Krisztusban szeretet testvéreim!
Az emberiség feje fölött ott lebeg a testi éhség és szomjúság réme. Ha elfogy a kenyér, vagy kiapadnak a vízforrások, pusztulás fenyeget. De a testi szomjúság mellett van egy félelmetesebb: a lelki szomjúság. Az igazság és az örök élet utáni vágy. Színpadon remekül elő lehetne adni, el lehetne játszani a mai evangéliumban hallottakat. Kiváló forgatókönyv lenne minden színházi rendező számára. De ne ragadjunk le a formai tökéletességben való gyönyörködés mellett! Keressük benne a kinyilatkoztatott igazságokat, a ránk is érvényes tanulságokat!
Testvéreim!
Három vándor megállt egyszer egy erdőben, hogy szomjúságát egy forrás vizéből csillapítsa. Miután jót ittak a forrás vizéből arról beszélgettek egymással, hogy miért hasznos a forrás vize. Az egyik azt állította, hogy a forrás midig jó életutunkon, mert oltja szomjunkat, de ugyanakkor tisztaságával arra is késztet bennünket, hogy tiszták, őszinték legyünk egymással szemben. A másik utas megjegyezte, hogy a forrásból fakadó víz csörgedezésével, állandó folyásával azt jelzi, hogy az ember folytonosan tevékenykedjen, azért, hogy a világ szebb legyen. A harmadik vándor így szólt: „Barátaim, igaz és szép dolog, amit ti mondotok, de szeretnék valami fontosabbat megjegyezni: a forrás mindig, mindenkinek tiszta vizét ingyen nyújtja, akár jó ember az, akár nem. Ilyen kellene, hogy legyen mindegyikünk.“
Vajon drága jó testvéreim gondoltunk azonban egyszer is arra, amit az előbbi történetben hallottunk?
Élő víz forrásához vezet el bennünket az evangéliumi szakaszban szent János apostol. Jákob kutjánál Jézus leül és megpihen, amíg tanítványai a közeli helységből ételt hoznak. Az Úr legalább itt pihenhet: itt nem zaklatja senki. A szamariai asszony is, aki éppen odaérkezik sem azért jön, hogy gyógyulást kérjen tőle. Nem is tudja, hogy kivel áll szóba csaupán annyit lát, hogy egy idegen, egy zsidó kér tőle vizet. Érdekes módon nem tudjuk meg, hogy Jézus kapott-e vizet vagy nem, mert nem ez a fontos még akkor sem, ha szinte végig vízről van szó. Ezt nem tudjuk meg, de azt igen, hogy Jézus viszont nyújt vizet: élő vizek forrásaként kínálkozik fel az asszonynak, de mindazoknak is, akik figyelmesen hallgatják végig ezt a szentírási részt. Mit jelent az, hogy élő víz?
Drága jó testvéreim! Ha mi is úgy próbáljuk megközelíteni a dolgokat, mint az asszony nem fogjuk megérteni, hogy milyen hatalmas kincset ajándékoz nekünk Jézus. A szamariai asszony szeme előtt csak a földi valóság van, hiszen ezt tükrözik kérdései, mondatai: „Hogyan adhatsz vizet, amikor azzal sincs, amivel merítsél?”, „Adj nekem vizet, hogy ne kelljen többet idejárnom és szomjaznom”. Mintha elbeszélnének egymás mellett Jézus és az asszony. Ez velünk is megtörténik olykor: ha valaki égi valóságokról beszél mi túlságosan földhöz ragadunk és nincs rá időnk, kedvünk, hogy meghallgassuk. Felebarátunk mondanivalója csak akkor érdekes, ha valami hasznunk van belőle. Az asszony is azt tartja szem előtt, ami számára hasznos lehetne. Végül azonban legalább annyit felfog, hogy egy prófétával áll szemben, sőt felteszi a nagy kérdést is: vajon ő a Messiás? Testvéreim! Jézus megszólít. A szamariai asszonyt Jézus megszólította. Ő kezdeményezte a párbeszédet. Az első lépést Ő tette meg feléje. Pedig ez az asszony félpogány, szamaritánus volt. Kétes hírű személy. Erkölcstelen életű. Kérdéseket tett fel neki életére vonatkozólag. És a kapott válaszokon keresztül vezette el az igazságra, a megtérésre, az üdvösségre. Milyen borzasztó, hogy ma senki sem szólít meg. Az embereknek nincs idejük megállni társaik mellett, és szólni hozzájuk. De Isten megszólít. Lelkem mélyén hallom halk szólításait az élet különböző szituációiban. Amikor bűnt követtem el azt kérdezi:
„Érdemes volt?"
