg nem tud szeretni. Nem azért, mert büntették, hanem mert belül beszűkült és nem maradt tere.
A talentumokról szóló példabeszéd nem matematikai példa, hanem a szív példabeszéde. Nem teljesítményverseny, hanem bizalmi dinamika.
Amit gyakorlok, az növekszik, amit elások, az elsorvad.
Ez nem Isten bosszúja, hanem az élet törvénye.
Mit kezdek az Istentől kapott bizalommal? A döntésemen múlik, hogy megtapasztalhatom örömét...
Forrás: Vatican News
