Ünnep

Ne félelemből legyek jó, hanem szeretetből váljak jóvá.

Van egy angol kifejezés: Face the music, amelynek szószerinti jelentése az, hogy nézz szembe a zenével, de e kifejezésnek egy érdekes történet az alapja.

Egy gazdag, befolyásos fiatalember mindenáron be akart kerülni a királyi zenekarba. Egyetlen apró probléma volt csupán, éspedig az, hogy egyáltalán nem tudott zenélni.

Befolyásának köszönhetően mégis helyet kapott a zenekar második sorában. Fuvolát adtak a kezébe, ő pedig minden koncerten felemelte a hangszerét, csücsörített, mozgatta az ujjait, mintha játszana. Csakhogy egyetlen hangot sem szólaltatott meg!

Két évig ment ez így. Aztán új karmester érkezett, aki úgy döntött, minden zenészt külön-külön meghallgat.

Emberünk megrémült. Betegnek tetette magát, de az orvos egészségesnek találta. Nem maradt más hátra, mint az, hogy be kellett vallania: soha életében nem tudott fuvolázni.

Ezen a napon kellett szembenéznie a zenével, pontosabban: önmagával!

Nem a karmester találta ki az ítéletet, ő csak felszínre hozta az igazságot. A fuvolás saját döntéseinek következményével szembesült.

Valami hasonlóról beszél Jézus Krisztus Király vasárnapján.

Az evangélium ezzel a kijelentéssel indít: „Amikor eljön az Emberfia az ő dicsőségében…” (Mt 25,31)

Ez nem azt jelenti, hogy talán eljön, hanem azt, hogy eljön! Nem feltételezés, hanem tényközlés! Ez pedig azért jó hír, mert a görög doxa szó, ami dicsőséget jelent, Isten ragyogó jelenlétére utal. Jézus eljön isteni dicsőségében és mindent megvilágít.

Akkor végre mindenre fény derül: arra is, amit most nem értek, a szenvedésre, az igazságtalanságokra, az elfelejtett jócselekedetekre. Arra is, amikor valaki egész életében becsületes volt és látszólag semmi haszna nem származott belőle.

Azt is megértem, hogy amikor most nem látom a világban levő igazságosságot, rájövök, hogy van, csak még nem látom teljes egészében.

Ezért Krisztus eljövetele elsősorban nem félelmetes esemény, hanem reménység abban a hitben, hogy Isten jó!

Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, így szólít meg: „Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (vö. Mt 25,31-36)

Milyen gyönyörű! Nem azt mondja, hogy gyertek, akik kiérdemeltétek az országot, hanem azt: vegyétek birtokba, amit nektek készítettem!

Az örökség ajándék. Isten szeretete megelőzi a teljesítményemet, hiszen Ő nem akkor kezd szeretni engem, amikor végre valami jót teszek.

Itt érkezünk el az evangélium egyik legfontosabb üzenetéhez: a jócselekedet nem az ára Isten szeretetének, hanem annak gyümölcse!

Ha beengedem Istent az életembe, ha engedem, hogy növekedjék bennem a Szentlélek fénye, annak előbb-utóbb látható következménye lesz. Észreveszem az éhezőt, nem megyek el közömbösen a beteg mellett, meglátom az idegenben az embert és egyszer csak ráébredek: amikor a legkisebbekhez lehajoltam, magával Krisztussal találkoztam.

Nem azért szerettem, hogy jutalmat kapjak, hanem mert Isten szeretete kezdett működni bennem.

Ennek a fordítottja is igaz. Ha kizárom Istent az életemből, annak is lesznek következményei.

Isten nem bosszúálló bíró, aki alig várja, hogy megbüntessen, de van szabadságom, döntéseimnek pedig súlya van. Ha kiengedek a kezemből egy tojást, az leesik és összetörik. Hiába mondom, hogy Isten annyira szeret engem, hogy biztosan nem fog összetörni, mert a gravitáció működik. A szeretetnek és a bűnnek is megvannak a maga következményei.

A bűn ugyanis nemcsak szabályszegés, mert sebet ejt bennem, rombolja kapcsolataimat és lassan eltávolít attól az élettől, amelyre Isten meghívott.

Amikor az Emberfia eljön, minden napvilágra kerül. Ez nem félelemkeltés, hanem meghívás az Ünnepre.

Most még elbújhatok a tömegben, mosolyoghatok szépen, játszhatom a szerepem, mint az a bizonyos fuvolás, de a lelkiismeretem elől nem bújhatok el örökké.

Krisztus világosságában meglátom magamat is – majd egykor teljesen, de már most készülhetek elő az Ünnepre.

Ez már elég ok arra, hogy legyen bátorságom változtatni, ha az evangélium fényében felismerem a helytelen irányt.

Ha tegnap még közömbös voltam, ma lehajolhatok a szenvedőhöz. Ha tegnap még gyűlöltem, ma megbocsáthatok. Ha tegnap kizártam Istent, ma kitárhatom előtte a szívem. S akkor nemcsak pár perc az ünnep.

Ez a kegyelem csodája!

Krisztus Király vasárnapján tehát nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen lesz majd az utolsó ítélet, hanem az, hogy mennyire engedem már ma uralkodni Krisztust az életemben?

Ahol Ő uralkodik, ott növekszik a szeretet. Ahol növekszik a szeretet, ott megjelennek annak gyümölcsei is.

Amikor az Ünnep teljessé lesz, szemtől szembe állok Vele és nem kell szerepet játszanom.

Nem kell úgy tennem, mintha tudnék fuvolázni, mert az utolsó ítéletben nem az derül ki csupán, hogy mit tettem, hanem az is, hogy kinek engedtem helyet a szívemben.

Mindez már ma eldőlhet.

Ne félelemből legyek jó, hanem szeretetből váljak jóvá.

Az elmúlt három évben ez a krisztusi királyság ragyogott lelki szemeim előtt, Akivel az Evangéliumban találkozhatom. Őt próbáltam láttatni a magam módján, hogy Ő és az Ő királysága ragyogjon. Ezért követtem inkább az evangéliumi részeket, mint az olvasmányokat, amelyek az Ószövetségben előképek és amelyeket megmagyaráznak az újszövetségi levelek.

Hálás vagyok minden sugallatért, minden szóért, amit átadhattam.

Bocsánatot kérek, ahol én látszottam jobban – hálát adok azért, amikor a Szerető és egyben Igazságos Isten szólt Szentlelke által.

Sajgó Balázs Forrás: Vatican News

About the author

Emese