„Nem lett volna jobb az Isten útján járni?"
A szenvedésben azt kérdezi:
„Hajlandó vagy velem szenvedni?"
„Bízol bennem?"
Amikor megsértettek azt kérdezi:
„Tudsz-e megbocsátani?"
„Nincs valami igazság abban, amivel megvádoltak?"
Sikertelenség után azt kérdezi:
„Még mindig azt hiszed, hogy ez a világ földi paradicsom?”
Amikor az Úr szegezi nekem a kérdéseket, válaszolnom kell rá! Ő majd egyre inkább megérteti velem az élet természetfeletti szempontjait.
Testvéreim!
Figyeljünk Jézusra. A szamariai asszonynál pontosan ez hiányzott. Ő folytonosan mellébeszélt, párhuzamosan szövegelt Jézussal. Mint egy rossz diák, aki nem tudja a leckét és össze vissza beszél. Jézus vizet kért tőle, ő válasz helyett csodálkozott, hogy zsidó férfi létére egy szamariai nővel szóba áll. Aztán a kegyelem élő vizét kínálta neki, az meg mély kútról és vödörről fecsegett. Akkor felszólította, hívja el férjét, erre „nem házasnak" nevezte magát. Mikor végre rájött, hogy prófétával, sőt a Messiással áll szemben, akkor vallási vitába bocsátkozott vele, vajon Jeruzsálemben vagy Garizim hegyén kell-e imádkozni. Folytonosan, olajozottan kicsúszik, kibújik a feleletadás elől. „Elterelő hadműveletet" végez. Velünk is gyakran előfordul hasonló eset. Amikor magunkba kellene szállnunk, vagy bűnbánatot tartani, elterelésként vallási vitákat provokálunk a pappal vagy a lelkiismeretünkkel. Pellengérre állítjuk, kibeszéljük sokszor hamisan és jogtalanul a papok életét, csak hogy ne kelljen magunkba nézni és megváltozni.
Testvéreim!
Ez az asszony végül is akkor tér meg, akkor erősödik meg hitében, amikor maga is apostollá, misszionáriussá válik. Eszköze lesz egész közössége, faluja megtérésének. „Docendo discimus" (tanítva tanulunk) – hirdeti a latin közmondás. Ez a hitre is érvényes. Akkor lesz igazán erős, szilárd, teherbíró a hitünk, ha mások előtt is igazoljuk, ha másoknak is továbbadjuk a saját hitünket. A hitünket ebben az istentelen, szabadon gondolkodó világban kell megélnünk, hogy másokat is a hitre elvezessünk. Törekedjünk apostolkodó hitre! Testvéreim! Ez a nő megindult a teljes züllés felé vezető úton: eldobta a tisztaságát, elvesztette az emberek megbecsülését, végül megutálta saját magát is. És akkor találkozott Jézussal. És a találkozás hatására a Mester ráállította az asszony életét egy fordítókorongra, 180 fokos fordulatot tett vele, és elirányította az életét a tisztaság, az életszentség és a boldogság felé. Urunk! Nincs más kívánságunk csak az, hogy az idei nagyböjt állítson rá minket is a nagy korongra, és fordítson egészen feléd! Legyen a mi jelszavunk is Szent II. János Pál jelmondata: „Totus tuus!" Mostantól fogva egészen a tieid akarunk lenni! Kedves testvérem! Jézus, a tiszta vizek forrása, ma is itt van. Itt és most, ebben a világban, ebben az elmélkedésben: azt akarja, hogy meríts belőle! Itt és most a nagyböjti szent időben Jézus eljön hozzád, hogy megtisztulhass, felismerd benne a tiszta forrást valahányszor sárba tapossák az emberek vagy események a lelkedet, a becsületedet, jó hírnevedet Jőj Jézushoz, a tiszta vizek forrásához, s akkor megnyugvást találsz, ahogyan a zsoltáros is mondja: „Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom, elvezet a tiszta vizek forrásához!“ Imádkozzunk Urunkhoz mondván: Jézusunk, szomjasok vagyunk, téged akarunk, mert vétkeztünk, itass bennünket, moss le bennünket ebben a nagyböjti szent időben, hogy kívülről - belülről tiszták lehessünk gondolatainkban, szándékainkban, cselekedeteinkben és szavainkban egyaránt. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: jezsuita.hu
Leave a Comment